Teréz 1873. január 2-án született kilencedik gyermekként. Édesanyját és négy fiútestvérét nagyon korán elveszítette. Tízévesen, amikor már a bencésekhez járt iskolába, súlyosan megbetegedett, de Pünkösd napján a Szűzanya megjelent neki, rámosolygott és me
Tizenhárom évesen lett első áldozó, és arra kérte az Urat, hogy „vegye el a szabadáságt”, vagyis Istenhez akart tartozni. Szerzetesi hivatást érzett, apáca akart lenni, és ezt a vágyát csak erősítette, hogy két nővére is apácának ment. Hitvallása ez volt: ,,Nekem az a mennyország, hogy jót tehetek a földön!””” Egyszer egy halálra ítélt gyilkos megtéréséért imádkozott, és amikor látta, hogy a gyilkos valóban megtért, egyre növekedett benne a vágy, hogy napról napra lelkeket mentsen. Mindent megtett azért, hogy haladéktalanul beléphessen a kármelita apácák kolostorába. A gyógyszerész nagybácsi, akinél édesapjával és nővéreivel laktak, eleinte hevesen ellenezte a dolgot, de később beleegyezett, hogy karácsonyra a tizenöt éves Teréz belépjen a kolostorba. Fiatal kora miatt csak viszontagságok árán sikerült belépnie a rendbe, még a pápához is folyamodott kérelmével, mire végül befogadták. Ettől a naptól elfoglaltsága a következő volt: hat és fél óra zsolozsma és elmélkedés, öt óra munka, két óra közös foglalkozás, ugyancsak két óra egyéni foglalkozás, fél óra oktatás a novíciák mesternőjétől, összesen egy és háromnegyed óra étkezési idő és hat-hét óra éjszakai pihenés. Az első öt esztendőben Teréz sokat szenvedett a magánytól, azonban minden szenvedést természetfeletti örömmel fogadott. Az Úr ugyanis értésére adta, hogy csak a kereszt által akar lelkeket adni neki. Így történt, hogy ,,a szenvedés iránti készsége olyan fokban növekedett, ahogyan gyarapodtak a szenvedései”. A szerzetesi ruhát 1889 januárjában ölthette magára. A következő évben rettenetes járvány tört ki a kolostorban, ami több nővér halálát okozta. Ez alkalmat adott Teréznek arra, hogy megmutathassa bátor odaadását. Még februárban kezdett verseket írni. Az év végére készült el a Jeanne d””Arc küldetése című drámával, amelyet a következő év januárjában a kolostorban elő is adtak a nővérek. Amikor Teréz édesapja ebben az évben meghalt, szeretett nővére, Céline is belépett a Kármelba, és a Szent Arcról nevezett Genovéva nővér nevet kapta. 1895 januárjában nővérei kérésére elkezdte írni gyermekkora emlékeit. 1896. január 20-án adta át feljegyzései kéziratát a priórának. Ez a munka az Egy lélek története c. könyv első nyolc fejezetét tartalmazza. Nagypéntek éjszakáján Teréz vért köpött. Nem sokkal utána félelmetes kísértések támadták meg, megkérdőjeleződött lelkében a hite, reményvesztetté vált. E kísértések egészen haláláig gyötörték.1897-ben a prióra összegyűjtötte Teréz különböző mondásait. 1926-ban ez a gyűjtemény Az utolsó szavak címmel jelent meg. Ugyanebben az évben, júliusban beköltözött a betegszobába. Szeptember 30-án ezekkel a szavakkal halt meg: ,,Istenem, szeretlek!” Lisieux-i Terézt – hogy megkülönböztessék a Nagynak nevezett Avilai Teréztől – nálunk mindenki Kis Teréznek hívja. De erről a kicsiségről mondta az Úr Jézus, hogy a mennyek országában a nagyság mércéje. Ez a kicsi Teréz úgy akarta szeretni Jézust, ,,ahogy még soha nem szerették”. Életéről nem sok külső esemény árulkodik. Amit róla tudunk, majdnem kizárólag az Egy lélek történetéből, személyes följegyzéseiből és nővértársai tanúságtételéből ismerjük. Már három éves korában megmutatkozott, hogy nem mindennapos lélek lakik benne, mert ennyi idős volt, amikor megfogalmazta a jeligét: ,,Semmit meg nem tagadni Jézustól!” Volt egy rózsafüzér-szerű lánca, amelyen a kisgyermek számlálta napi kis áldozatait, és esténként édesanyja elé vitte, hogy vizsgálja felül. A szeretet megnyilvánulásai közé sorolta már ekkor, hogy nem panaszkodik, ha elvesznek tőle valamit. Vágyát, hogy egyedül Istené legyen, már egy gyermekkori játéka is jelezte. Ezt a játékot ő remetének nevezte. Azt jelentette, hogy hazafelé menet az iskolából az út egy szakaszát behunyt szemmel tette meg, önmagát Istenre bízva. Egyszer nekiment egy zöldségkereskedő paradicsomos ládájának, és kidöntötte. A kereskedő szidalmai gyorsan visszahozták a mindennapi élet valóságába a kis ,,remetét”. Nővére, Paulina beöltözése után olyan mély lelki megrendülés vett erőt rajta, hogy napokon át szinte teljes bénaságban feküdt. Néha még a legközelebbi hozzátartozóit sem ismerte föl, és úgy látszott, semmi módon nem lehet rajta segíteni. Akkor az édesapja és a nővérei letérdeltek az ágyánál lévő Mária-kép elé és imádkoztak. Egyik nővére, Mária egyszer csak észrevette, hogy a beteg egészen elragadtatva figyeli a képet, majd felül az ágyban és gyógyultan leszáll róla, mintha semmi baja nem lett volna. Teréz aztán némi vonakodás után elmondta: ,,Kértem az én mennyei Anyámat, legyen irgalmas hozzám… Hirtelen megelevenedett a kép. Isten Anyja olyan szép volt! Közel jött hozzám, és rám mosolygott.” Elsődleges hivatásának ismerte fel, hogy a bűnösök életéért, akiket gyermekeinek nevezett, engesztelő áldozatként harcoljon. Az egyik novíciát, akinek éppen a mosókonyhába kellett volna mennie, s helyette a kertben sétálgatott, így sürgette: ,,Így siet az ember, amikor a gyermekeket etetnie kell, és értük kell dolgoznia? Gyorsan, munkára, hiszen ha mi a szórakozásunkat keressük, éhen halnak a gyermekeink!”
Teréz, akinek lelke úgy bontakozott ki, mint egy bimbó, és nem akart mást, csak ,,kis, fehér virágként” illatozni az Üdvözítő kedvére, hamar kinyílott, és az első vérköpés után már hervadni is kezdett. Sokáig vonakodott attól, hogy a betegszobára menjen, mert nem akarta az ott lévőket zavarni a köhögésével. Végül aztán már áldozni sem tudott, és a lelkében is sötétség támadt – ez volt a gonosz ellenség utolsó támadása. A feszületet azonban szorosan átkulcsolva tartotta, s mikor egy alkalommal rózsát hoztak neki, sziromról sziromra bontva a virágot, a szirmokat az Úr sebeire tette. ,,Istenem, szeretlek!” – súgta utolsó mondatát. Így fogalmazta meg halála utáni feladatát: ,,A küldetésem csak most kezdődik. Az a küldetésem, hogy másokat megtanítsak arra, hogyan szeressék Istent…, hogy megmutassam a lelkeknek az én kis utamat. A Jóisten mindent meg fog tenni, amit akarok, hiszen én soha semmit nem tettem az Ő akarata ellenére. Igen, én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre!” Ajánlott irodalom: Diós István: A szentek élete Forrás: www.katolikus.hu, Foto: wikipedia