Ritát, hasonlóan Szűz Máriához, idős szülei hosszú várakozás, reménykedés után kapták ajándékba Istentől. Cascia környékén éltek egyszerű szegénységben.
Rita már egészen kis gyerekkorában apáca akart lenni, ám szülei, vélhetőleg az anyagi szükségtől vezéreltetve odaígérték a kezét egy helybéli férfinak. Ritának tehát nagyon fiatalon férjhez kellett mennie. Férje agresszív, goromba ember volt, de Rita mélységes türelemmel viselte ezt. Engedelmeskedett férje minden kérésének, csak egyet kért cserébe, hogy eljárhasson a templomba. Végül szelídségével elérte, hogy férje is megtérjen Istenhez és legyőzze rossz természetét.
Szörnyű lelki kínok árán válhatott apácává
Ezután nem sokkal Rita férje meghalt, sőt, a szülei is. A férjét egy régi ellensége ölte meg bosszúból. Egy évre rá Rita elveszítette két kisfiát is, akikért úgy imádkozott, hogy az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk halála miatti bosszú beszennyezné lelküket. Miután már nem kötötte senki az emberekhez, Rita úgy döntött, kolostorba lép. Casciában a Mária Magdolna ágostonos kolostorba jelentkezett, de háromszor is visszautasították özvegysége miatt. Végül azonban 1407-ben csoda történt. Eljött Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós, és az éj leple alatt bevitték a kolostorba.
A stigma
A nővérek közül türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt ki, mindenkinek épülésére volt. Arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor az Úr Rita könyörgésére eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. 1447. május 22-én halt meg.
A lehetetlenség szentje
Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját a szent nagy tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására. Ritát már halála előtt szentként tisztelte a nép. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének”””” nevezte őt. Testét Casciában, a Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.
Bernadette Soubirous, az Alvó Szépség
Bernadette nagyon szegény családban született Franciaországban, Lourdes-ban, a XIX. században. Édesapja molnár volt. Bernadette volt a legidősebb a hat testvér között. Gyermekkorában sokat betegeskedett, asztmás volt.
A látomás
Tizennégy éves volt, amikor télvíz idején testvéreivel elcsavarogtak a hegyek közé, a Gave folyó partjára. A szemközti sziklák egyik barlangjánál megjelent a Szent Szűz. Csak Bernadette látta és hallotta Máriát, kísérői csupán a kislány elragadtatását érzékelték. Bernadette beszámolója szerint a Szűzanya üzent vele az embereknek, leggyakrabban azt, hogy tartsanak bűnbánatot. Felhívta a figyelmét a barlang lábánál eredő forrásra is. Később arra kérte a kislányt, mondja meg a város vezetésének, hogy építsenek a helyen templomot és zarándokhelyet. Összesen tizennyolcszor jelent meg a Szűzanya Bernadette-nek. Bernadette elbeszélését eleinte hitetlenség fogadta, de a lány a legszigorúbb kihallgatások alatt is ragaszkodott kijelentései igazságához. Ezután pedig a forrás mellett valóban csodálatos gyógyulások szemtanúja volt a falu népe. A csodák világhírűvé tették a helyet. Ma Lourdes a világ legnagyobb Mária-búcsújáró helye, a reménység forrása, ahol még ma is sok ember meggyógyul az itt fakadó víztől, a tudomány pedig nem talál erre magyarázatot.
Apácának állt
Bernadette életét gyökeresen megváltoztatta látomása, ezért elhatározta, hogy apácának áll. 1866-ban, 22 évesen belépett a több száz kilométerre lévő Nevers város kolostorába. Azért ilyen messze, hogy megneküljön a Lourdes-ban csodájára járó látogatóknak. Úgy gondolta, az őt körülvevő rajongásra nem szolgált rá, és csak kevéllyé teszi a lelkét. Nevers-ben sem volt egyszerű az élete, mert a novícia-mesternő azzal vádolta, hogy önfejű, konok, és sok szenvedést okozott neki. Mindennapjait önsanyargatással, rengeteg önfeláldozó munkával, beteg rendtestvéreinek ápolásával és imádkozással töltötte. Mindössze 35 éves volt, mikor 1879. április 16-án csont-tuberkolózisban meghalt. Három nappal később, a kolostorkert kis kápolnájában temették el.
Harminc év múlva találták meg épen maradt holttestét
Bernadette több mint 30 évig nyugodott a neversi kolostor temetőjében. Amikor 1909-ben boldoggá avatásának előkészületeit végezték, az egyházi hatóságok két orvos jelenlétében kinyitották a sírt. Az eléjük táruló látványtól a jelenlévőknek a lélegzete is elállt. Bernadette úgy feküdt párnáin, mintha mi sem történt volna. „Az oszlás legcsekélyebb jele sem volt tapasztalható, az idő nem hagyott rajta nyomot, úgy látszott, mintha aludna” – számolt be erről egy szemtanú. A hivatalos vizsgálat befejezése után a holtat új ruhába öltöztették, és a vizsgálati jegyzőkönyvvel együtt cinkkoporsóba zárták. Az Alvó Szépség ma is megtekinthető a Nevers-i kápolnában, üvegkoporsóban – arcát és kezét vékony viaszréteg borítja. Ajánlott irodalom: Diós István: A szentek élete Forrás: www.katolikus.hu, wikipedia
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
