Halvány elképzelése mindannyiunknak van a boszorkányokról, hisz sokat találkoztunk velük a mesékben. Eszerint könnyű volna felismerni őket, mert csúnyák, mint a bűn, ráncosak, mint a pergamen, büdösek, görbék, gonoszak, és kárognak, mint a varjú. Az orruk
A boszorkány kifejezés a török busturgan szóból ered, azt jelenti, nyomás. Nem csoda, hiszen a régi hiedelem szerint a boszorkány éjszaka, álmában lepi meg áldozatát, mégpedig úgy, hogy a mellére telepszik, és addig nyomja, míg meg nem fullad – de még az is megeshet, hogy eközben jól kiszívja a vérét. És hogy miért nayargalnak seprűnyélen? Ez bizony fallikus szimbólum. A seprűnyél a falloszt jelképezi, mégpedig az ördög falloszát, melyen a boszorkány nyargalászni kívánkozik.
A fantasy-k boszijai
Ahhoz, hogy valóban megismerhessük a boszorkányokat, egy kicsit rendet kell csinálnunk a fejünkben. Mert ugye, boszorkány sokféle lehet. Vegyük először azokat, akik a különböző kultúrák hiedelmeiben élnek. Ők nem is annyira boszorkák, inkább csak rémisztő, félholt, hatalmas energiájú lények, akik átváltozásra képesek. Ilyenek a vámpírok, a vérfarkasok, és egyéb mitikus figurák, mint a lidércek, tündérek, démonok, kísértetek. Ja, és a vérszopók, hogy őket ki ne felejtsem. Bár senkit nem akarok kiábrándítani, de ezek inkább a képzeletünkben élnek, mintsem a valóságban, mert bár tény, hogy mindannyian ismerünk vérszopókat, akik mások vérét szívva tudják csak fenntartani magukat, de ez a vérszívás csak képletes, nevezhetnénk érzelmi zsarolásnak, lejmolásnak, kihasználásnak is. Szerencsére ezek a hiedelmek kicsiny hazánkban nem túl elterjedtek, inkább csak a Balkánra és Nyugat-Európára jellemzőek. Már IV. Béla királyunk sem hitt az ilyen lények létezésében, úgyhogy gyorsan ki is jelentette, hogy boszorkányok pedig nincsenek
Boszorkányok pedig vannak!
Feleselhetnénk IV. Bélának, mert különben miért lett volna annyi – éjfélkor az erdei tisztáson kurjongató, tűz körül vonagló, táncoló – nőszemély az idő tájt? És minek égették volna meg őket rendszeresen, ha nem lett volna az egésznek semmi alapja? Emberi butaságból? Félelemből? Lehet. De tény, hogy nem is olyan régen, háromszáz évvel ezelőtt, vagyis az 1700-as években még simán égettek kis hazánkban boszorkányokat. Az is tény, hogy valóban akadtak (akadnak) olyan emberek, akik őseik tudását generációról-generációra örökítve értettek a gyógyítás tudományához, a különböző gyógyhatású füvekhez és főzetekhez, illetve a szellemvilággal való kommunikációhoz. Azt is kimondhatjuk, hogy a boszorkányság, mint fogalom, a társadalmi feszültségek levezetéseként jött létre. Vagyis, ha valakinek rosszabbul ment, mint az előző évben, ha elszegényedett, ha elvitte a termést az ár, ha ledöntötte egy járvány a jószágait, egyszerűbb volt egy szerencsétlen asszonyt boszorkánysággal, rontással vádolni, mint szépen fejet hajtani, és elfogadni a megváltoztathatatlant. A bűnbak szerep évszázadokig életben tartotta a boszorkányság intézményét. A számadatokat figyelve például jól látható, hogy nagy szárazságok idején egyenes arányban nőtt a boszorkányégetések száma. Néhány kutató több száz évre visszamenőleg tanulmányozta a boszorkányperek és az időjárási viszonyok párhuzamát. Rájöttek, hogy azokban az időszakokban, mikor szélsőséges időjárás tombolt éhínséget, betegséget hozva, sokkal több embert ítéltek el és végeztek ki boszorkányság vádjával, mint a boldog békeidőkben.
Kikre sütötték rá, hogy boszorkány?
Elég volt indoknak akár annyi is, hogy az illető betelepedett, vagyis nem az adott falu szülötte volt. Ilyenkor máris megindultak a pletykák, hogy nyilván azért jött el a falujából, mert rejtegetni valója van. Simán leboszorkázták azt, aki valamilyen testi fogyatékosságban szenvedett. Elég volt annyi, hogy foggal született, vagy hogy egy ujjal több van valamelyik lábán, kezén. Ha valakinek összenőtt az orrán a szemöldöke, már le se tagadhatta, hogy az ördöggel cimborál. Úgy vélték, hogy akinek össze van nőve a szemöldöke, annak rontás van a tekintetében, és már futottak is, hogy letakarják a gyereket. De lehetett valaki íves szemöldökű, testileg tökéletes és falubéli, ha egy haragosa, vagy irigye elkezdte pletykálni róla, hogy teliholdkor, szombat éjjel látta kilopózni az útra, és mintha az erdő felé tartott volna. Vagy éppen valami hosszú farkú, patás lénnyel enyelegni az árokparton. A társadalom már akkor is vevő volt a nagy sztorikra, a szenzációra, amin csámcsogni lehet. A vádlott hiába védekezett, már építették is a máglyát.
Ránézéssel elrontotta a lábát
Álljon itt egy részlet egy igazi boszorkányper vádirataiból, ahol bizonyos Kesken Katát vádolják boszorkánysággal: „…az fatens házánál tavaly Szent Mihály nap után korcsma lévén az házánál, sem az fatens, sem felesége otthon nem lévén, Kesken Kata odament és egy meszely bort tőtetett, azt megiván az fatens leányának az árat erővel a keziben nyomta, és amely keziben a pénzt nyomta, és a felől való lába elromlott a leánykának. Odahivatván az fatens Kesken Katát keményen megfenyegette, és mindjárt másnap elment innét. (…) az elmúlt szent Mihály napján az fatens házához menvén Kesken Kata az fatens ura részegen hazamenvén küldötte ki a házábul, de ki nem ment, és a fatens ura Kesken Kata felé tartván az pistolokat hozzája lövődözte, de a golyóbis feléje nem ment, hanem mindenkor visszaugrott. Azt is tudja, hogy az árát el nem vette, hanem a keziben erővel nyomta, és az mely keziben nyomta, elromlott azon keze és a felől való lába. Azután ezen fatens odahajtotta és megfenegette, s úgy húzogatta meg a kezit és lábát, és azt mondotta, hogy meggyógyul, de akkor meg nem gyógyult, hanem más ember gyógyította meg…” (Forrás: A Magyarországi boszorkányperek forrásai I., Szerk. Bessenyei Ferenc, 1997, Budapest, Balassi Kiadó) „Újmagyarra” fordítva tehát: egy bizonyos kesken kata nevű nő bement a kocsmába, ahol csak a kocsmárosék lánya volt jelen, és kért tőle egy kancsó bort, amit szépen megivott. Ezután a lány kezébe nyomta a pénzt, mire annak elromlott az ugyanazon az oldalon lévő lába. Ráadásul, amikor az apa hazaért, és meglátta, hogy a gyereknek elromlott a lába, utasította Kesken Katát, hogy csinálja vissza, és az kínjában húzogatni kezdte a lábát, de az nem javult meg, mert csak egy másik ember tudta meggyógyítani. és amikor pisztolyával Kesken Katára lőtt, a golyók nem Kata felé, hanem saját maga irányába száguldoztak. Hát, ez történt. És nem sokkal ezután Kata úgy égett, mint a zsír. Pedig csak egy kis bort szeretett volna nyugodtan megiszogatni.