Kisebb-nagyobb botlások, sorscsapások, nehézségek a párkapcsolatban, a munkahelyen – mindez megviseli idegrendszerünket. Elkerülhető-e mindez? Van, hogy minden összejön: szerelmi csalódás, fejmosás a főnöktől, apró baleset, betegség, balul sikerült
Mindenkinek vannak jobb és rosszabb periódusai az életben. Van, aki könnyen túlteszi magát a problémákon, másnak meg gombóc nő a torkában és összeszorul a gyomra. Meglapulna, elbújna a főnök, a kollégák, a család elől. Pedig épp az ellenkezőjét kéne tenni: felemelni a fejünket, bátran a főnök szemébe nézni és legyűrni a mindennapok haragját. Olyan módszert kell találnunk, ami gyógyítja a lélek sebeit. Ami úgy hat, mint a hidratáló krém a kiszáradt bőrnek. Érzelmi rugalmasságra kell szert tennünk. Pszichológusok már kidolgoztak különböző technikákat, hogy felül tudjunk emelkedni a problémákon. Segítségükkel már az első alkalommal legyűrheti negatív érzelmeit, idővel pedig megtanulhatja, hogyan győzedelmeskedhet hirtelen feltörő indulatain. Ösztönösen tudjuk, mi a jó: egy fárasztó nap után lazító fürdőt veszünk, ha szomorúak vagyunk, odahívjuk cicánkat vagy kutyánkat és megsimogatjuk. Aki dühös, sokszor nekiáll a tűzhely súrolásának, vagy kocogással vezeti le feszültségét – ilyenkor a tűzhely csak úgy ragyog, a szokásos távot pedig sokkal hamarabb lefutjuk. Ezek jó módszerek a stressz oldására. A megnyugtatás eszközét már a csecsemők és a kisgyerekek is gyakorolják, amikor ujjukat szopják, hogy hamarabb elaludjanak. De mi van, ha fejünkben kavarognak a gondolatok, szívünket gyilkos indulatok töltik be? Ekkor segít az 1. és 2. gyakorlat – mindkettő borzasztóan egyszerű. Akit elönt az önsajnálat, sokszor evésbe, ivásba, vagy épp esztelen vásárlásba menekül. Azzal áltatja magát: legalább én szeressem saját magamat, ha már más nem teszi. Az ilyen önrontó pótcselekvések helyett meg kell ismernünk önmagunkat. Ugyanis ha jóban vagyunk saját magunkkal, könnyebben meg tudjuk vívni mindennapi harcainkat. Az önismeret segítségével leküzdhető a düh, a lelki nyomás, pozitív irányba fordítható a kisebbségi komplexus. Ez persze gyakorlást kíván, nem megy egyik percről a másikra. Idővel azonban az ember érzi, nem lehet olyan könnyen kihozni a sodrából, nem lehet olyan könnyen leírni, félreállítani, mint korábban.
Önbecsülésünk is befolyásolja, mennyire hatnak lelkünkre a mindennapok nehézségei. A kisebbségi érzés általában gyerekkorunkban fejlődik ki az olyan megjegyzések hatására, mint a „ha így folytatod, semmi sem lesz belőled” vagy „bezzeg a bátyád/ nővéred”. Aki ezt hallja, eleve alkalmatlannak találja magát a munka elvégzésre, meg sem próbál felnőni a feladatokhoz. Pozitív megerősítésre, bátorításra van szükség. Amerikában már régóta gyakorolják az önszuggesztiót: addig mondogatják, igenis, meg tudom csinálni, amíg valóban sikerül. De optimistán látni a jövőt valóban nehéz, ha éppen semmi sem sikerül. Ekkor segít egy apró, de hatásos trükk: a 3. gyakorlat. A lélek karbantartása legalább olyan fontos, mint a testé, ha nem fontosabb. Az elhárító gyakorlatokat állandóan végezni kell, hogy felkészülten érjen bennünket egy esetleges lelki megrázkódtatás. Így tudjuk racionálisan nézni a dolgokat, érzelmek helyett észérvek alapján meghozni döntéseinket. Így tudjuk a nehézségek ellenére – amennyire csak lehet – élvezni a mindennapokat. Van, akinek az ima segít, másoknak nyugtató zene hallgatása, egy romantikus film vagy könyv megnézése, elolvasása. Megint más akkor tud ellazulni, ha otthon beteszi kedvenc CD-jét, és kitombolja magát.
Kiegyensúlyozottak azok, akik nehéz kríziseken mentek keresztül és lelki sérülés nélkül úszták meg. A kívülállónak úgy tűnik, őket nem viselik meg a sorscsapások. Persze ők sem sebezhetetlenek, de az élet nehézségein úgy tudják magukat túl tenni, hogy sem ők, sem környezetük nem károsodik. A cél tehát a lelki kiegyensúlyozottság elérése. Ez nem lehetetlen. Az ehhez vezető tulajdonságokat leginkább életünk első tíz évében sajátítjuk el. Ugyanakkor felnőtt korban is kialakítható ez a képesség. Az ehhez vezető út 10 lépcsőjét lásd keretes cikkünkben. A végső cél a boldogság elérése, amit az emberek többsége rossz helyen keres. A többség úgy véli, ha szebb, fiatalabb partnere lenne, ha sikeresebb lenne, ha több pénze lenne, ha vékonyabb lenne, boldog lenne. Ezt a hozzáállást a pszichológusok áldozati szerepnek hívják. Az illető mindig valaki mást vagy a körülményeket hibáztatja sorsa alakulásáért – soha nem saját magát. Pedig szinte mindenki életében adódnak nehézségek, sőt, sorscsapások. Válás, haláleset, súlyos betegség, rablás, betörés vagy más erőszakos cselekmény, szerelmi csalódás – nem lehet megúszni, hogy valamelyik ne keresztezze utunkat. Amikor leküzdöttük az első sokkot és fájdalmat, gondolatainknak már a jövő, az optimista jövő felé kell irányulniuk. Ez a legkönnyebben és leggyorsabban úgy érhető el, ha naponta beszélgetünk belső énünkkel, ha jóban vagyunk magunkkal.