Július 8. vasárnap. Ma reggel észrevettem, hogy a barátnőmtől, Esztertől kapott angyal-öröknaptárt két napja nem lapoztam tovább. A baleset napjánál pedig ez a szöveg állt rajta: „Földi jelenléted minden lényt boldoggá tesz, és mi igyekszünk viszon
Ezt erősítette meg a 7-i naptárszöveg is: Az életcéloddal kapcsolatos kérdésre mindig ugyanaz a válasz: „Szeretet”. Benne pedig a szeretetlen gyerekkor dacára rengeteg szeretet volt. Néha bizony irigyeltem is emiatt. Ezeken az „üzeneteken” felbuzdulva húztam két lapot az Angyalokkal gyógyító jóskártyából. Az egyik arról szólt, hogy jó híreket kaptam, van okom az „ünneplésre” (gondolom, ez a Mónikán keresztül eljuttatott üzenetekre vonatkozott). És hogy a derűvel ne várjam meg a problémák elmúltát, épp fordítva működik: ha megvan a nyugalom, a derű, a problémák is megoldódnak. Bölcs és vigasztaló üzenet, de sajnos csak hajszálnyit képes enyhíteni a fájdalmat. Ha szellemi szinten közelebb kerülök is a történtek megértéséhez, és majd el tudom is fogadni a helyzetet, attól még nagyon hiányzik Gyuszkó. A második lap arra kért, hogy bocsássak meg, még ha a tettet nem felejtem is el. Ne őrizzek dühöt, sértettséget. Számomra ez azt sugallta, hogy bocsánatot kér tőlem, amiért itt hagyott? A kozmikus tarot-ból is húztam két lapot. Az első így szólt: „Kelyhek Hetes – Szíved üvölt a fájdalomtól. Elhagyott a szeretett személy?” A második: „Halál – A csontváz mögött a felkelő nap látszik. Átmenet, átalakulás, elválás, a régi dolgok újaknak adják át a helyüket. Az elengedésre tanít?” Délután megérkezett a nagybátyám a Dél-Dunántúlról. A kerti asztalnál ültünk le, és ahogy a napernyő nyelére pillantottam, megláttam egy kis zöld, bebábozódott hernyót. Ismerős volt, mert előző hétvégén Gyuszkóval szemben mászott a rúdon, ő érdeklődéssel figyelte. Másnap már az én oldalamon volt, kérdeztem is Gyuszkót: „Ez itt a haverod?” Nevetett, és mondta, hogy igen, majd pillangó lesz belőle.
|
A nagybátyámmal és anyukámmal kimentünk a baleset helyszínére mécsest gyújtani. És akkor észrevettem egy halott, de teljesen ép pillangót feküdni a földön? Egy letört roncsdarabra fektettem. Ahogy a széllel küzdöttünk, hogy meggyújthassuk a mécsest, egyszer csak megállt mellettünk egy fehér autó, és egy középkorú pár szállt ki belőle. Odaléptek hozzám, és ismeretlenül is megöleltek. Nem értettem, de nem gondolkodtam rajta, csak jól esett. Kiderült, hogy péntek reggel, nem sokkal a baleset után is erre jártak. Látták, amint a páromat próbálják újraéleszteni a mentők. Mondták, hogy azóta is rengeteget gondoltak ránk, és imádkoztak értünk. A hölgy megint átölelt, és azt mondta, hogy meghajlik előttem, mert én helyettük és mások helyett is szenvedek? És hogy higgyem el, majd nagyon jó lesz nekem, épp azért, mert most ennyire rossz. Azzal búcsúztak el, hogy lélekben ezután is velünk lesznek. Ahogy jöttek, a semmiből, úgy is tűntek el. Mintha csak jelenés lett volna. Vagy még inkább üzenet Gyuszkótól. Hiszen ez a hívő pár „véletlenül” jelen volt akkor is, amikor Gyuszkó lelke eltávozott a testéből, és „véletlenül” épp abban a tíz percben jártak újra errefelé, amikor nekem a legnagyobb szükségem volt a vigasztalásra. Nagyon meghatott az együttérzésük, és könnyített is a lelkemen. Egyébként is azt éreztem, hogy mindig, amikor már éppen az elviselhetetlenségig fokozódna a bánatom, történik valami, ami enyhíti a fájdalmat. Éreztem, hogy Gyuszkó odaátról is támogat.
Elmeséltem Erikáéknak, hogy mit mutattak a lapok szombaton. Később mondta, hogy közben egész idő alatt szokatlanul rugdosott a hasában a héthónapos baba. Néhány nap múlva Gyuszkó szegedi barátjának várandós feleségétől is azt tudtam meg, hogy a baleset utáni napokban az átlagosnál jobban rugdalt a bébi, akit augusztus elejére várnak. Lehet, hogy Gyuszkó lelkének jelenlétét érezték meg a babák? Beszéltem arról is Erikának, hogy még nem tudom, mi lesz a házzal. Ha sikerülne is megváltanom Gyuszkó részét a szüleitől, furcsa érzés lenne itt maradni, bemenni abba a szobába, amit gyerekszobának terveztünk, és addig Gyuszkó dolgozószobájaként funkcionált volna. Most is tele van a holmijával? Erre azonban egy másik barátnőm azt mondta, hogy ha Gyuszkó a kisfiamként születik majd újra, akkor a saját gyerekszobájában lakhat, tehát végül összeáll a kép. Ahogy Erika ezt hallgatta, teljesen lúdbőrös lett. Vajon ez jelzés a túlvilágról, hogy jól gondolkodunk? Nem hagyott nyugodni a kérdés, ezért este, miután egyedül maradtam, dobtam ji csing érméket. Arra szerettem volna választ kapni, hogy vajon valóban a gyermekemként születik-e újra a lelke. Az 59. jel jött ki, amelynek az elnevezése Müller Péter Jóskönyve szerint: Feloldás/Újraegyesülés. A leírásban pedig többek között ez szerepel: „Istennek semmi sem lehetetlen! Ne azt keresd, ami másoktól elválaszt, hanem ami összeköt. Minden egyesülést megelőz a feloldódás.” Egy másik forrás szerint: „El kell válnunk ahhoz, hogy egyesülhessünk.”
Utóirat: Ma augusztus 5-e van. Két hete anyukám a saját kertjéből hozott egy csokor liliom-szerű, lila virágot. Nem tudom, miért, de Gyuszkó jutott eszembe róla. Vastag szárukkal, többszöri vízcserével sokáig bírták. Anyukám az imént dobta ki az utolsó, elszáradt szálat. Épp akkor vitte ki a kert végébe, amikor a rózsáról szóló sorokat írtam. És meglepődve fedezte fel, hogy a szárazságtól teljesen kiégett fű között, a kőkeményre szikkadt földből két ugyanilyen lila virág bújt ki? A kerti asztal mögött, ahol esténként Gyuszkóval szoktunk üldögélni. Nem tudjuk, hogyan kerültek oda, és egyáltalán miképp voltak képesek a betonszerű talajon átküzdeni magukat. Valahogy ez is olyan szimbolikus? Eszembe jutottak Gyuszkó már idézett versének sorai is: Folytatjuk! A blog korábbi részeit itt olvashatod >>>