Húsvétkor zarándokok százai keresik fel Fallóskutat, a csodatévő forrásáról, a hasznosi látó asszonyról, no meg a kápolnát gondozó remetéről híres Mária-kegyhelyet.
Az 1913-as születésű Csépe Klára visszahúzódó természetű, komoly kislány volt. Szentfazéknak csúfolták a társai, mert állítólag még libalegeltetés közben is az imakönyvét bújta. Tizenhat évesen hozzáadták egy Sánta László nevű gazdához. Klára három gyereket szült, vezette a háztartást, hajnaltól napestig dolgozott a földeken. A legenda szerint 1947. július 2-án aratás közben látomása volt: rózsaszín ruhában, világoskék palástban megjelent neki a Szűzanya. Egy forrást mutatott neki. Ez a víz gyógyító erejű, ha hittel, szeretettel, imával közelítenek felé, mondta. Nem hitt Klárának az ura, jól el is tángálta, hogy micsoda bolondságokat álmodik, aztán csak beadta a derekát, és segített a neki a forrás felkutatásában. Az asszony csak ment, ment, keresztül az erdőn, a bozótoson, és végül Hasznostól 13 kilométernyire egy mogyoróbokrokkal tűzdelt mezőn megállt. Férje rövid keresgélés után az ágak között kicsiny forrásra bukkant.
Látomások
Klárának attól fogva sok látomása volt. Nemcsak Szűz Mária látogatta meg sűrűn, hanem a szentek, sőt olykor maga a hosszú szakállú – ilyennek látta Klára – ősz Úristen is. A helybeliek eleinte nemigen hittek Klárának, de az asszony (állítása szerint Szűz Mária sugallta) jóslatai rendre beteljesedtek, ezért egyre többen hittek a forrás csodatévő erejében. Az első zarándoklaton, amelyen Klára vitte a búcsúskeresztet, háromszázan vettek részt. Az 1949-es Nagyboldogasszony-napon már háromezren voltak. A fallóskúti gyógyulásoknak híre ment az országban. Az egri érsek azonban 1947-es pásztorlevelében ezt írta: „a Hasznos község közelében talált forrás csodái a mesék világába tartoznak”. A papoknak megtiltotta, hogy zarándoklatokat vezessenek oda. Ennek ellenére egyre többen jöttek, sokan több száz kilométer távolságból, sőt külföldről is. 1948 őszén a hasznosiak összefogásából megépült a kápolna.
Elektrosokkal a hit ellen
1949 nyarán a jegyző határozata alapján Klárát a gyöngyösi elmegyógyintézetbe utalták. A bíróság úgy ítélte, felelősségre kell vonni az asszonyt, ha továbbra is reakciós eszméket hirdet. A pszichiáterek nem jutottak egyezségre a diagnózist illetően. Volt, aki azt állította, Klára ön- és közveszélyes skizofréniás. Paranoiás, állapította meg egy másik orvos. Pszichopata, mondta egy harmadik. 1949 és 1954 között négyszer részesült pszichiátriai kezelésben, de még elektrosokkal sem tudták rávenni, hogy tagadja meg „rendszerellenes” látomásait. Csépe Klára 1985-ben halt meg. Két évvel később a katolikus egyház hivatalos zarándokhelynek ismerte el Fallóskútat. Fallóskút a hétszáz méter magas Mátra-fennsík kellős közepén fekszik, a kétszáz, jobbára faházikókból álló szentimrei nyaralófalutól ötven méternyire, az erdő szélén. A szabadtéri misézőhely mögött találom a kutat. Egy középkorú asszony kulacstetőből forrásvizet kortyol éppen. – Van nálam egy tiszta műanyag pohár – mosolyog rám. – Magának adom, ha szeretne inni a vízből! – A közelben lakik, meséli, kislánykora óta rendszeresen jár Fallóskútra. Jót tesz a szívének a séta a jó levegőn. – Meg aztán megnyugszik itt az ember lelke – mondja, és zavartan elfordítja a fejét, hogy ne lássam, elfutotta szemét a könny.
Fallóskút remetéje
Bevallom, egészen másmilyennek képzeltem egy remetét. Először is a 61 éves Szél Sándor Paszkál nem éppen aszkéta karakter. Pirospozsgás, jó kedélyű, nagydarab. A remetelak (kápolna mellett gondnoklakás) sparheltje mellett találom. Hagymát pirít a resztelt májhoz. Azt mondja, a kedvenc étele a boronkullogó. Saját találmány: a hús alá nemcsak vizet tölt, hanem egy kis borocskát is. Jól főz, úgy negyven évvel ezelőtt szakácsként dolgozott Budapesten, a Nyugati pályaudvar restijében. Húszévesen szörnyű baleset érte. Az egyik vonatnak elromlott a fékje, kisiklott, és a falhoz préselt több embert. Sándor egyik kollégája meghalt, a másik elmegyógyintézetben élte le az életét. Ő maga is súlyos fej-, tüdő- és gerincsérülést szenvedett. Egy évig volt kórházban, leszázalékolták. Gyermekkora óta mélyen vallásos volt, és a kórházban fogadalmat tett, hogy ha felépül, Istent szolgálja majd. Sekrestyés lett Mátraverebélyen. Időközben megnősült, de a házassága nem sikerült. A helyi plébános úgy vélte, elvált ember nem harangozhat a templomban. Egy zarándoklat alkalmával ismerte meg Kacsik Árpádot, a mátraszentimrei plébánost, akit megkért, hagy szolgálhasson ezentúl a fallóskúti kegyhelyen. Ez tizenkét évvel ezelőtt történt. Azóta ő Fallóskút remetéje, a kegyhely gondnoka, a kápolna sekrestyése. Harangszóval, köszöntővel fogadja a búcsúsokat, az egyházi ünnepek alkalmával érkező több száz zarándokot. Hogy viseli a magányt? – kérdezem. A téli hónapokban bizonyára kevesen merészkednek a csúszós, havas hegyi utakra. – Szinte nincs olyan nap – válaszolja -, amikor ne jönne valaki. Idős édesanyám és a testvéreim is meglátogatnak olykor. A plébános úr is gyakran van itt, misét tart a kápolnában, meg van úgy, hogy csak beugrik, beszélgetünk, megiszunk egy pohárka bort, főzök valami finomat. A fallóskúti remete akkor a legboldogabb, ha jönnek a búcsúsok. Százával ücsörögnek a domboldalon a mise után. Elemózsiát hoznak magukkal, falatoznak, forrásvizet kortyolnak, élvezik a napsütést, a csodás kilátást. Sokan éjszakára is itt maradnak, imádkoznak, virrasztanak.
Imádságok, kérések
A vendégkönyvet lapozgatom a kápolnában. Több száz zarándok bejegyzése a hófehér lapokon. Van, aki csak néhány szót írt, de többoldalas, Máriának címzett levelet is találok, nem is egyet. A többség egészséget, boldogságot kér a Szűzanyától. Sokan önmaguk vagy szerettük gyógyulásáért fohászkodnak. Vagy, ha már ez nem lehetséges, akkor megnyugvásért. „Balogh Klára itthagyott bennünket”, olvasom. „Nagyon hiányzik nekünk. Kérjük, leljen békét a te örök országodban.” Van, aki e világi békét remél: „Istenem, úgy szeretnék megbocsátani annak, akit a legjobban szeretek!” Mások gyermekáldáshoz, lakás- és/vagy autóvásárláshoz, sikeres vállalkozáshoz kérik Mária segítségét. Gyerekek is írtak a könyvbe. „Kedves Szűzanya!”, olvasom a kis Fanni sorait. „Anya lába ne fájjon. Ferkó bátyámnak sikerüljön a műtétje. A nővérem ne igyon többet. Magamnak egy mobiltelefont kérnék, ha lehet.” (Fanni nemcsak írt, rajzolt is: csöpp házikót füstölő kéménnyel és feldíszített fenyőfát, alá sok-sok ajándékot.)
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
