Minden ötödik ember életében legalább egyszer átesik depressziós időszakon. Cikksorozatunkban összefoglaljuk a betegség tüneteit, típusait, de ami a legfontosabb: megoldást keresünk, hagyományos és alternatív gyógymódokat ajánlunk.
Sorozatunk befejező részében Pfeffer Zita kineziológus világítja meg a depresszió gyökereit, hátterét, és osztja meg velünk tapasztalatait a betegség kezelésének kineziológiai lehetőségeivel kapcsolatban: – A depresszió életuntság, élettagadás, amikor valaki nem tudja felfedezni, megélni az örömet. Fizikai szinten az endorfin-hormon termelődésének hiánya. A lélekben nem jelenik meg a boldogság, így a testben sem termelődnek a megfelelő kémiai anyagok. A depresszió sokszor azzal is összefügg, hogy az embernek nincs életcélja, nem azt csinálja, amit szeretne, akár a hivatásában, akár a magánéletében, de a probléma egyszerre több síkon is jelentkezhet. A depresszió sajnos rengeteg embert érint. Nyilván szerepet játszik a hajlam is, amit a családból hozunk. De valamilyen szinten minden ember átéli a melankóliát, amikor nincs kedve semmihez. Mindenki átéli bizonyos élethelyzetben, hogy nincs kiút, minden reménytelen. Az ember ilyenkor nem találja a célját. Ez a depresszió enyhe formája. Ennek lehetnek külső és belső okai is. Sokszor előfordul, hogy valakinek mindene megvan, mégsem érzi jól magát. Ilyenkor az áll a háttérben, hogy az illető önmagával nincs jóban, önelfogadási, önszeretet-problémái vannak. Az is gyakori, hogy az élet hoz problémás helyzetet: nincs megfelelő munkalehetőség, kapcsolat. A mai világban nehéz megtalálni a harmóniát, mert mindenütt bizonytalanság és teljesítménykényszer uralkodik. Nem mutathatjuk azt sem, hogy rosszul érezzük magunkat, hogy problémáink vannak. Ebből rengeteg elfojtás keletkezik, ami felhalmozódik, és egyszercsak kibukik. Vannak olyan eseteim is, amikor nem tudok segíteni, mert a lélek „nem mer belemenni” a háttérben álló konfliktusokba, félelmekbe. A változáshoz pedig kellenek kisebb-nagyobb katarzisok, le kell szállni a lélek bugyraiba. Hallottam olyan esetről is, amikor elhúzódó testi fájdalmak idézték elő a depressziót, a reménytelenséget. Persze a testi tünetek mögött is lelki gubancok állnak, de olyan mélyen elásva, hogy csak betegség által tudnak jelezni, megnyilvánulni. Például egy asztmásnak, aki ráadásul esetleg kommunikációs menedzser vagy kereskedő, és látszólag nincsenek kommunikációs problémái, nagyon nehéz szembenéznie azzal, hogy valójában mégis gond van ezen a területen. Lehet, hogy ilyenkor nem is a másokkal való érintkezéssel vannak problémák, hanem az illető saját maga felé nem tudja kommunikálni a vágyait, igényeit, azt, hogy valamit nagyon szeretne, de nem meri megtenni. A testi tünetek figyelmeztetnek olyankor, ha nem fordítunk magunkra elég időt, mert elfoglaltak vagyunk, és éppen önmagunkra nem érünk rá. Le kell ülni, és átgondolni, hogy egy-egy érzés mögött milyen problémák lapulnak meg. Egyszerűbb bevenni egy pirulát, mint szembenézni a démonainkkal. A kineziológia ilyenkor sokat tud segíteni, de az is fontos, hogy az illető önmaga is változni akarjon. Sokszor bizony kényelmesebb benne maradni egy problémás helyzetben. A változástól való félelem nagyon erős lehet. Sokan inkább választják a biztos rosszat, mint hogy kilépjenek a bizonytalanba. Ez valószínűleg azért van, mert a világ ma amúgy is nagyon változékony, instabil, és ez rémisztő. A biztosat – még ha kedvezőtlen is – legalább már ismerjük. A kineziológia lényege, hogy megnézzük, sejtszinten mi van bekódolva. Ez lehet generációs dolog is: magunkkal hozzuk a hajlamot, vagy mondjuk gyerekkorban programozódik belénk. Aztán történik valami az életünkben, ami ezt előhozza. A kineziológia módszerével fájdalommentesen megállapítható, hogy mi történt, milyen blokkok vannak a lélekben. Aztán elvégezzük a korrekciót, az oldást, és ezután, ha hasonló helyzetbe kerülünk, már nem a régi, rossz minta alapján viselkedünk, hanem a korrigált minta szerint. Ez persze még nagyon friss, ezért megerősítő gyakorlatokra van szükség. Változó, hogy kinél milyen hosszú a folyamat, hogy már ne a rossz beidegződések szerint viselkedjen, hanem aszerint, amilyen önmaga valójában.