Mint az emberi lélek számtalan megnyilatkozásában, itt is a harmóniát, az egyensúlyt nehéz megtalálni, azt az arany középutat, amiben a teremtő hit a leghelyesebb mértékben fejti ki varázsos hatását.
Kinek nagy a „mellénye”, kinek kicsi. Az egészséges önbizalom fogalma bár önmagától értetődőnek tűnik, pontosan mégis nehezen határozható meg. Az önbizalom kérdése inkább a szélsőségek esetében bukkan fel, jobbára akkor, amikor túl sok, vagy túl kevés van belőle.
Hol terem az önbizalom?
Fő az önbizalom, mondják, és hogy a határozott fellépés csodákra képes, az önbizalmat azonban – ha nincsen – nehéz megtanulni. Ha furcsa is, nem feltétlenül a szépségtől, a tehetségtől vagy más pozitív vonásunktól függ – igaz ezek sokat számítanak –, hanem mintha alkati, született készség lenne. De valóban így van ez, az önbizalom tényleg öröklött esetleg tanult szokás?
Mint a legtöbb tulajdonságunkat, az önbizalmunk fokát is valószínűleg meghatározza születési alkatunk, ezt tetszés szerint tulajdoníthatjuk genetikai vagy akár asztrológiai hozománynak is. Nyilvánvaló az is, hogy a nevelés is sokat számít, egy elnyomott, sokat kritizált gyerekből az önbizalom terén más felnőtt válik, mint egy agyondicsért társából. Ezek alapvetően együtt határozzák meg azt az állapotot, amivel adott esetben gazdálkodnunk kell, ami ugyanakkor értékes lehetőség, mert – a hajlamoktól függetlenül – az életünk minőségét meghatározó látásmódunkat szükség szerint korrigálni lehet.
Ez pedig, ha nehéz is, de nem lehetetlen feladat. Igaz, egy, a nagyfokú önbizalommal rendelkező emberekre jellemző viselkedésmódot hamarabb sajátíthatunk el, mint magát a lelki élményt és ugyanígy gyakori, hogy a látszólag nagy önbizalommal rendelkező emberek valójában szerepet játszanak, ami mögött éppen egy kisebbrendűségi komplexus is megbújhat, így a külső viselkedés egy belső hitetlenséget takar. Honnan is meríthetünk akkor hitet, amit tanulni – látszólag – nem lehet?
Hitetlenség, hit és önhittség
Az önmagunkba vetett hit alapvetően meghatározza a világhoz való viszonyunkat, sőt a világ hozzánk való viszonyát is. A saját magukat elfogadni nem tudó, képességeikben nem bízó emberek eleve lemondással állnak feladataik elé, amik így megvalósulatlanul, vagy alacsony szinten teljesítve negatív visszacsatolásként a kudarcok ördögi körét hozzák létre. Ez a mechanizmus ráadásul nemcsak az ismert szinteken működik, hanem tudatunk rejtett képességein keresztül is megnyilvánul, életünk eseményeit „mágikus” módon koreografálva. A tudományos parapszichológia ismeretei szerint ugyanis, lelki elvárásaink hatnak a környezet véletlen-folyamataira, mi több cselekvéseinket és döntéseinket is alapvetően a tudattalan intuitív tárházában rejtező információk vezérlik, az adott pszichés állapotunk függvényében értelmezhetően. Ezt a folyamatot egyszerű kísérletekkel, ugyanakkor nagyon is tanulságosan világíthatjuk meg.
Ha például valaki azt a feladatot kapja, hogy egy véletlenekre épített számítógépes programban igyekezzen minél több találatot elérni egy adott irányban – például egy ötven-ötven százalékos arányú – talált nem talált kimenetű helyzetben, akkor a véletlenektől való találati eltérései egyértelműen összevethetők tudattalan elvárásaival. Így történhet meg, hogy alacsony önbizalmú ember jóval a véletlen szintje alatt teljesít, míg az egészséges önbizalommal rendelkezők azt látványosan felülmúlhatják. Az önbizalom azonban túlzásba is vihető – ezt már inkább akaratosságnak vagy makacsságnak nevezhetjük – ilyenkor már a nem magas fokú hit, hanem az önhittség vezérli döntéseinket, paradox módon a hitetlenséghez hasonló alacsony találati arányt eredményezve.
Az eredményekben is megmutatkozó módon, hitünknek és önbizalmunknak van egy olyan optimális szintje, amit leginkább egy játékos önátadottság jellemez. Ebben a történéssekkel való „együttmozgás” a lényeg, ami se többet, se kevesebbet nem tesz a dolgokhoz, mint ami szükséges, mindezzel már-már egy taoista bölcsességet képviselve a gyakorlati létben. Ez a fajta önbizalom nem kompenzál vagy projektál, elfogadja önmagát és a dolgokat olyannak amilyenek, ugyanakkor aktív és teremtő jellegű optimizmust képvisel.
Hogy mi gátolja és mi teremti az egészséges önbizalmat, arról Paulinyi Tamás írásának következő részében olvashatunk…
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
