A Napraforgó Könyvkiadó gondozásában, a Magneoton Kiadó közreműködésével jelenik meg a Major Eszter és barátai – Napraforgók című, gyerekeknek szóló lemeze, amely az Évszakok leporelló-sorozat verseinek feldolgozásából született.
A Napraforgó Kiadó szeretett volna létrehozni egy olyan önálló szerkesztésű sorozatot, amelyben mai magyar kortárs versek szólítják meg a gyerekeket modern, friss illusztrációkkal. Major Eszter, az ismert magyar dalszövegíró igent mondott a felkérésre.
Az első tizenhat vers a nyárról, majd a második tizenhat vers a télről szól: ezeket a könyveket még 2017-ben adták ki. 2018 tavaszán elkészültek a tavaszi, nyár végére pedig az őszi versek kötetei is. Mind a négy évszakhoz egy-egy színező is készült, amelyekben a versek ugyanúgy megtalálhatók.
A könyvek illusztrációit Kecskés Anna készítette.
Dusík Gábor zeneszerző Eszter révén került a projektbe. A szakmai körökben jól ismert és sikeres, Szlovákiában élő és alkotó szerző neve talán a magyar nagyközönség számára mostanáig kevésbé volt ismert. A lemez megjelenésével most először készült magyar-szlovák koprodukcióban gyereklemez. Szerencsére számos ismert művész igent mondott Eszter felkérésére és elvállalta egy-egy dalt eléneklését. Így a lemezen olyan híres előadók hangján szólalnak meg a versek, mint Szekeres Adrienn, Kökény Attila, vagy Völgyesi Gabriella…