Emberi viszonyainkban – főképp párkapcsolatainkban – egymással való problémáinkat gyakran a gyerekek szintjén vagyunk hajlamosak kifejezni, amit az érzelmek terén leginkább a sértődöttség, az agresszió, vagy a kicsinyes bosszúvágy jellemez.
Az „igen, de”, az „azért is”, a „te vagy a hülye” típusú üzenetek a regresszáltság állapotát és belátás teljes hiányát tükrözik, ami nem ritkán a kölcsönös hisztériához vezetve teljes mértékben zsákutcába vezeti a megoldás lehetőségeit. Ezek az óvodásokhoz illő játszmák természetesen kevésbé drámai helyzetekben is megnyilvánulnak, így a kérdés talán az lehet, hogy milyen áttekinthető indítékok, és azokból adódóan milyen feloldások fedezhetők fel mindezek mögött.
Ki ne élt volna meg olyan jeleneteket – például a kedves párjával –, ahol felnőtt létére a bevezetőben említett nehezen minősíthető helyzetekben, illetve lelkiállapotokban találta magát. Bár a sokak által sokféleképp leírt emberi játszmák bizonyos összetevői akár az etológusok számára is jelentősek lehetnek, végső soron az emberi tudatosság sajátosan összetett érzelmi-logikai problematikusságát tükrözik. Fogalmi gondolkodásunk és kommunikációnk absztrakt jellege ugyanis nemcsak az értésre, de a félreértésre is rengeteg lehetőséget nyújt, szóban kifejezett üzeneteink így az érzelmek kétélű fegyvereivé is válhatnak. A lélektani, mi több, a tudat különös képességeit is figyelembevevő oknyomozás előtt azonban vizsgáljuk meg, milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a szóbeliség nekünk embereknek.
Az emberré válás múltjába messze visszalépve – a szavak előtt – az érzelmek nyilván a metakommunikáció útján váltak kifejezhetővé, ahol a mimikát és a gesztikulációt csak a hangsúlyok és maga a test- és a hangerő szintje tudta kiegészíteni. Bár ezeket akarva akaratlanul mindmáig használjuk, üzeneteinket jobbára szavakkal fejezzük ki, ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy ebben mindenkor egy őszintén racionális kommunikációs megoldásra törekszünk. Az óvodás szintű érzelmi játszmák ennek épp az ellenkezőjéről szólnak, a szavak és a metakommunikáció eszköztárát általában megbicsaklott diplomáciai és agresszív „háborús” célokra használjuk.
Amikor két ember között amúgy is forráspontig hevül – vagy ha így jobban tetszik, puskaporos – a hangulat, elég egy szikra ahhoz a robbanáshoz, ami a verbális eszmecserét a megoldás helyett, annak lejáratásává teszi. Az ok, vagyis az indok gyakorlatilag elfeledhető, a játszma, az óvodás partizánakció ugyanis nem erre épül. Az alapokat jobbára az érzelmi elfojtások jelentik, azok az emocionális tartalmak, amelyek leginkább a játszmában résztvevők megoldatlan saját és közös múltbéli gondjaiban gyökereznek. Milyen elfojtások milyen tisztázatlan indokok lehetnek ezek?
Paulinyi Tamás következő cikkében erre keresi a választ!
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
