Mi teremtjük sikereinket és bukásainkat? Vagy csak szereplők vagyunk a saját életünkben? Paulinyi Tamás cikkében ezt a kérdést járja körül!
Talán nincs is olyan ember, akit a „sors keze” még ne érintett volna meg. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy valami lényeges dolog valamilyen érthetetlen oknál fogva vagy nem akar sikerülni, vagy túlságosan is könnyen kanyarodnak alánk az ahhoz szükséges véletlenek útjai.
Ugyanakkor a sorsszerű események megjelenése életünkben, – főleg nagyobb távlatokból szemlélve – egyáltalán nem tűnik véletlennek. Mintha akkor és ott, a dolgoknak éppen úgy kellett volna alakulniuk ahhoz, hogy életünk lényeges pontjain továbbjussunk. Más esetben a sorsot hibáztatjuk, okoljuk kudarcainkért, s tárjuk szét lemondóan kezeinket, mondván – nem tehetek róla, ez sorsszerű. De hát egyáltalán mire mondhatjuk azt, hogy nem sorsszerű?
A reinkarnáció – és sok más vallás – hívei is úgy tartják, hogy életünk meghatározó élményei, találkozásai és történései, nem véletlenek. Van aki az Isteni gondviselést, van aki az ember cselekedeteinek önmagára való visszahatásait látja a sorsban megnyilvánulni. Tény, hogy a sorsszerűség kérdése így-vagy úgy, de minden kultúrában megjelenik, s ha hinni lehet abban, hogy létezik egy titokzatos, de céltudatos, külső rendezőerő az életünkben, akkor ennél fontosabb kérdéssel nem is igen találhatjuk szembe magunkat.
Bizonyos nézetek szerint az élet eseményei, – akár egy könyvben – előre meg vannak írva, és abban tulajdonképpen mi egy színjáték szereplőiként öntudatlanul játsszuk kiszabott szerepünket. Ha ez így van, akkor szabad akaratról, a változtatások emberi felelősségéről nincs sok értelme beszélni, hiszen a jövő eleve elrendeltetett. A szabad akarat és determinizmus dilemmája évezredes filozófiai kérdés. A jövő megváltoztathatóságáról és a tudat-tudatok sorsrendező szerepéről azonban, ma már tudományos ismereteink vannak.
Kutatólaboratóriumunk egyik kísérletében rendszeresen feltettük a résztvevőknek azt a kérdést, hogy mit tennének egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegükkel, ha az azt kérné tőlük, mint orvostól, hogy fájdalommentesen segítse őt jobblétre szenderülni. A misztikusabb beállítottságúak talán még nehezebb helyzetbe kerültek ilyenkor, ugyanis ők a beteg sorsszerű szenvedését hangsúlyozták, amibe nem avatkozhatnak bele. Ám látni kell, hogy a beavatkozások is mindig sorsszerűek, vagyis az emberi döntés felelőssége alól semmi sem oldozhat fel minket.
Mielőtt azonban elmerülnénk a sors erkölcsi tanulságaiban, nézzük meg mit szól az alapkérdéshez a természettudományos gondolkodás. Alapvetően semmit. Rosszabb esetben melegebb égtájakra küldi a kérdezőt, lévén a sorsról mint misztikus fogalomról beszélni merő babonaság, hiszen tudományos eszközökkel megragadhatatlan, legfeljebb a lelki problémákat fürkésző pszichológia tudná megközelíteni.
Valóban így van ez? A sorsszerűen működő titokzatos erők teóriája valóban csak misztikus fogalom lehet? Próbáljuk meg most pontosabban definiálni a sorserők feltételezett megnyilvánulásait, ugyanis a tudomány perifériáinak jelen eredményei már alkalmasnak látszanak egy magyarázó válasz megfogalmazásához.
A tudományos parapszichológia az élőlények és környezetük közötti olyan kölcsönhatásokat vizsgálja, amelyeket nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek. Ilyenek például a megérzéseink, vagy az a tény, hogy gondolataink, elvárásaink befolyásolják környezetünk véletlen eseményeinek kimenetelét. Az első csoportban, az ember olyan információk megszerzésére képes, amelyekhez érzékszervileg nem juthat hozzá (ESP) míg a másik csoportot azok a pszichokinetikusnak (PK) nevezett jelenségek alkotják, ahol tudatunk, elvárásunk hat a tárgyi környezetre. Tehát az emberi tudatnak van egy olyan passzív és egy olyan aktív képessége, mellyel a tőle fizikailag elzárt környezetet észlelni tudja, illetve arra hatni tud.
Mindezek ráadásul általános emberi, tudati képességek és bár igaz, hogy egy-két parafenomén csodáitól eltekintve ezek a hatások általában rejtve maradnak előttünk, viszont ha tudunk róluk, ha nem, folyamatosan működésben vannak. Úgy gondolhatnánk, hogyha valaki egy laboratóriumban hatni tud például a kockadobások eredményeire, az legfeljebb a kaszinóban válhat javára, és ha megérez egy-egy gondolatot, azzal a társasági életében válhat érdekessé. Pedig ennél sokkal többet biztosítanak nekünk ESP és PK képességeink. Mindennapi életünkben hatékonyan egészítik ki érzékelésünket és tetteinket, valószínűleg abban a formában jelenve meg, amit mi intuitív gondolkodásnak, illetve intuitív cselekvésnek nevezünk.
De hát miben is keresgéltük még az imént a sorsszerűség tetten érhető megnyilvánulásait? Éppen azokban a furcsa véletlenekben, ahol a sors látszólag ellenünk, vagy éppen mellettünk dolgozik. Ha az ESP és a PK létét figyelembe vesszük, láthatjuk, hogy ha öntudatlanul is, de képesek vagyunk megkoreografálni, és megteremteni a sikereinkhez vagy kudarcainkhoz szükséges véletleneket. Ilyen módon az ember vágyai és gondolatai alapvetően meghatározhatják körülményeit, és itt merülhet fel az a kérdés, hogy akkor miért nem sikerülhet akármi ezen a módon egy jó fantáziájú ember életében. Egyrészt talán azért, mert nem egyedül élünk a Földön, – és nem biztos, hogy mindenki ugyanazt akarja –, másrészről pedig, legtöbbünkben – tisztelet a kivételnek – azért olyan pszichés problémák is lappanganak, amelyeknek nem biztos, hogy meg kéne valósulnia, ráadásul az is tény, hogy az ESP és PK kísérletekben az összes résztvevő elvárása összeadódik és az eredmény nem rendelhető egyetlen személyhez. Hogy mindez mit jelent emberi kapcsolataink sorsszerű dimenzióiban, arról az írás következő részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató, www.szintezis.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
