Mi teremtjük sikereinket és bukásainkat? Vagy csak szereplők vagyunk a saját életünkben? Paulinyi Tamás cikkében ezt a kérdést járja körül!
Talán nincs is olyan ember, akit a „sors keze” még ne érintett volna meg. Ezek azok a pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy valami lényeges dolog valamilyen érthetetlen oknál fogva vagy nem akar sikerülni, vagy túlságosan is könnyen kanyarodnak alánk az ahhoz szükséges véletlenek útjai. Ugyanakkor a sorsszerű események megjelenése életünkben, – főleg nagyobb távlatokból szemlélve – egyáltalán nem tűnik véletlennek. Mintha akkor és ott, a dolgoknak éppen úgy kellett volna alakulniuk ahhoz, hogy életünk lényeges pontjain továbbjussunk. Más esetben a sorsot hibáztatjuk, okoljuk kudarcainkért, s tárjuk szét lemondóan kezeinket, mondván – nem tehetek róla, ez sorsszerű. De hát egyáltalán mire mondhatjuk azt, hogy nem sorsszerű?
Ahogy az írás előző részében olvashattuk, sorsszerűnek ítélt események között fontosnak tűnnek a különböző emberi találkozások. Egy-egy jelentős találkozás szerepe minden résztvevő számára jelentős lehet, bár a találkozáshoz más-más, véletlenekkel teli út vezetett. Az emberi sorsokat képzeljük most el egy óriási keresztrejtvény szavaiként, melyek úgy kerülnek a helyükre, hogy a más sorsokkal való keresztezés pontján lévő azonos betűik a másik sors szerint is szükségszerűek és értelmesek.
Ebben a gondolatban már határozottan látszik az a feltevés, ami szerint egy magasabb tudati szinten a kollektív tudati tevékenységek összekapcsolódnak, és az egyéni sorsot a kollektív szempontok szerinti irányba terelik. Ez az igény olyan sorspedagógiát fejez ki, amit különböző más megfigyelések is alátámasztanak. A halálközeli élményeket átélt emberek beszámolóiból – ezek vizsgálata szintén a parapszichológia területéhez tartozik –, az derül ki, hogy ilyenkor az életükre visszatekintve egyöntetűen két lényeges dologra bukkannak. Az egyik a tanulás fontosságának, a másik a szeretet jelentőségének felismerése. Mindkét cél, de főképp a szeretet fontos szerepe az életben elsősorban a kollektív létezés fényében értelmezhető.
Az az egyesült tudatmező, amely minket összeköt, természetéből fakadóan képes használni az ESP és a PK hatásokat. Kérdezhetnénk, hogy hol van akkor az egyén elvárásának és döntéseinek a szerepe, nem lehet, hogy mégis egy előre megírt történet tehetetlen szereplői vagyunk? A jövőérzékelés területén végzett vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az emberi tudat ESP észleléseit nemcsak a tér, de az idő határai sem kötik. Ha viszont előre láthatjuk a jövőt, akkor hogyan tudjuk azt megváltoztatni? Ha pedig mi alakítjuk a jövőt, akkor mit észleltünk abból megelőzően?
A parapszichológia tudományában ennek a paradoxonnak is van feloldása. A jövő nem megváltoztathatatlan, bár észlelhetően már a jelenben is létezik. Ez a létezés azonban különböző kimenetelű eseményeket jelenthet, tehát egy-egy történésnek csak valószínűsége van. Ezeket aztán ESP útján észlelhetjük, belőlük választhatunk, illetve PK hatásokkal kimenetelüket befolyásolhatjuk.
Az egyéni tudatok, bár kollektív befolyás alatt állnak, annak végeredményben meghatározó alkotóelemei is lehetnek. Bizonyos sorsesemények egy hosszú távú pedagógiai program aktuális megnyilvánulásainak tekinthetők, melyekből szabadon választva tanulhatunk, vagy figyelmen kívül hagyhatjuk. Az utóbbi esetben a sors várhatóan újra és újra olyan problémákkal szervez számunkra randevút, ami a még megtanulatlan feladat felismeréséhez és megoldásához kínál számunkra alkalmat.
Ez persze nem tűnik mindig boldogító találkozásnak, hiszen a hibákat orvosolni, a változást megélni, csak a korábbi, nem megfelelő viselkedésforma feladásával lehet. A szokás, a vágyakhoz ragaszkodás pedig nagy úr az életünkben. Az elérhető cél viszont egy jobb, teljesebb élet, megszabadulás mások és magunk éltének fölösleges keserítésétől, hiszen amint a halál küszöbéről visszatértek is mondják, egy hajóban evezünk, ahol egymásra és a jelen minden pillanatban kínálkozó lehetőségeire figyelve megszépíthetjük földi útjainkat.
A sors nevelő erejének megvalósulását, emberi hibáink teljes felszámolását azonban, még egy élet pár évtizedében is nehéz elképzelni. A legtöbb vallás tanítása szerint ezek a tapasztalások már korábban megkezdődtek, és halálunk után egy új élet történetében folytatódnak Ez a felfogás maga a lélekvándorlás, – a reinkarnáció eszméjére épül. A reinkarnáció tudományos megközelíthetőségével, a sorsszerűség életeken át való működésének bemutatásával, a következő írásban találkozhat a kedves Olvasó.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
