Miként vélekedik a parapszichológia az újjászületés lehetőségéről?
Míg a mai tudományos nézetek nemigen tartják szalon- és vitaképesnek a halál utáni lét bármilyen formáját taglaló feltevéseket, az emberiség döntő hányada nemhogy a túlvilág, de egyenesen az újjászületések hitében éli életét.
Manapság ez a hit, – a reinkarnáció hite – Európában és kis országunkban is egyre több ember sajátjává válik. Szaporodnak az előző életeinkbe való kirándulásokat ígérő hirdetések, és testközelben bukkannak fel közöttünk bibliai szereplők, királyok és Istenek „újjászületett képviselői”. Van aki hiszi, van aki tagadja a reinkarnáció lehetőségét és természetesen vannak olyanok, akik óvatos, várakozó álláspontra helyezkednek a kérdés megítélésében. Elsősorban nekik szól a most következő írás, ami a reinkarnációt, – a halálból való testi újjászületés tanát vizsgálja -, tudományos igényességgel is.
A korábbiakban tehát eljutottunk oda, hogy a tudat képes lehet elhagyni a testet, bár lehet, hogy egyes olvasók talán már az írás előző részét olvasva is csóválták a fejüket, hogy a halhatatlan lelket és szellemet tudatnak nevezem. Szeretném őket megnyugtatni arról, hogy a tudat és struktúrái legalább annyira misztikusan ismeretlen tartományt képviselnek, mint tán ugyanennek a fogalomnak a régiesebb megfogalmazásai. Visszatérve a korábbi summázathoz, a tudatnak – úgy tűnik – egyidejűen különböző állapotai létezhetnek. Nehezíti ennek felfogását az is, hogy ezek között az állapotok között időn kívüliek is léteznek és ennek megfogalmazásához sem tapasztalataink, sem szavaink nincsenek. Mintha egy-időben várakoznánk magunkra egy időtlen örökkévalóságban, s egy-időben élnénk eközben, időbevetett életünket.
Márpedig a reinkarnáció célja a vallások tanítása szerint, éppen annak a tudásnak a gyarapítása, amit a tudatnak a fizikai valóság metszetében szerzett tapasztalatai biztosítanak. A fizikai valóság fogalma persze megint vörös posztó lehet a természettudósok szemében, hiszen feltételez egy nem fizikai valóságot. De vajon fizikai valóságnak nevezhetők-e például az álmok, a hallucinációk, vagy a látomások világai?
A testen kívüliség, az ESP észleletek és a PK hatások látható összefüggést mutatnak éber tudatunk valóságával. Nem lehet akkor, hogy a test megszűnését követően egy újabb álom, egy újabb tudatállapot valóságába cseppenünk? Nem lehet, hogy agyunk csak a testi lét, a testi tudat transzformátora? S ha így van, akkor a tudat személyes tapasztalásokat gyűjtött fonala – a folytatáshoz –, ismét testbe ölthető lehet. Ezeknek a feltevéseknek a jelen kutatási eredmények szerint, már komoly a valószínűsége, de a lehetőségük legalábbis már egyértelműen biztosított. Az emberi tudat pszi képességeinek tudományos kutatása még gyerekcipőben jár, mindenesetre szembeötlően hasonló eredményekre jut, mint amit az emberiség több ezer év alatt felhalmozott misztikus tudása hirdet. A halálközeli állapotnak megdöbbentően pontos leírásával találkozhatunk például a tibeti halottas-könyvben, de az egyiptomi szent iratokban is.
A Buddhizmus tanítása kifejezetten alaptételként tekinti a reinkarnáció tényét. Sok más keleti vallással egyetemben úgy tartja, hogy az emberi tettek a cselekvőre sorsszerűen visszahatnak, sőt tanításai szerint a lét egy olyan reinkarnációs körforgásba ágyazott illúzió, amelyben újjászületéseken keresztül kell megtapasztalnunk tetteink hatását, alanyi szinten is, mindaddig, míg fogyatékosságainkat sorsunk tanulságaként meg nem tanuljuk felszámolni.
Eszerint minden tett következményt von maga után. Ez a kijelentés persze, az akció-reakció törvény alapján egy fizikai világképben is megállná a helyét, ebben a filozófiában azonban ez többet jelent. Látni kell azt is, hogy ebben a felfogásban nincs jó és rossz cselekedet, inkább egy megfelelés vagy meg nem felelés az, ami az Egész, tehát a létezők összességének kollektív szempontjai szerint minősíthető. Ha ehhez hozzávesszük a reinkarnáció elméletét, akkor a sorskerékbe való újabb és újabb alászállás, beleszületés, egy végtelenül türelmes pedagógiai rendszer képét tárja elénk.
A reinkarnáció lehetősége tehát a tanulás, a tapasztalás lehetősége. Egy feltételezett közös tudatmező részekre, emberi sorsokra tört alászállása a vágyak, a tapintható, kipróbálható dolgok világába, ahol talán a legnagyobb próba az emberi találkozásokban rejlik. Bizonyos feltételezések szerint ennek a tanulásnak a szereplői egymás környezetében születnek újra, – egymás sorsának hűséges kovácsaként is –, mindaddig, míg egymástól – korábbi közös problémáik megoldásaival – tanulni tudnak. Feladatunk a tapasztalásban az eredethez való visszatalálás lehet, egyfajta felébredés, az értékek tisztánlátása a vágyak, az illúziók, a lelkünket fogva tartó tévedések és labirintusok kavargó világában.
Vessük most el próbaképp a reinkarnáció és a túlvilág összes hitét és elméletét. Vajon ha csak egyszer, ha csak itt és most élünk, nem ugyanez lehet a legszebb harmóniát biztosító törekvés, a legszebb feladat? Szembenézve a magukat isteni előképekben csodáló, kétes reinkarnációs egzisztenciájukat hirdető emberekkel, azt gondolom: – a megmérettetés most történik, mert ha a tudat időtlen, szédítő határtalanságában miénk lett a hely és az idő, akkor itt rejlik a változás emberi adománya, és – lehetőségként – itt, testközelben a kézfogásoké.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató, www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
