A New Age mozgalom, a XX. század második felétől igyekszik azon, hogy az emberiséget egy teljesebb létfelfogás felé terelje.
Indiainak tűnő zeneszó erősödik az utcán. Barackszín-ruhás fiatalok dobolnak, énekelnek. Hare Krisna, Hare Rama… Könyv is akad náluk a reinkarnációról, az Istennek, Krisnának tetsző életről, szeretnék, ha velük tartanánk. Odébb mások a világvégéről, az Antikrisztusról prédikálnak, szerintük Jehovát érdemes követni. Megint mások cédulákat osztogatnak a problémák gyökeres megoldásának módszeréről, a Dianetikáról. Tudomány, vallás? Állítólag mind a kettő. A plakátok, az ezoterikus újságok ontják a további ajánlatokat; Agykontroll, NLP, Transzcendentális Meditáció, reiki, asztrológia, természetgyógyászat, parapszichológia, – jönnek az új, jönnek a régi dolgok, állításuk szerint valami új, gyökeresen új világ előhírnökeiként.
AXXI. században élünk… A tudomány és a tradicionális egyház a kezeit tördelve átkozza a tudománytalan és istentelen babonaságot. A keresés és a „megtalálás” pedig folyik, különböző színű és feliratú zászlók alatt csoportosulnak az új kor, a New Age lelkes képviselői. De mi is az az új kor, ami felé napról napra lépkedünk? Krisna, Jehova, Hubbard, Maharishi, Silva, vagy az ezerarcú ókori vallások és mágiák világa?
Az imént felsorolt lista természetesen nem lehetett teljes, a cikk terjedelme ehhez valószínűleg kevésnek bizonyulna. Ami az idézett – és nem idézett – irányzatokban közös, az a világnak és az emberi létnek egy olyan felfogása, ami szakít a jelenleg uralkodó tudományos és elfogadott vallási nézetekkel és azt mondja: – az ember szerepét, célját és lehetőségeit a létben, másképp kell megfogalmaznunk.
A New Age – magyarul Új Kor – mozgalom, a XX. század második felétől igyekszik azon, hogy egy olyan ökumenikus formába sorolja, tömörítse ezeket a törekvéseket, amelyek átvezetik a láthatóan ideológiai kátyúba jutott emberiséget egy toleránsabb, teljességben látott létfelfogás felé. A szándék szép és szükséges, hiszen nemcsak az erkölcsi normákat eddig meghatározóan képviselő nagy vallások szerepvesztése tapasztalható, hanem a materialista világnézetnek is egy olyan szintű tanácstalansága látható a lét céljait és igazi értékeit feszegető kérdésekkel szemben, ami valóban egy emberileg széteső világ, aggasztó képét vetíti elénk.
A fogyasztás kultusza, az agresszió, az individuális törtetés és az anyagi sikerorientáltság újkori mítosza, rövidlátó üzletpolitikák primitív ösztönökre ható terméke, önpusztító és jövőtlen, mint a rákos sejtburjánzás. De mint ahogy a rákos folyamatok is megfordíthatók a túlélés őszinte és igaz hitével – és céljával –, az agresszív, egymás kárára folytatott létezés is átalakítható egy felnőttebb, életképesebb világrend irányába.
A vallást és a tudományt eddig úgy említettem, mintha a jelenkori krízishelyzet tanácstalan szülői lennének. A kritika valójában a dogmatizmusnak szólt, tehát annak a felfogásnak, ami képtelen a gyökeres változásokra. Az emberiség megismerése ugyanis természetszerűen gyarapszik, változik. Az a világnézet, viszonyítási rendszer pedig, ami ezeket a változásokat nem képes követni, már nem segítség, hanem gát, nem az értést, hanem az oktalan szemléleti ragaszkodást szolgálja.
Az újjászülető régi vallásokat természetesen szintén tekinthetjük múltból előásott régi dogmarendszereknek, de valamire itt érdemes felfigyelni. A jelek szerint ugyanis az emberiség tudásának olyan ismereteit, vagy ismerettöredékeit elevenítik fel, amik korunk igényét és ismeretrendszerét tekintve ismét aktuálisak. A New Age korszakos gondolkodói például Fritjof Capra arra figyeltek fel, hogy a modern tudomány, és mondjuk az ősi keleti bölcseletek nemhogy ellentmondanának egymásnak, de éppenséggel – bár más nyelven fogalmazva –, ugyanazon megállapításokat tartalmazzák világunk lényeges kérdéseit illetően.
A materializmus harsány évszázadai a babonaság és az emberi butaság fiókjaiba gyömöszölték az olyan témákat, mint például a túlvilági létet, az emberi cselekedetek sorsszerű visszahatását, az asztrológiai vagy más analógiás hatásokat, a jóslást, vagyis a jövő érzékelését, a varázslást, – másképp a történések rítusokkal, gondolatokkal való befolyásolását, vagy például a természetgyógyászat működőképes módszereit. Márpedig ha csak az imént felsoroltakat tekintjük, akkor is látnunk kell, hogy az emberi tudat tevékenységének és a környezet folyamatainak a ma már tudományosan bizonyított összefüggései ezeket nemcsak lehetővé, hanem valószínűvé, sőt esetenként bizonyossá teszik. A korábbi korok ismeretei tehát integrálhatók, maradandó tartalmuk újrafogalmazva a legkorszerűbb ismereteket kiegészítheti, azoknak útmutatója lehet. Természetesen az emberiség megismerésének ez az új reneszánsza nem a korábbi formák kritikátlan elfogadását kell jelentse, hiszen ahogy már említettem tudásunk gyarapszik, megfogalmazása koronként változik.
De ahogy az imént a reneszánsz hasonlatával éltem, úgy a mai időkben egy új humanizmus igénye is körvonalazódni látszik. A jó értelemben vett emberközpontúságé, ami érdekesen rímel a világhónapok elkövetkező emberarcú jegyére, a Vízöntőre is. Elérhető új tudásunk lehetőség és felelősség. Az ezotéria, vagyis a csak beavatottak számára érthető titkos tudás talán már a közérthetőség formáját kívánja. Üzenete ugyanis – mint minden tisztán fogalmazott vallásé és emberi gondolaté – a létezés egysége és felismert kollektivitása, ami az egyén szellemi transzformációjával, átalakulásával érhető el. Erről olvashatunk Paulinyi Tamás írásának következő részében.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
