A megvilágosodás tudatállapota elől ugyanis csak és kizárólag önmagunk zárjuk el önmagunkat… Paulinyi Tamás írásában arra keresi a választ, hogyan juthatunk közelebb ehhez!
New Age-es világunkban nap, mint nap hallhatunk újdonságokat a szellemi önfejlesztés nagyon régi és nagyon új módszereiről, döbbenetesen egyedülálló eszközeiről, mi több, kétnapos tanfolyamon vásárolhatunk már intenzív megvilágosodást, igény szerint választhatunk különböző csodatévők tanításai közül, mégis az esetek többségében az igazi megváltás, a megvilágosodás mintha elmaradna.
Elnézést kérek mindazoktól, akiket már az első bekezdésben méltatlanul sikerült megsértenem, és természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy az utak lépésekből állnak, illetve a lépések kinek-kinek sorsa szerint vezetnek tovább a tökéletesedés felé. A megvilágosodás fogalmával azonban úgy gondolom, nemcsak túl könnyen dobálózunk az ezoterika újjáéledt világában, hanem mintha néha a lényegét felejtenénk el ennek a mindenséget önmagába ölelő, és nemes egyszerűségében tökéletes állapotnak.
A megvilágosodás tudatállapota elől ugyanis csak és kizárólag önmagunk zárjuk el önmagunkat, mégpedig olyan öntudatlan makacssággal és kitartó rafinériával, amely még a megvilágosodásra törekvő tudatosságot is saját célja ellen képes fordítani. A buddhizmus – ne feledjük el a „buddha” szó megvilágosodottat, felébredettet jelent – egyenesen a teljes reinkarnációs folyamatot, vagyis az újjászületések sorozatát tartja szükségesnek a megvilágosodás eléréséhez.
A tibeti tanítások négy hibát látnak a tudat teljes felismerésének legfőbb akadályaként. Elsőképp azt, hogy a tudat természete túlságosan közeli ahhoz, hogy felismerhessük. Másodszor, túlságosan mély is ahhoz, hogy a lényegéig hatolhassunk. Harmadszor – és talán a legmeglepőbb módon –, túlságosan könnyűnek tűnik, hogy elhiggyük, ennyire egyszerű az, hogy semmi másra nincs szükség, mint hogy a mindig jelen lévő tiszta tudatosságban egyszerűen elengedjük magunkat. S végül, a megvilágosodás túlságosan is csodálatos ahhoz, hogy befogadjuk korlátozott gondolkodásmódunkkal. Egyszerűen nem hisszük, hogy a megvilágosodás gondolkodásmódunk valódi természete.
A megvilágosodásról az imént, mint a tudat abszolút teljességéről beszéltünk, olyan természetességgel, ami az azt nem ismerők, pontosabban nem megélők számára, cseppet sem biztos, hogy egyfajta abszolútumot jelent. Az európai ember távoli és misztikus fogalomnak látja, az orvostudomány, pontosabban a pszichológia pedig leginkább egy speciális módosult tudatállapot folklorisztikus, vallásos eltúlzásaként könyveli el. Lényegének, a tudat végtelen, és érzéki illúzióktól mentes állapotának megértéséhez először is a tudatról illene valamelyest pontosabb képet magunkévá tennünk.
A tudat természetét és pontos definícióit illetően azonban mind az európai filozófia, mind a tudományos pszichológia kétségbeejtően tanácstalan leírásokat ad. Nézzük meg most pontosabban, mit tud a tudatról az analitikus természettudomány. Dacára annak, hogy a tudatosság talán legáltalánosabb és legközösebb emberi élményünk, a pszichológia nem sokkal mond többet róla mint, hogy a tudat az az állapot amiben az ember érzékeli és kontrollálja külső és belső környezetét.
Ha alaposabban belegondolunk, a tudat hihetetlenül sokrétű jelenség, ami a hétköznapi megszokott állapoton kívül számtalan más lehetőséget is biztosít a világ és önmagunk megélését illetően a képzelet, az álom, a víziók és az egészen más dimenziókat sejtető paranormál észlelések és hatások területén. A megvilágosodás állapotának megközelítéséhez az utóbbiakkal szintén tisztába kell legyünk. Az a mindmáig uralkodó tudományos nézet, ami szerint a tudat csak és kizárólag a koponyánk falain belül létezik, illetve értelmezhető, a parapszichológia bizonyított tényei szerint már tarthatatlan, de legalábbis alaposan megkérdőjelezhető. Az extraszenzoriális percepció, vagyis az érzékszerveken túli észlelés léte a tudat térbeli és időbeli kötetlenségére mutat rá (telepátia, jövőérzékelés), a pszichokinézis, vagyis a gondolatnak a környezetet közvetlenül befolyásoló hatása pedig a tudat és az anyagi valóság tudatfüggő jellegére utal.
A parajelenségek nehezebben megfigyelhető körébe tartozik a legjelentősebb lelki élmények egyike, a halálközeli élmény, vagy szándékolt változatában a testelhagyás (OBE) élménye. Ennek az állapotnak a rendkívülisége egyrészt abban rejlik, hogy a tudat észlelései elhagyják a testet, tehát alkalmasint kívülről láthatjuk magunkat, másrészt átléphetünk egy olyan szellemi tartományba, ahol létünk eseményeit egyfajta rálátásban és emberi összefüggéseiben szemlélhetjük.
Ez a rálátás az okokra és az okozatokra, az ebből az állapotból visszatért emberek számára általában világképformáló változásokat okoz, noha az érzésnek csak az emlékeit tudják felidézni. Újra értékelik és ha kell, megváltoztatják életvitelüket, felfedezik a valódi értékeket és célokat, szinte egyetemesen értve ezalatt a szeretet és a tudás valódi jelentőségének felismerését. Megszűnik bennük ezenkívül az elmúlástól való félelem, miközben fokozódik bennük az élet tisztelete. Megtanulják felismerni a lét pillanatainak önmagukban is való szépségét. És hogy mit eredményez mindez? Erről az írás következő részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
