A gén szó a genezisből a teremtésből ered. De vajon tényleg a gének teremtenek és determinálnak minket?
Gén. A biológiai lét információs kulcsa az új évezred egyik mágikus kulcsszavává is vált. Bár a génmanipuláció veszélyes lehetőségeit látva sokan –talán elkésve – megálljt kiáltanak, a megismerés sosem látott kapuit nyitogatva az ember a géntechnológiával mégis mintha istent játszana.
A genetika sok tekintetben nyilvánvalóan jelentős szerepét már az 1800-as években felfedezték a kutató elmék; elég, ha itt a természetes kiválasztódás darwini elméletére, vagy a Mendel féle borsóörökítési kísérletekre gondolunk. A XX. század biológiai kutatásai a megkezdett ösvényeken rohamléptekkel haladtak tovább, felfedezve és részleteiben megértve az élőlények fejlődésének titkos mozgatórugóit, ráismerve a DNS kettős spiráljának összetételére és szerepére. A biológia tudományának mai állása szerint az élő szervezetek felépítését, tulajdonságait és ezek örökítését a sejtekben található kromoszómák határozzák meg.
A legújabb feltételezések úgy tartják, hogy a gének elemi felépítésének sorrendjei, vagyis információs kódjai a testi jellegzetességeknél jóval átfogóbban jellemzik például az embert. Az emberi génkészlet teljes feltérképezése után csak idő kérdése az, hogy bizonyos változtatásokkal ne csak alkatot, betegséghajlamokat tudjon a génmanipuláció megváltoztatni, de akár jellemet, érdeklődést és lelkivilágot is. Bár mindezek után joggal tűnhet úgy, hogy az emberi sors a gének által determinált, meghatározott, a génekről ilyen mód alkotott képet azonban egy-két megfigyelés igencsak kétségbe vonja.
Ikrek – két test egy lélek?
A genetikai hatások mértéke kézenfekvően az egypetéjű ikrek vizsgálatával tanulmányozható, lévén az ilyen ikerpárok génkészlete teljesen azonos. A ránézésre szembetűnő azonosságon túl azonban olyan egyezésekre is bukkantak a kutatók, amelyek a genetikai meghatározottsággal meglehetősen nehezen magyarázhatók. Egymástól különnevelt – és egymásról nem is tudó – ikreknél az azonos jellegű iskolák azonos időben való elvégzése, az azonos hobbyk és ízlésvilág még csak magyarázható lenne a gének kódjaival, ám azok a különleges esetek, amikor pl. az ikrek egyidejűleg hasonló körülmények között szenvednek baleseteket, már túl kell mutasson a kémiailag kódolható sorson.
Ha ilyenkor a természetfelettire gyanakszunk, a két test egy lélek gondolatával a biokémiától érezhetően messzire rugaszkodunk. A tudományos megismerés határvidékein ugyanakkor napjainkban olyan felfedezések történnek, amik a gének jelentőségét merőben újszerűen láttatják. Ahhoz, hogy a gének faj és egyedfejlődésben játszott szerepét jobban áttekinthessük, vessünk most egy-két pillantást a darwini evolúcióelméletre és annak kritikáira.
Tervszerűség az evolúcióban
Charles Darwin a XIX. században óriási vitát kavaró felfedezést tett közre a fajok eredetét leíró könyvével, amely az addigi „isteni teremtettséget” kiiktató módon azt állította, hogy a fajok a természetes kiválasztódás útján az egyszerűtől az összetettebb felé haladva jöttek létre, pusztán a létért vívott harcban a szerencsésebb – így a szaporodást megérő – egyedek génátörökítésének köszönhetően. Ez, a magát lényegében mindmáig tartó tudományos elképzelés azt vallja, hogy az élet a neki kedvező feltételek között véletlenül alakult ki szerves anyagokból, majd az önreprodukció képességével a fajok változása, fejlődése a szerencsés mutációk által történhetett. Az elmélet azonban több hézagot nem tud áthidalni.
Az egyik probléma az, hogy az élet kialakulása óta eltelt idő alatt a fajok mai formájához és változatosságához szükséges véletlen mutációk létrejöttének a valószínűsége kb. annyi, mintha egy roncstelepen tomboló hurrikán véletlenül egy működőképes utasszállító repülőgépet „rakna” össze. A másik bonyolultabb kérdés az, hogy a törzsfejlődés útján egymástól évmilliók óta elágazott fajoknál, később ugyanazok a bevált biológiai megoldások bukkannak fel pl. a szervműködések terén. Az ember által folytatott célszerű tenyésztési és fajnemesítő törekvések hasonlatával élve úgy tűnik, az evolúciós folyamatok mögött egy láthatatlan tervszerűség is működik.
A XX. század második felében több kutató arra a következtetésre jutott, hogy mind a fajok, mind az egyedek fejlődésében a biológiai géneken kívül más hatások is szerepet kell, hogy játsszanak. Rupert Sheldrake angol biológus elmélete szerint létezik egy érzékszervileg és műszeresen láthatatlan, úgynevezett morfogenetikus mező, amiben egyrészt mintegy beleíródva megőrződnek a fajok biológiai és viselkedési jellemzői, másrészt ez a mező folyamatosan visszahat a faj és egyedfejlődésre egyfajta dinamikus kliséként szabályozva azt. Hogy mindennek milyen fizikai modellje lehetséges, talán László Ervin professzor pszi-mező elmélete alapján képzelhető el.
Eszerint létezik egy úgynevezett holografikus vákuum alatti – energetikailag aktív – tároló rendszer az Univerzumban, ami nemcsak az anyagi és biológiai momentumokat, de a tudati változásokat is őrzi. Ezeket a mintákat – amik a faj és az egyed DNS-ekben tárolt információs halmazához hasonlóan léteznek – egyrészt az agy képes öntudatlan, közvetlen idegrendszeri szinten „kiolvasni”, másrészt a biológiai, illetve genetikus változásokra, fejlődésekre is hatással vannak. Hogy a genetikának milyen más parapszichológiai összefüggései lehetnek arról az írás második részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu