Az agresszió nemcsak tettlegességet jelent, a szavak is „üthetnek”. Az érzelmi erőszak olykor kevésbé látható, de akár ölhet is.
A pszichológusok, szociológusok, fejlődésünk kutatói azt mondják: az agresszió, az erőszak természetes ősi viselkedés. A létfenntartás egyik legfontosabb megnyilvánulása. Ám ha körülnézünk a természetben, az állatvilágban, bizony hamar kiderül: az agresszió csak frusztrált helyzetben alakul ki. Éhség vagy túlzsúfoltság hatására? Csak úgy, virtusból egyetlen élőlény sem bántja a másikat.
Azt hisszük, az erőszak egy konfliktus megoldásának végső eszköze, és hagytuk magunkat így beprogramozni. Aki tudja, hogy a konfliktusokat más módon is meg lehet oldani, az „kiprogramozhatja” magából ezt az ősi kódot. És akkor a Terror Háza mellett múzeumba kerül a politikai, etnikai és vallási erőszak minden emléke. És talán lesz egyszer egy családi erőszak-múzeum is. Napjainkban azonban ez még csak álom.
Gyakran csattan el pofon
Az agresszió, az erőszak nagyon sok ember hétköznapjaiban jelen van. A statisztikák szerint minden negyedik ember ismer legalább egy olyan párt, akik között egyszer vagy többször elcsattant egy pofon. De sokszor nem is kell ennyire messzire menni, hiszen a szavak és a gesztusok legalább annyira megsebezhetnek, mint a tettek. Ahány pár, annyiféle formája létezik annak, hogyan juttassuk érvényre saját akaratunkat, hogyan éljük ki haragunkat a másikon. Nem kellenek hozzá pofonok, ökölcsapások. Szavakkal sokszor jobban lehet bántani a másikat, mint veréssel. Az ütést ugyanis könnyebben be lehet tudni a hirtelen feltörő, átgondolatlan indulatnak. A folytonos összezártság előbb-utóbb agressziót szül – családon belül is. Időnként mindenki vágyik egy kis magányra. Ha ez az igénye nem elégíthető ki, hamarosan ingerült, ideges lesz. És ahelyett, hogy egyszerűen megmondaná a párjának: egy kicsit hagyja magára, inkább valami ürügyet keres a veszekedésre, hogy így „távolíthassa el” maga mellől. Ha a szavak már nem elegendők, kiabálással vagy ütésekkel próbálja a másik tudtára adni, amit addig képtelen volt felfogni. Míg a tettlegességtől elsősorban a nők szenvednek a párkapcsolatokban, a verbális agresszió és az érzelmi zsarolás a férfiakra zúdul. Hosszútávon ezek ugyanolyan komoly lelki sérüléseket okozhatnak, mint a pofonok. És persze a verés látható nyomai miatt többnyire hamarabb panaszkodik a bántalmazott, mint a szóbeli sérelmekből eredő lelki sebeiről. Ezek majd csak évek múlva válnak „láthatóvá”, fajulnak pszichoszomatikus betegséggé.
Otthoni kegyetlenség
A pszichológusok szerint a szóbeli bántalmazó bizonytalan, éretlen személyiség, aki megpróbálja hatalmába keríteni a másikat, próbál uralkodni felette. Módszerei arra irányulnak, hogy a gyengébbet irányítsa. Ha ezt elérte, akkor úgy érzi, neki is van hatalma. A bántalmazó sokszor nagyon elővigyázatos azzal kapcsolatban, hogy kívülállók ne vegyék észre a próbálkozásait. Sokuk megnyerő modorú, elbűvölő. Ha társaságban vannak, párjukat a legnagyobb kedvességgel kezelik. A kívülállók ilyenkor azt hiszik, hogy ideális a kapcsolatuk. Pedig csak arról van szó, hogy a szóbeli bántalmazó otthonra tartogatja kegyetlenkedéseit. Sokszor értetlenül figyeljük, hogy miért van még mindig együtt egy olyan pár, amelynek tagjai rendszeresen bántják és megalázzák egymást. Ez iskolázatlan és több diplomával rendelkező emberekkel egyaránt előfordul. A leggyakoribb indokok a közös gyerekek, a szerelem, a szégyenérzet, a félelem és a beletörődés. A tartós agresszió teljesen tönkreteszi az önbecsülést, és a bántalmazott a végén már maga is elhiszi, hogy nem érdemel jobbat. Sok nő panaszkodik arról, hogy az anyagi függés miatt kényszerül a nem kívánt kapcsolat fenntartására. Kilépni egy működésképtelen, nap mint nap agresszióval fenyegető viszonyból korántsem egyszerű. Megnehezíti a helyzetet, hogy az erőszak olyan embertől jön, akihez korábban erős érzelmek kötöttek. A szakítást tovább késleltetheti a történteket övező hallgatás, eltussolás, vagy a szégyen. Az első lépés a gyógyulás felé az erőszak megszüntetése, és a rossz élmények őszinte kibeszélése. Ehhez érdemes szakértő pszichológus, kineziológus vagy családterapeuta segítségét igénybe venni, hiszen önmagában az idő nem képes rá, hogy minden sebet begyógyítson. És csak nagyon kevesek képesek arra, hogy saját magukat kirángassák az egyre súlyosabb helyzetből. A legjobb persze, nem belegázolni ebbe a mocsárba. Az önismeret az első lépés, a családtagok szabadságának biztosítása a második, a környezetünk tisztelete és elfogadása a harmadik fontos lépés az erőszakmentes világ felé.