Más tette apává

Az én házasságpárti apukám egy évvel később, az érettségim után (amikor papír szerint is felnőtté értem) zokszó nélkül megengedte, hogy Zoli nálunk aludjon, valamivel később pedig, hogy nálunk éljen. Tizenhét éves voltam, amikor megismerkedtem Zolival. Akkoriban más szelek fújtak, nem volt még annyi diszkó a környékünkön, mint mostanában – ezért komoly csatát kellett vívnom a szüleimmel, hogy néha-néha elengedjenek egy másik kerület egyetemi klubjába. Természetesen nem maradhattam ki sokáig, általában akkor kellett hazaindulnom, amikor a klubban beindult az élet.

Aznap is, mint mindig, a barátnőmmel érkeztünk. Bár a szüleim az alkoholtól is tiltottak, soha nem vették észre rajtam, ha egy-egy „lazát” (azon a helyen így hívták a boros kólát) megittam. Tulajdonképpen nem is tudom, miért ittunk. Talán a hely szelleme, talán a bátortalanságunk miatt. Inkább az utóbbi lehetett. Egy-egy laza után magabiztosabban sétáltunk körbe a kétszintes épületben táncpartnert keresve. Nem tudtam levenni róla a szemem Már vagy harmadszor sétáltam el a bárpult előtt (a barátnőm lemaradt egy helyes fiú társaságában), és az a srác még mindig ott állt. Harmadmagával beszélgetett, egy csinos lánnyal és egy fiúval. Szorosan álltak egymás mellett, nem tudtam felmérni, hogy melyikükhöz tartozik a lány – csak reménykedtem, hogy nem a magas, jóképűvel van. Már a második körömnél észrevettem, hogy felfigyelt rám, de a harmadik után kénytelen voltam a bárpult felé venni az irányt, ne legyen olyan kellemetlen, hogy pasit akarok fogni. Nem sokkal később az alacsonyabbik fiú állt mellém, és megkérdezte, nem akarok-e velük inni az asztaluknál. Az első pillanatban nemet akartam mondani, mert azt gondoltam, ha ő jött oda hozzám, akkor nyilván a másik foglalt. De végül is igent mondtam és nem bántam meg. Kiderült, mindhárman jó barátok, senki nem jár senkivel, és éreztem, hogy a magas srác, akit Zolinak hívnak, érdeklődik irántam. Nálam pedig szerelem volt első látásra. Nagyon hamar eltelt az idő, és nekem, a kis Hamupipőkének, indulnom kellett, mert otthon „fellőtték a pizsamát”. Amikor elmondtam ezt Zolinak, nem gúnyolódott. Sőt! Megértette, hogy szigorúan fognak a szüleim, és a barátait otthagyva hazakísért. Késésben voltam, ezért taxit hívott, a házunk előtt a taxistól kért tollal egy kis gyűrött papírfecnire felírta a telefonszámomat és megígérte, hogy majd telefonál. Persze még így is elkéstem, apukám a konyhában ülve várt rám, hogy felelősségre vonjon. Amikor megtudta, hogy megismerkedtem valakivel, faggatni kezdett. Dühös volt a késésem miatt, de akkor még inkább mérges lett, amikor kiderült, hogy szinte semmit nem tudtam meg az „udvarlómról”. Hány éves, kik a szülei, mit csinál – záporoztak rám a kérdések, és én csak annyit tudtam, hogy Zolinak hívják, huszonkét éves és a vasárnapot kivéve nagyon korán kel, mert dolgozik. „Ez már kész férfi, nem való még hozzád!” Hát, ez édes kevés volt a szüleimnek, ismeretlenül is eltiltottak tőle. Reszketve vártam, mi lesz majd, ha megcsörren a telefon, de szerencsére (és persze bánatomra) sem szombaton, sem vasárnap nem hívott. Hétfőn, suliba indulva már nem is láttam annyira szépnek magamat, hiszen ha tetszettem volna Zolinak, biztos keresett volna a hétvégén, hogy találkozzunk. Közben persze a szüleim is megenyhültek – látva, hogy nem telefonált az a „gazfickó”. Olvasd tovább a történetet >>>