Bár a magyar nyelvben az anyós szó egyaránt jelenti a férjezett lány és nős férfi édesanyját, a rémtörténetek rendszerint a fiús mamákról szólnak. Oka van ennek.
– Ha pedig a frigy létrejött, a lányos anyukák többnyire mindent megtesznek azért, hogy a házasság jól működjön. A fiús mamák azonban máshogy gondolkoznak. Számukra imádott csemetéjük szívének elrablója csupán gaz csábító lehet, aki legyen bár csinos, szorgalmas, elragadó, aligha érdemli meg az ő tökéletes fiacskájukat. Ezért fiuk feleségével kialakított viszonyuk ritkán mentes a súrlódásoktól. Így aztán a nők többsége órákon át tud mesélni anyósa viselt dolgairól. A történeteket hallgatva kiderül, a fiús mamák csoportokba sorolhatók. Viselkedésük gyökerei saját házasságuk és fiacskájuk gyerekkorának mélyére nyúlnak.
A segítőkész
Anna még ma is alig leplezett dühvel gondol régen különvált férje édesanyjára. A harmincöt éves nő biztos abban, hogy házasságát anyósa tette tönkre. – Túlságosan fiatal voltam ahhoz – mondja -, hogy kívülről lássam anyósom cselvetéseit, amelyek, ma már tudom, arra szolgáltak, hogy elválasszák tőlem a férjemet. Az anyósom vissza akarta venni tőlem a fiát, s ez sikerült is neki. A válásunk óta, pedig ennek már több mint nyolc éve, Laci az anyjával lakik. Belátom, hogy én is makacs, öntörvényű ember vagyok. Házasságunk rövid néhány éve alatt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az anyósommal vívott háborúban a vesztes csak én lehetek. A szakítás kódolva volt, mivel Laci képtelen volt engem megvédeni. Anyósom egész életében uralkodott a családja felett. Szava szent volt, akarata legyőzhetetlen, döntése megfellebbezhetetlen. Laci észre sem vette, hogy konfliktushelyzetekben mindig az anyjának ad igazat. Konfliktus pedig akadt bőven.
A pszichológus szerint: Vannak domináns személyiségű nők. Jellemző rájuk, hogy kedvelik a kihívásokat, gyorsan döntenek, fontosabbak számukra a célok, mint az eszközök. Rendszerint vezető beosztásban dolgoznak, párkapcsolataikban többnyire alul választanak, tehát olyan társat keresnek, akit irányíthatnak. Az ilyen anyák fiai felnőtt kapcsolataikban rendszerint az olyan nőkhöz vonzódnak majd, amilyen az édesanyjuk volt, s ez rengeteg konfliktus forrása lesz. A fiúnak ugyanis örökös vívódást jelent a két domináns nő közötti hatalmi harc, mely látszólag érte, miatta zajlik. Az ilyen férfiak, éppen, mert megszokták, hogy anyjuk hozza meg a döntéseket, képtelenek feleségük mellé állni, így ezek a házasságok gyakran válással végződnek, s a férfi az esetek döntő többségében visszaköltözik az édesanyjához.
A mártír
– Ha a „kinek elviselhetetlenebb az anyósa” versenyt meghirdetnék – szokta Kata barátnőm mondogatni -, egészen biztosan utcahosszal győznék. Általában hajlamos vagyok az anyósokkal való nézeteltéréseket nemzedéki problémának tekinteni, Kata esetében sajnos be kell látnom, hogy az asszonynak igaza van. Amikor úgy ötévnyi együtt járás után férjhez ment a nála tíz évvel idősebb építész barátjához, olyan csapdába került, amiből szinte lehetetlen kimászni. Kata férjét mamája negyvenkét éves korában szülte, miután egy rövid ideig tartó, felszínes kapcsolatból váratlanul megfogant. Az idő előtt, alig kétkilósan világra jött fiúcska a Béla nevet kapta a keresztségben, és anyja vezetéknevét, mivel édesapja soha nem ismerte el őt. A mama életének egyetlen öröme, ambíciója, társa lett a késői gyerek, akiért – ahogyan ezt soha nem felejtette el a szemére hányni – feláldozta az életét. Béla, bár sokáig úgy tűnt, anyjával kettesben fogja leélni az életét, egy váratlan szerelem hatására a saját lábára állt.
A jó barátnő
– Amikor Rolandot megismertem – kapcsolódik a beszélgetésbe Eszter -, őszintén irigyeltem a mamája miatt. Tegeződjünk, indítványozta az anyósom rögtön az első alkalommal, amikor találkoztunk. Szólíts Csöpinek, közölte. Vodkát töltött, azt mondta, szeretné felpróbálni a vadi új dzsekimet. Semmi kifogása nem volt az ellen, hogy náluk aludjak. Eleinte együtt jártunk edzőterembe, folyton kölcsönkérte a cuccaimat, részletesen elmesélte, hogy milyen pasasokkal jár, és rettenetesen érdekelte, hogy Rolanddal rendben van-e a szexuális életünk. Elvitt a nőgyógyászához, a fodrászához, a pedikűröséhez. Eljárt velünk Kispál-koncertre. Eleinte lenyűgöző volt. Úgy éreztem, hogy az én mamám hozzá képest egy megcsontosodott, maradi, elviselhetetlen asszony. Amikor Tomikával terhes maradtam, anyukám könyörgött, hogy költözzünk hozzá, ő majd segít. Én hülye azt válaszoltam, Csöpinél ugyan kevesebb hely van, viszont sokkal jobb a hangulat. Néhány hónap alatt megbántam, de még évekbe telt, amíg beismertem, hogy mekkorát tévedtem. Az anyósom egyáltalán nem volt tekintettel se a terhességemre, se a babára. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, félévente cserélgette a szeretőit. A fürdőszobában folyton ismeretlen pasikba botlottam. A konyhában akkor volt tiszta edény, ha elmosogattam, a lakásban akkor volt tisztaság, ha kitakarítottam. Teltek az évek, és az én anyósom egyre elviselhetetlenebb lett. Nem tudta feldolgozni, hogy öregszik. Megtiltotta, hogy a gyerek nagyinak szólítsa. Minden pénzét plasztikai műtétekre és fiatal fiúkra költötte. Már régen külön lakásban éltünk, még mindig felhívott esténként, és zavaros szerelmi ügyeit illetően a tanácsomat kérte. S amikor végül megmondtam neki, hogy térjen észhez, hatvanéves lassan, van egy nyolcéves unokája, és én nem a barátnője, hanem a menye vagyok, kiborult. Bevett egy csomó altatót, ki kellett mosni a gyomrát. Azóta örökös rettegés az életünk. A pszichológus szerint: Egy olyan társadalomban, mint most a miénk is, ahol az életben szinte a legfontosabb érték a fiatalság, ahol negyvenéves emberek már öregnek számítanak, egyre gyakoribb az a fajta személyiségzavar, amiről Eszter beszél. Persze mindig voltak nők, akik számára a fiatalság elvesztése tragédiával ér fel. A jelenség azonban azokban a korokban, amikor az idős embereket becsülni, támogatni az élet alapértékei közé tartozott, nem volt ilyen riasztóan gyakori. Azok a nők, akik rettegve gondolnak arra, hogy fiuk férfivá érik, apává válik, sokszor úgy védekeznek az öregedés ellen, hogy természetes élethelyzetüket megtagadják, és úgymond barátnőjévé próbálnak válni saját gyerekeiknek. Ez természetesen nem lehetséges. A szerepeket nem lehet, és nem is lenne jó, kedvünkre váltogatni. Egy hatvanéves ember máshogyan gondolkozik a világról, mint a harmincéves. Más a dolga, mások a gondjai, az örömei. Az idő múlását visszafordítani lehetetlen. Aki ezt teszi, könnyen nevetségessé válik, és egyedül marad.