Mindenki mástól várja a boldogságot. Van, aki pénztől, van, aki sikertől. Családtól, szerelemtől, barátságtól, vagyontól vagy egy kis szoba-konyhás lakástól, aminek az ajtaját bármikor magára zárhatja. Van, aki az isten háta mögötti faluba vágyik, mert a
John Lennon írta: „Happyness in a warm gun”. Igen, a vadász számára a kilövés utáni forró puskacső jelenti a legnagyobb boldogságot, a hatalmat. De milyen áron? Egyáltalán boldogság ez? – teszi fel a kérdést Joshi Bharat egy most megjelent könyv ajánlójában. A könyv szerzője dr. Russ Harris, az ACT (az Acceptance and Commitment Therapy, magyarul Elfogadás és Elkötelezettség Terápiája) nemzetközi trénere. A Boldogságcsapda című, a közelmúltban magyarul is megjelent könyv szerzője szerint az empátia nélküli ember nem lehet boldog, maximum sikeres. A boldogság belülről fakad. És az embernek alkalmassá kell tennie önmagát a boldogságra. Az ACT alapelve, hogy megtanítsa az embereket a boldogságra. Módszereket tanít a hárító és elkerülő magatartás, valamint a fölösleges küszködés kiiktatására. De több a csapda, amely mind nehezebbé teszi, hogy az ember a boldogság közelébe kerüljön. Hihetetlenül sok a hamis boldogságot produkáló eszköz és cél. Napjainkban a kényelmet és az érzékelés ízfokozói dzsungelét fejlesztettük ki, remélve a boldogságot. És mi az eredmény? Már az alig gügyögő gyerek is úgy gondolja, akkor teljes az élete, ha majd autója, mobiltelefonja, szuper 3D televíziója lesz. A tizenévesek arra a kérdésre, „Mi az életcélod? Mi tenne boldoggá?” – a házi dolgozatban azt írják: celeb szeretnék lenni. Médiasztár? Gazdag? világutazó? Hol van már az a kor, amikor egyenruhában, iskolaköpenyben élték le az életük 8-12 évét. Egymást lesik, kinek van jobb cucca. És boldogtalanok, ha a saját cipőjük, ruhájuk, mobiltelefonjuk nem annyira menő. A divat hamis csillogására vágynak, és a millió kütyüre, ami megfojt és megfoszt annak a reményétől is, hogy valaha szabad és boldog emberek lehetnek. Pedig rajtunk múlik, hogy a tárgyak használnak-e minket vagy mi őket. Minden a helyes arányon múlik. Gondolkodni kell, hogy megtanuljuk a lényegest a lényegtelentől különválasztani.