A reális önismeret és önszeretet elengedhetetlen feltétele a boldog életnek – ugyanakkor saját lényünk tisztelete és az önzés fogalma között olykor nagyon vékony a határmezsgye.
Ahhoz, hogy kapcsolatainkat megfelelő módon tudjuk kezelni, először önmagunkkal kell kialakítanunk egy önzéstől mentes, de mégis önszeretetre épülő viszonyt.
A következő 5 pontban megfogalmazott tanácsok segítségünkre lehetnek az ideális arányok kialakításában.
1. Határok és elfogadható keretrendszer
Az első és legfontosabb aspektus a határaink és keretrendszerünk megfogalmazása. Definiálnunk kell, mi az, ami erkölcsileg elfogadható számunkra a kapcsolatainkban, és melyek azok a tényezők, melyek semmiképpen sem egyeznek nézeteinkkel. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a múltban vélhetően számos olyan helyzetben közreműködtünk, melyek nem egyeztek valós lényünk morális értékrendjével. Eddigi élettapasztalataink és tanulságaink alapján azonban meg kell határoznunk, mely elvekkel vagyunk képesek azonosulni, és mik azok , amiket csak önelvesztés útján tudnánk elfogadni.
2. Őszinteség önmagunkhoz
A kíméletlen, önmagunkkal szemben tanúsított őszinteség alapja az önismeret, tisztában kell lennünk saját hibáinkkal és erényeinkkel egyaránt. Fel kell vállalnunk aktuális vágyainkat és mozgatórugóinkat, megfelelően kell értékelnünk jelenlegi helyzetünket. Ugyanakkor ne csak azt nézzük, eddig mire voltunk képesek, hanem azt is vegyünk figyelembe, milyen szintű fejlődésre vagyunk hajlandóak céljaink és „ jobbá válásunk” érdekében.
3. Énidő és törődés önmagunkkal
Ha mások átlépik a körültekintően megfogalmazott határainkat, kötelességünk megvédenünk önmagunkat. Ne kövessünk el önszabotázst és önpusztító viselkedésmintát, ne rendeljük alá magunkat mások érdekeinek, ha azok kártékonyak lelki fejlődésünkre és értékrendünkre nézve.
Egészséges mértékű énidőt teremtsünk magunknak, ami a személyes lelki fejlődésünkhöz nélkülözhetetlen- ezt az időt számunkra kellemes tevékenységekkel töltsük el.
4. Megbocsájtás
Nem csak másoknak, hanem saját magunknak is meg kell bocsájtanunk a múltban elkövetett hibákért. Nehéz szeretnünk önmagunkat, ha folyamatos önvád munkálkodik bennünk, és folyton azon gondolkodunk, mit kellett volna másképp csinálnunk.
A hibákat fogjuk fel tanulási folyamatként, és bízzunk abban, hogy kellő tapasztalattal rendelkezünk a további helytelen viselkedésminták elkerüléséhez.
5. Önbecsülés és saját értékeink felismerése
Mindannyian különleges, individuális lények vagyunk.
Különböző sorsfeladatokkal születünk, ezért sose hasonlítsuk össze saját „ teljesítményeinket” másokéval.
Amennyiben célunk a fejlődés, szeretetteljes magatartás és jóakarat vezérli cselekedeteinket, megérdemeljük a boldogságot- ahogy mindenki más is a földön. Adni abból tudunk, amit mi magunk is birtoklunk.