Horatius római költő jól ismert alapelve régóta él szállóigeként a köztudatban, annak valódi jelentéstartalmát azonban gyakran félreértik az emberek.
A Carpe Diem szó szerinti jelentése: „Ragadd meg a napot”, vagyis éljünk a jelenben, és igyekezzünk a legtöbbet kihozni az adott pillanatból. Az „Élj a mának” a szállóige közismertebb fordítása, melyet sokan a mértéktelen és felelőtlen élvezethabzsolással kapcsolnak össze – tévesen.
Itt és most
A hedonizmus nem egyenlő az alapgondolat lényegével: az élvezetek hajszolása nem más, mint ösztönös és öntudatlan cselekvés, mely pillanatnyi igényeink kielégítését célozza. A jelenben való tudatos létezés a lehetőségeink felismerését segíti, és egészséges cselekvőkészséget takar. A múlt már nem létezik, a jövő még nincs „készen”, csak a jelenben van módunk cselekedni és megélni a pillanatot – ehhez azonban odafigyelés és tudatosság szükséges. Amit ma megtehetünk, azt ne halogassuk, hozzunk ki minden egyes napból a legtöbbet tudatos cselekvés által.
Lényegében az „itt és most” minél teljesebb megélését jelenti, melyben a pillanat varázsa teljesen átjárja lelkünket, és figyelmünket gondolatainkra, érzelmeinkre és különböző érzékszervi benyomásokra tereli.
Honnan ered a „Carpe Diem” világnap hagyománya?
A kezdeményezés Yvette Francino amerikai tréner, író és coach nevéhez köthető, aki egyik jóbarátja, Craig Dunham életét igyekezett teljesebbé tenni, miután 2008- ban ALS-t diagnosztizáltak a férfinál. Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) egy halálos betegség, mely a mozgatóideg fokozatos leépülésével jár, és folyamatosan romló izomgyengeséghez vezet – általában legfeljebb 5 év alatt végzetessé is válik.
Yvette segített Craignek hátralévő életét a lehető legteljesebb minőségben megélni és értékes tartalommal megtölteni.
Ne várj holnapig!
Craig 2010-ben hunyt el, betegsége 2 éve alatt fokozatosan elveszítette beszéd- és mozgáskészségét.
Amit viszont élete végéig nem veszített el, az a szeretetre és a pillanat megélésére való képessége volt – ebben nyújtott neki felbecsülhetetlen segítséget Yvette.
Yvette családja és barátai mindent elkövettek, hogy felhívják az emberek figyelmét a nő csodálatos személyiségére és segítő tevékenységére, a későbbiekben Yvette egyre szélesebb körben kezdett gyógyíthatatlan betegek álmainak megvalósításában közreműködni, és életminőségük javításában részt venni.
Végül munkásságának tisztelegve, február 26-a nemzetközileg is elismert „Carpe Diem” nap lett, melynek célja, hogy mindenkihez eljusson a jelen szeretetteljes megélésének üzenete – Yvette megfogalmazása szerint: „ Ne várj holnapig, hogy megtedd , amit szeretnél azokkal, akiket szeretsz”.