Nem tudni, hogy valóban az erre szálló és itt lemerülő UFO-k vezették-e nyomra a kutatókat – mint ahogyan azt néhány ázsiai ufológiai folyóirat sugallta. Sokkal inkább figyelemreméltó az, hogy minden jel szerint a japánok egy olyan tenger alatti romvilágr
1997 tavaszán történt. Az Okinawa-szigeti Ryukyu Egyetem geológia-professzora, Maszaki Kamura a szigetek környékén víz alatti építményeket tárt fel. Már rögtön a folyamat elején minden jel arra mutatott, hogy az Okinawa és a Yonaguni szigetek mellett – a két pont a térképen és a valóságban egymástól körülbelül 350 kilométerre található – az építmények egy eddig ismeretlen civilizációhoz tartoztak.
A leletek egymástól is különböznek. Valamivel később kiderült, hogy még egy harmadik helyen, Aguni szigete mellett is vannak romok. Így tehát több száz kilométerre egymástól három ponton találtak rá mindarra, ami legalább tízezer éve van a víz alatti
Régészeti szenzáció
Talán mondani sem kell, hogy a felfedezés egyszerre váltott ki nagy érdeklődést a kívülállók körében, ugyanakkor mérsékelt lelkesedést a szakmabeliek között. A régészek – akiknek többsége a hivatalos, meglehetősen merev tudomány embere – nem kapkodtak elismerni a felfedezést. Sőt, bár a felfedezők sokakat meghívtak a közülük, csak kevesen vállalták az utat. Pedig nem kellett volna mélyre merülniük: a romok mindenütt alig 25 méterrel a tengerszint alatt találhatók. Okinawa mellett egy kerek, kőből emelt ókori építményre leltek. Aguni szigete mellett hosszan húzódó falak állnak ebben a mélységben, a még gyönyörűen világos, áttetsző tengervízben. A harmadik lelőhelyen, Yonaguni szigete mellett pedig egy víz alatti piramisra bukkantak! Az építmények az első felfedezők szerint igen nagyok és méreteikkel akár az egykori Mezopotámia zikkuratjaihoz, más kifejezéssel a folyóközi, közel-keleti lépcsős piramisokhoz hasonlíthatóak. Minden jel arra mutat, hogy a talált objektumoknak semmi közük a kínai vagy a japán kultúrához – azoknál sokkal régebben keletkeztek. Kimura professzor előtt senki sem foglalkozott a romokkal, pedig a halászok és a környékbeliek tudtak róluk, persze a kutatás eszükbe sem jutott. Kamura az első, aki felfogta, és hirdetni merészelte, hogy nem a természet műveiről van szó, hanem ezeket valaha élt emberek emelték. Ő kapcsolta össze a három helyszínen egymástól függetlenül felfedezett építményeket is, és igen merészen azt állítja: ezek a leletek talán alapjaiban változtatják meg nem csupán a Kelet, de a világ eddig ismert történetét is! Talán nem véletlen, hogy a régész szakmában ismert nevű kutatók is csatlakoztak az elmélethez – de éppen azok, akik mindig is hittek Atlantisz egykori létezésében. Robert Schoch geológus és John Anthony West egyiptológus mellé állt két elméleti kutató, Robert Bau, és a könyveiről Magyarországon is jól ismert Graham Hancock , és elfogadták azt a véleményt, hogy itt messze nem természetes objektumokról van szó. A hivatalos régészek viszont éppen ezt állítják – anélkül, hogy legtöbbjük valaha is járt volna a közelben.
Sok a kétkedő
Akadt olyan érvelő, aki szerint a víz alatti sziklákat maga a tenger erodálta ilyen lépcsősre az évmilliók során. Túl azon, hogy a lépcsők meglehetősen szabályosak és egyforma méretűek, Kunura professzor feltette a kérdést: ha ezt művelte a tenger itt, miért nem tette ugyanezt pár száz méterrel, és sok kilométerrel távolabb is? Ahol szintén látni víz alatti sziklákat nagy tömegben. De egyiknek az alakja sem hasonlít ezekhez. Az egyik építménynél például úgy tűnik, hogy egy sziklába faragott utat is felfedeztek, ami pontosan megkerüli azt az építményt. Nos, ilyent a természet aligha produkál csak úgy magától! A nyitottabb régészek akkor kezdtek lázba jönni, amikor egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy kapcsolat lehetett a japán Atlantisz és az ókori egyiptomi, illetve amerikai civilizációk között. Lehet, hogy egy vallási központ volt valaha az épületek körül a szigeteken – ám az biztos, hogy ezeknek az építményeknek semmi köze sem lehetett egy ma ismert, vagy bármikor létezett ázsiai típusú civilizációhoz.Az egyik romegyüttes például igen nagy mértékben emlékeztet az inka városokra. Több jel utal arra, hogy akik építették, ismertek egy fejlett technológiát – csak éppen fogalmunk sincs arról, kik lehettek azok az emberek, és honnan rendelkeztek ilyen modern tudással? Mivel más kutatók is beszálltak az ügybe, többféle vélemény és eredmény született. A tokiói egyetem geológiaprofesszora, Teruaku Ishi szerint az épületeket minimum 8 ezer évvel Krisztus előtt, vagyis már 10 ezer éve emelték. Más geológusok ezt a korszakot 12 ezer évre tolják-tolnák ki.
Világcivilizáció?
Ha egy pillantást vetünk a földgömbre, érdekes kép bontakozik ki előttünk. Arra enged következtetni, hogy körülbelül egyazon időben a Föld számos pontján nagyon hasonló épületeket emelő nép lakhatott. Egyiptom, Mezopotámia, Okinawa és Közép-Amerika… Kik lehettek azok az emberek? Mert nem kétséges, szellemileg sokkal magasabb szinten kellett állniuk a tudomány és a technika, sőt a technológia területén is – mint a más tájakon akkor kétségtelenül élő (ős)embereknek. Hiszen ha csak ezt a négy vidéket figyeljük, nem kétséges, hogy közöttük valamiféle közlekedésnek, információcserének kellett lennie. Az sem zárható ki – sőt, nagyon is valószínű! – hogy mind a négy helyen ugyanannak a társadalomnak a tagjai éltek… Így már elmondható, hogy 10-12 ezer évvel ezelőtt (és korábban, és később is) létezett a Földön egy planetáris civilizáció! Vagyis olyan, amely gyakorlatilag belakta szinte az összes földrészt, és mindenütt létrehozott építményeket. És még ki tudja, miféle egyéb célokat szolgáló objektumokat. Mindez az özönvíz előtt volt, de persze abban nem lehetünk biztosak, hogy ez a civilizáció a legendás Atlantisz volt-e (vagy annak későbbi, kissé korcs maradéka), vagy egy másik globális civilizáció maradványait láthatjuk ezeken a helyeken?
Nem víz alá építették
A kutatók arra következtetnek, hogy a víz alá került piramis kétségtelenül egy dologra utal. Akik építették, nyilván nem a víz alá helyezték el. Valamikor a szigetek környéken, talán elég nagy területen, szárazföld volt. Az özönvíz, vagy más természeti katasztrófa süllyesztette le a szigeteket, vagy emelte fel a vízszintet (globálisan, a világtengereken mindenütt), ennek következtében kerültek víz alá az épületek. Voltaképpen nem csupán az Okinawa-szigetek környékén leltek piramisokat. Honshu szigete mellett 1996 október 19-én egy régészeti expedíció teljesen véletlenül talált egy szépen lecsiszolt, miniatűr piramist. Olyan, mintha a kairói Kheopsz piramist másolták volna le kisebb méretekben. A Kaszagi-hegyen Hang közelében talált építmény egyetlen gránittömbből készült, egy-egy oldala 4 méter 70 centiméter hosszú. A piramisforma Japánban amúgy teljesen ismeretlen, soha nem alkalmazták sem az építészetben, sem az élet más területein. A közép- és dél-amerikai inka városokban viszont gyakorta láthatóak a hatalmas kőtömbök. Ezekből állnak a falak. De semmilyen összetartó maltert nem alkalmaztak, inkább alaposan összecsiszolták a köveket és azok súlyuknál fogva kapaszkodnak egymásba, kibírva még a nagy földrengéseket is. Nos, ezt a technikát találták meg Aguni szigete mellett a tengerben. Ott is hosszú falak láthatóak, és nem kétséges, hogy ezeket is ilyen technikával emelték. Az okinawai tengerfenéken hatalmas, egyben kifaragott sziklatömböket is láthatunk. Ezek némelyike imponáló méretű. És ami még inkább szembeötlő: a szabályosság. Nehezen hihető, hogy maga a természet gondoskodott volna a falak vagy a piramisok széleinek ilyen szép és főleg sok-sok méteren keresztül nyílegyes kidolgozásáról. Jelenleg nem ismerünk olyan erőt a világóceánokon, amelynek munkálkodása ilyen szabályos kőzet-feldolgozást eredményezne.És ezzel voltaképpen még mindig nem értünk a folyamat végére. Japánban másutt is felfedeztek már olyan tárgyakat vagy építményeket, amelyekhez hasonlókat csak távoli világrészekben láthatunk. Például Nabeyamában 1996-ben két menhirt találtak. Pontosan ugyanolyan kőoszlopok ezek is, mint amilyeneket százával láthatunk a francia nyugati tengerparton. A breton és a kelta ősidőkre utalnak ott – ám Távol-Keleten vajon mire utalnak? Nyilván nem a bretonokra. Kellett tehát lennie valamiféle összekötő kapocsnak a két világ között. Ha pedig elfogadjuk, hogy a breton, kelta, és a többi kőoszlop és építmény kalendárium-szerepet töltött be, egynémely építmény pedig ráadásul előre meghatározott csillagászati eseményeknek felelt meg, azok mérésére, előrejelzésére vagy használatára épült – hát azt kell mondanunk, hogy a japánok előtt a szigeteken élt ismeretlen civilizáció egyedei is feltehetően ugyanezen okból emeltek ilyesmiket. Nos, a japán monolitokhez hasonló kőoszlopokat találtak már Egyiptomban is! Az 1998-as leletcsoport két ilyen nagy kőből áll. Az. egyik 3,6 méter, a másik 2 méter magas és a megállapítások szerint Krisztus előtt 7 ezer évvel faragták, vésték ki őket. Tehát mind kevésbé tagadható – és az Okinawa-szigeti leletek után főleg! – hogy minimum 10, maximum 15 ezer évvel ezelőtt létezett a Földön egy globális civilizáció, amely mindezt létrehozta, amely az akkori fejlődést megszabta ezen a bolygón. Ha pedig mindehhez hozzátesszük, hogy még azokból a réges-régi korokból is maradtak fenn UFO-ábrázolások, és ma már aligha kétségtelen, hogy az ősemberek találkoztak ezekkel az égi járművekkel és utasaikkal (hisz lerajzolták, megfestették, sziklába vésték őket!) – akkor nem lehet vita tárgya, hogy azoknak a járműveknek a régi korokban igen sok közük lehetett ahhoz a még rejtélyes, de igen kiterjedt civilizációhoz, aminek bizonyságára egyre több lelet kerül elő. Hol a szárazföldön, hol meg a tenger mélyében.