A túlzásba vitt segítségnyújtás könnyen a visszajára fordulhat. Na de mit is jelent pontosan a megmentő-szindróma?
A másoknak való segítségnyújtás egészséges határok között egy rendkívül nemes, lélekemelő gesztus, mely mindkét fél életében pozitív változásokat idéz elő. A túlzásba vitt, sokszor a másik önállósodási folyamatát erősen hátráltató segítségnyújtási, támogatási kényszer azonban könnyen visszájára fordulhat, ennek hátterében sokszor a Helfer ( segítő) szindróma, vagy más esetekben a Megmentő- szindróma áll.
Mit jelentenek ezek a definíciók, és honnan ismerhetjük fel a jeleit viselkedésünkben?
A Helfer-szindróma jelenségét elsőként Wolfgang Schmidbauer pszichoanalitikus nevezte meg 1977- ben. Elsődlegesen a gyógyító, segítő tevékenységet végző szakemberek túlzottan önfeláldozó és határokat nem ismerő munkásságára utalt ezzel, felismerve azt, hogy ezeknek a személyekben gyakorlatilag megszűnt a privát életük, saját lényük, igényeik maximálisan háttérbe szorultak.
Hétköznapi szinten ezt azokra a „Teréz anya” típusokra használjuk, akik csak akkor érzik magukat fontosnak, értékesnek és szerethetőnek, ha mások terheit cipelhetik, és alárendelődnek mások igényeinek.
A megmentő, vagyis fehérlovag-szindrómát Dr. Mary Lamia klinikai szakpszichológus írta le rendkívül precízen: ez a Helfer- szindrómától eltérően inkább családi és párkapcsolati téren nyilvánul meg, mikor egy szeretett személyért irreális és szükségtelen mértékben képes valaki áldozatokat hozni, feladataikat pedig önként magára vállalni – nem feltétlenül önzetlenül…
Ez azért nagyon veszélyes, mert a folyamatos segítségnyújtási szándék függő viszony kialakulásához vezet, melyben az erőtlenebb fél egyre jobban elveszíti az önállóságát, és még kevésbé lesz képes a feladatait önmaga megoldani – ezzel pedig elindulhat egy ördögi kör, melyben mindkét fél erőteljesen sérülhet, áldozati szerepkörbe kerülve.
Mik a megmentő-szindróma egyértelmű jelei?
◦ Az alanyra általánosságban jellemző a társfüggőség illetve kapcsolatfüggőség, nem kedvelik az egyedüllétet. Alacsony önértékeléssel és önbizalommal bírnak, így folyamatosan a külvilág visszajelzésére van szükségük saját értékességük visszaigazolására. Látszólag lehetnek magabiztosak és erősek, de ez csupán álca.
Az esetek többségében olyan személyekkel kötnek kapcsolatot, akiket „ meg kell menteni”- önmaguktól vagy a világtól, esetleg szenvedélybetegségtől vagy egyéb életvezetési, anyagi problémáktól. Ritka az egyenrangú párkapcsolat életükben, inkább alá- vagy fölérendelt szerepeket töltenek be.
◦ Jóval többet adnak, mint ami elfogadható lenne
A megmentő szindrómás hamar felfedezi az erőtlenebb fél gyenge pontjait. Hivatkozva annak aktuális „ rossz” állapotára, szinte mindent megpróbál megoldani helyette, és átveheti az irányítást a napi dolgok intézése felett is. Ez minél tovább fennáll, annál tehetetlenebbnek és kiszolgáltatottabbnak érzi magát az áldozat, és még inkább lebénul a rá nyomott bélyeg miatt.
A megmentő akkor is ragaszkodik ahhoz, hogy ő oldja meg a feladatokat, ha a másik fél ezt határozottan elutasítja. A megmentő célja megfigyelhetően nem a valódi, önzetlen segítségnyújtás, hanem a függő helyzet fenntartása. Nem abban segít, hogy a gyengébb fél fokozatosan megerősödjön, és idővel alkalmassá váljon a feladatok megoldására, hanem egyre jobban belepréseli a tehetetlen, mások nélkül mit sem érő szerepkörbe.
• Hőstetteikért állandó elismerést, szeretetet és rajongást várnak
Teljesen természetes, hogy a köszönet jól esik az embernek, azonban a fehérlovag- szindrómás folyamatos hálálkodást és imádatot vár el „ emberfeletti” cselekedeteiért.
Ha ezt nem kapja meg, visszaélhet hatalmi pozíciójával, és sértődötten büntetni kezdi a másikat hálátlan viselkedéséért. Ilyenkor végképp rabnak érezheti magát a gyengébb fél, hiszen egyértelműen felismeri a függő helyzetet, és menekülni próbálhat. Ez azonban nem könnyű, hiszen a megmentő a lelkiismeretére hatva könnyen elérheti, hogy a másik megsajnálja őt.
Ugyanakkor a rajongás, imádat és nélkülözhetetlenség érzete, melyért a megmentő harcol, javarészt elmarad. Az „ áldozat” érzelmei egyre vegyesebbek a megmentővel kapcsolatban, a lelkiismeretfurdalás és menekülési vágy ambivalenciája erőteljesen megjelenik a kezdetben szeretetalapú kapcsolaton belül.