Majdnem mindannyian ismerjük a féltékenység keserű érzését, amikor valamitől rossz érzésünk támad. Gyanakodni kezdünk, és szívdobogást kapunk, ha este megcsörren a férjünk telefonja. Vajon miért érezzük ilyenkor hirtelen úgy, hogy társunk megcsal? Miért f
Ész nélkül
A szerelem erős érzés, hatására a nők java része elveszíti józan ítélőképességét és addig biztosnak hitt támpontjait. Ha egy sokáig egyedül élő nő szerelmes lesz – és érzései viszonzásra találnak -, szinte nem is tudja, mi történik vele. Azt hiszi, hogy álmodik. Elég, ha egyedül van – távol szerelmétől -, és képzelete máris elkalandozik: ?Vajon mit csinálhat most? Talán összefutott egy másik nővel? Lehet, hogy a kapcsolatunk még nem elég erős?” Ha a nő szerelmes, nagyon ragaszkodóvá válik, és még a gondolattól is borsódzik a háta, hogy szerelmük véget érhet. A partner elvesztésének lehetősége állandósuló rémálom. Előre retteg attól, hogy hirtelen minden véget érhet. Ekkora boldogságban élve fél újból egyedül maradni, és ezért kezd el kutatni különféle jelek után. Úgy gondolja, ha megérzései beigazolódnak, akkor fel tudja venni a harcot egy esetleges riválissal szemben.
Önbizalom nélkül
A partner iránt érzett bizalom hiánya általában összefüggésbe hozható az önbizalom hiányával – ez, sajnos, nagyon gyakori a nőknél. Ha valaki attól fél, hogy a szeretett férfi elhagyja egy másikért, az azért van, mert tudat alatt arra gondol, hogy nem érdemli meg párját, nem felel meg az elvárásainak. Lehet akár topmodell alkatú, baba arcú szépség – attól még félhet, hogy egy kevésbé vonzó és gyengébb képességű nő elcsábíthatja szerelmét. Léteznek azonban olyan hölgyek, akik egyáltalán nem félnek a riválisoktól, még ha nem is számítanak a szó klasszikus értelmében vett ?bombázónak”! Tudják azonban, hogy csinosak, ápoltak, mosolygósak, rendben van az életük, és harmóniát, meleg otthont, ölelést, finom ételeket, nevetést, boldogságot nyújtanak szerelmüknek, ezért nincs mitől félniük. Sok múlik persze a megérzésen, hiszen a lelkünk mindig időben megnyomja a vészcsengőt, ha életünk nem a megfelelő irányban halad. Vannak férfiak, akik nem érdemlik meg a szerelmet, a bizalmat és a párkapcsolatot, ám a nők sokszor csak akkor jönnek erre rá, ha már fülig beleszerettek az arra érdemtelen férfibe. (Természetesen mindez fordítva, a nőkre is igaz!) Ilyenkor egyet tehetünk: a lehető leghamarabb véget kell vetni a kapcsolatnak, és igyekezi kigyógyulni belőle. Aki egyszer hazudik, az legközelebb is becsap bennünket. Aki titkolózik, sumákol, nem engedi közel magához a másikat, alkalmatlan a párkapcsolatra, és a későbbiekben csak fájdalmat, keserűséget és bánatot okoz a másiknak. Akiben túlteng a vadászösztön, éljen magában, és ne fájdítsa mások szívét!
Kémkedés nélkül
A féltékenység az igazi szerelem bizonyítéka, tartják az érintettek. Ezzel mintegy igazolják túlzó viselkedésüket. Nagyon könnyű megindokolni, hogy valaki csak azért kémkedik barátja után, mert tudni szeretné, mit csinál, hol jár, kikkel találkozik a távollétében. Hiszen nagyon szereti, ezért vigyázni szeretne rá és kapcsolatuk zavartalanságára. A hiper-féltékeny nők, akik még azt sem tudják elviselni, hogy barátjuk más nőkkel szóba álljon, és minden alibijüket kétségbe vonják – nagyon gőgösek. Ők azok, akik jobban szeretik magukat, mint szerelmüket. Szeretnék úgy birtokolni a férfit, akár egy tárgyat. Az ilyen nők, asszonyok álma, hogy ketrecbe zárják párjukat, és minden mozdulatát ellenőrizzék. Hiba hiba hátán, mert a másik iránt érzett szerelem bizonyításának legjobb módja, ha vakon hiszünk benne, és nem kémkedünk utána!
Játék nélkül
Vannak nők, akik csak játékból mutatják magukat féltékenynek, mert nagyon jól tudják, hogy ez imponál a férfinak, és büszke rá, hogy párja fél egy esetleges vetélytársnő felbukkanásától. Csak ne vidd a játékot túlzásba! Ha nem vigyázol, a féltékenység betegséggé válhat, tönkreteheti az egész életedet. Hogy ne kerülhess ebbe az állapotba, a kapcsolat elkezdése előtt jó, ha kitűzöd a határokat. A túlzott gyanúsítás hamar idegessé teheti a férfit, aki lábát nyaka közé kapva iszkol a kapcsolatnak még a környékéről is. Így járt Margit is, aki a saját bőrén volt kénytelen megtanulni a leckét: ?Amikor elkezdtem járni Sanyival, észrevettem, hogy a környezetemben szinte valamennyi nő megpróbálta elcsábítani tőlem. Úgy éreztem, hogy az én külsőmmel és lelki problémáimmal nem érdemlem meg ezt a szép szerelmet, hogy kapcsolatunk nem fog sokáig tartani. De nagyon boldog voltam. Úgy gondoltam, mivel a felkínálkozó alkalmakban nincs hiány, bármikor megcsalhat. Nagyon féltékeny lettem – ha szóba állt egy másik nővel, rettenetes jeleneteket rendeztem. Már azt sem tudtam elviselni, ha a barátaival elment sörözni. Előfordult, hogy szabadnapot vettem ki, és egész nap követtem. Tudni akartam minden lépéséről. Egyszer észrevette, hogy átkutattam a táskáját és a zsebeit. Egy hétig nem állt velem szóba, és találkozni sem volt hajlandó. Megígértem, hogy ez többet nem fordul elő. De nem sokkal később azzal vádoltam meg, hogy kikezdett a legjobb barátnőmmel. Ekkor végleg elege lett belőlem, elhagyott. Azóta kicsit megnyugodtam. Már tudom, hogy a féltékenység kegyetlen betegség, és soha többé nem fogom ezt a hibát újból elkövetni.” A féltékenység kín. Fáj, ha okkal érezzük, de akkor is, ha csak beképzeljük. Kezelni csak egy módon lehet: olyan társat választunk, akiben feltétel nélkül megbízunk és vakon hiszünk minden szavában. Amennyiben kapcsolatunk nem ilyen, ideig-óráig érdemes küzdeni, de ha nem jutunk e téren eredményre, el kell engedni a másikat, mielőtt megkeserítenénk egymás életét. A másfelé kacsintgató emberek menjenek a maguk útját, és keressék meg a másik felüket – azt, aki ezt a viselkedést és érzelmi sekélyességet nem bánja, és aki ugyanígy bánik majd velük.