Október 17. a Konfliktuskezelés világnapja, de nem csak aznap, hanem egész évben fontos, hogy asszertíven kommunikáljunk. Most a szakértő tanácsait ismertetjük, hogyan is kell ezt jól csinálni!
2009 óta világszerte minden október harmadik csütörtökén a konfliktuskezelés nemzetközi napját ünnepeljük, mely idén október 17-re esik.
A konfliktusok és nézetkülönbségek életünk velejárói, ezeket a legnagyobb odafigyeléssel és empátiával sem tudjuk elkerülni.
Kulcsfontosságú azonban, hogyan reagálunk a felmerülő nehézségekre: megfelelő konfliktuskezelési metódussal a saját és a környezetünkben élők mindennapjait is jelentősen megkönnyíthetjük, és esélyünk nyílik egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb életre.
Kenneth Thomas író, szerző és számtalan mentális tréningre specializálódott szakember Ralph Kilmannal karonöltve felismerte a konfliktuskezelés 5 örökérvényű pillérét, melyet a leggyakrabban alkalmazunk nézeteltéréseink során.
A Thomas-Kilmann szisztéma szerint az 5 konfliktuskezelési módszer a következő:
1. Konfliktuskerülő magatartás
A problémamegoldás legfontosabb eleme az asszertív kommunikáció, mely a következőt jelenti: olyan viselkedési vagy gondolkodási mintázat, amelynek során az asszertívan kommunikáló személy magabiztosan, a saját érzéseit, igényeit, szükségleteit tudatosítva, ezeket őszintén felvállalva tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban.
Ehhez azonban fel kell vállalnunk a konfliktust, hiszen ha azonnal ki akarunk menekülni a számunkra terhes helyzetből, az asszertív kommunikációra esély sem nyílik.
A konlfliktuskerülés csak akkor lehet hasznos viselkedésminta, ha nem rendelkezünk elegendő információval a vitát kirobbantó helyzet alapjaival kapcsolatban, tehát feltételezésekre, teóriákra építenénk mondandóinkat. Abban az esetben is érdemes lehet a kivonulás, ha a másik fél túlságosan dühös, sértett és érzelmileg-mentálisan nem ura sem önmagának, sem a szituációnak. Ugyanez vonatkozik a bagatel, bolhából elefánt jellegű viták elkerülésére is.
Azt azonban fontos tudnunk, hogy a problémák megoldására konfliktuskerülés során nincs mód, csupán elodázzuk azokat.
2. A „versengő” stratégia
Ebbe a kategóriába az a fajta fellépés sorolható, mikor valaki mindenáron saját érdekeit helyezi előtérbe, és erőteljes ellenállás esetén is igyekszik érvényre juttatni saját véleményét, nézeteit.
Ez gyors döntéshelyzetek kapcsán akár hasznos és működőképes is lehet, a „ versengő” határozottságának és eltántoríthatatlanságának köszönhetően látszólag győzelmet arathat- ugyanakkor harmónia és kölcsönös elégedettség megteremtésére nem alkalmas ez a stratégia.
Teljes alárendelődést ez a fellépés nem jelent a „ vesztes” fél részéről, inkább az erősebb, határozottabb fél racionális győzelmét jelzi.
3. Az alkalmazkodó fellépés
Ez a metódus akkor lehet hasznos, ha valaki képes a saját személyes érdekeit alárendelni a másik félnek, mert a vitában elérhető eredmény kevésbé fontos, mint az adott személlyel fenntartott kapcsolat. Hagyjuk, hogy a vitapartner nézetei, véleménye érvényesüljön, szubmisszív magatartásunktól várjuk a békét és a megoldást.
Ebben a magatartásmintában nem merjük kifejezni valós véleményünket , érzelmeinket és gondolatainkat, tehát a probléma megoldása sem lehetséges.
4. Együttműködő, problémamegoldó stratégia
Ez a metódus a legoptimálisabb a hosszú távú együttműködés elősegítésére, a vitában résztvevő felek kölcsönösen figyelembe veszik egymás érzéseit és meglátásait, és igyekeznek mindenki számára kielégítő megoldást keresni. Ez a stratégia nem pusztán a felszínt érinti, hanem a probléma gyökerének felismerését célozza meg.
Ebben a működési mechanizmusban az egyik fél általában el tudná érni a teljes győzelmet, de egészséges mértékben képes alárendelődni a béke és problémamegoldás érdekében, mely minden résztvevő javára válik.
5. Kompromisszumkereső hozzáállás
Ez a stratégia javarészt akkor hasznos, ha nyilvánvalóvá válik, egyik fél sem tud a másik felett teljes „ győzelmet” aratni.
Olyan megoldást keresnek, mely mindkettejük számára áldozatokkal járhat, ugyanakkor a probléma ezáltal megoldódhat vagy enyhülhet.
Ennek kivitelezéséhez önmagunkhoz és a másikhoz való őszinteség, magas érzelmi intelligencia és az asszertív kommunikáció alkalmazása szükséges.