Látnok vagy!

Alig egy héttel az után, hogy az arizonai Sedonába költöztem, és a New Age Központ hivatásos médiumaként megkezdtem tevékenységemet, sikerült rátalálnom egy Sharon nevű csodálatos teremtésre, aki elvállalta, hogy vigyáz a kisfiamra.

Minden reggel beadtam a kicsi Mannyt Sharonhoz, és odaköszöntem Sharon férjének, Briannek, aki rendszerint a Red Rock News aznapi száma fölött görnyedt a konyhaasztalnál, csésze kávéját kortyolgatva. Brian mindig udvarias volt, de megtartotta a három lépés távolságot. Egyik délután Sharon bevallotta, hogy férje nem hisz a médiumi képességekben, és meg van győződve róla, hogy minden médium csaló. – Kérlek, jósolj neki, hogy lássa, van alapja annak, amit csinálsz! – könyörgött. Határozott nemmel feleltem. Elmagyaráztam neki, hogy jóslásnál a legkellemetlenebb és legnehezebb alanyok a szkeptikusok, mert akármit is mondunk nekik, megtalálják a módját, hogy az sehogyan se jusson el hozzájuk: olyan falat húznak maguk köré, amelyen csak óriási erőfeszítések árán lehet áthatolni. – Természetesen nem lehetetlen egy hitetlennek jósolni, de minek pazaroljam az időmet valakire, aki mindent megtesz, hogy korlátok közé szorítsa saját magát és a világot? – méláztam el hangosan. – Tény, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem hisznek abban, amit csinálok, de ezzel együtt kell élnem, ha hasznára akarok lenni azoknak, akik valóban nyitottak arra, hogy elfogadják segítségemet. Sharon úgy tett, mintha egyet értene velem. Következő hétfőn Sharon férje nyitott ajtót. Közölte velem, hogy felesége kiszaladt a boltba, és felajánlotta, hogy amíg Sharon visszajön, üljek le dolgozószobában, ahol ő éppen iratokat szortíroz. – És hogy megy az üzlet? – dünnyögte pár percnyi kínos hallgatás után. – Jól – feleltem vidáman. Brian megint gondolataiba mélyedt, aztán megkérdezte: – De nem hisz ebben az ezoterikus marhaságban, ugye? Próbáltam nem megsértődni. – Komolyan azt képzeli, hogy kedvem lenne nap, mint nap bejárni a munkahelyemre, és heti több mint negyven órát dolgozni, távol a fiamtól, csak azért, hogy valami olyasmit csináljak, amiben nem hiszek? Maga szerint képes lennék olyan foglalkozást űzni, ami hazugságra épül? – kérdeztem vissza, akaratomon kívül egy kicsit megbántottan. – Hát, szerintem maga azt hiszi, hogy amit csinál, annak van valóságalapja, de én úgy gondolom, hogy nincs – felelte Brian. Ezen a ponton két választási lehetőségem volt. Az egyik, hogy csendben maradok, a másik, hogy elmesélek néhány történetet. Mivel az előbbi sosem volt erősségem, az utóbbi mellett döntöttem. Amikor a Fülöp-szigeteken éltem, egy üzletasszony jött hozzám jósoltatni. Tört angolsággal elmondta, hogy vállalkozása jövőjét szeretné megismerni. Semmit sem tudtam róla, vagy a munkája jellegéről, és kicsit nyugtalan voltam, hogy egy ilyen eltérő kultúra szülöttének kell jósolnom. Az első kép, amit láttam, az volt, hogy a nő körülnéz, aztán egy pontra szegezi tekintetét. Ez azt jelentette, hogy egy konkrét feladatra kell összpontosítania figyelmét. – Ez az, ami nehezen megy – panaszolta a nő. – Az utóbbi időben több lehetőségem is adódott. Melyik érdemel figyelmet? – Nos, látom önt, amint egy tábla előtt áll, és éppen tanít, vagy bemutat valamit. Úgy tűnik, ez valamiféle munkahelyteremtéssel van összefüggésben – vetettem föl. – Igen, ez igaz – erősítette meg a nő. – Házaló ügynököket alkalmazok és képezek ki. De nem igazán tudom, melyik termékkel kereskedjünk. – Ekkor a termékekre összpontosítottam. – Látok egy embert, aki a hónalját dörzsöli valamivel. Egy rózsaszín üvegcsével, talán dezodorral, de a Fülöp-szigeteken még senkit sem láttam dezodort használni. – Igen – mondta a nő. – Régebben női dezodort árultam jómódú asszonyoknak, de az már évekkel ezelőtt volt. – Egy kötényes nőt látok. Nem, ez nem is kötény. A nő törzsét látom, valaki nagyon szorosan körbetekeri a derekát néhány madzaggal. Fűző lehet. Több nőt is látok, éppen sminkelik magukat. – Igen, de ez nem segít rajtam – válaszolta a nő elkeseredetten. – Régebben fűzőt árultam, most pedig sminkszereket. De az ügynökeim több ezer dollárral tartoznak nekem az eladott termékek után, és több évbe is beletelhet, amíg kikecmergek az adósságból. Nem akarom, hogy ez megismétlődjön. Megpróbáltam kideríteni, mi lehet a baj, és lelki szemeim előtt egy puhány férfi jelent meg: kigúnyolta az üzletasszonyt, mintha nem tisztelné. Egy hosszú hajú, tagbaszakadt nőt is láttam, aki belép egy házba, majd elkeseredetten távozik onnan, és hazamegy a lakásába, ahol leül a tévé elé. – Először is – kezdtem kioktató hangon -, próbáljon meg gerincesebb lenni. Az alkalmazottai tudják, hogy átgázolhatnak önön, anélkül, hogy bántódásuk esne, ezért nem tisztelik önt. Azt látom, hogy amennyiben új üzletpolitikát és munkaszerződést hoz létre, amelyben világosan körvonalazza az elvárásait, aztán határozottan hangot is ad annak, milyen következményekkel jár a szerződés megszegése, az első időben biztosan elveszít néhány potenciális munkaerőt, de azok, akiket alkalmaz, lojálisabbak lesznek önhöz. Látom önt egy zord külsejű, izmos férfi társaságában, aki egy ajtón kopogtat. Úgy tűnik, nagy segítségére lehet, ha felfogad egy ilyen embert, hogy segítsen a pénz visszaszerzésében, mert még ha önnek sikerül is javítania erélytelen fellépésén, ez a férfi nagyobb félelmet tud kelteni adósaiban, mint ön. Az is nyilvánvaló, hogy némelyik ügynöke hamar elveszíti lelkesedését. Önnek azt mondják, hogy egész nap dolgoztak, miközben valójában csak egy-két háznál jártak, aztán feladták, és hazamentek. Ezért nemcsak az irodában kell tanítania őket, hanem a helyszínen is. Nem a termékekkel van gond, hanem az alkalmazottak irányításával. Vendégem elismerte, hogy nehezen tudja visszakérni pénzét adósaitól, mert nem akarja, hogy megutálják. Megerősített abban, hogy most van készülőben egy új alkalmazotti kézikönyv, a zord külsejű férfi pedig az unokatestvére, akit mostanában adósságbehajtásra szokott felkérni. A puhány férfi és a tagbaszakadt nő is egy-egy korábbi alkalmazottja volt. – Ezt mind látta? – Sharon férje továbbra is gyanakodva méregetett. – Hogyan lehetséges ez? – Nem válaszoltam kérdésére, hanem folytattam az elbeszélést. Örültem, hogy a munkámról beszélhetek. Tegnap egy nő jött be hozzám, az irodába. A nevén kívül semmit sem tudtam róla. Úgy nézett ki, mint a többi középkorú turista, aki Sedonába látogat. Csupán annyit kérdezett: – Javulni fog az anyagi helyzetem? Lehunytam a szemem, és hangosan leírtam az agyamban felvillanó képeket. Magas, bajszos férfi társaságában láttam a nőt. A férfi a karján támaszkodott, és pénzt vett ki tárcájából. Egy whiskysüveg képe jelent meg a szemem előtt, aztán a férfi megütötte a nőt. Egy másik képben a nő a padlót sikálta a férfi lába alatt (gyakori kép ez nálam, az erőegyensúly megbomlását jelzi). Úgy tűnt, a nő nemrégiben szoros kapcsolatban állt ezzel a férfival. Éreztem, hogy anyagilag a férfitól függött. Ezen a ponton a nő elismerte, hogy a leírás tökéletesen illik barátjára, akivel az előző héten szakított. A férfi támogatta őt anyagilag, de verte is. Most arra összpontosítottam, vajon milyen munkát végezhetett a nő, és egy képben láttam, amint kibújik ruhájából, felfedve csiricsáré fehérneműjét. Egy férfira vetette magát, aki teljesen fel volt öltözve, csak nadrágja hiányzott. Ekkor döbbentem rá, hogy a nő korábban prostitúcióba keveredett. Féltem, hogy felzaklatom, ezért félénken csak annyit kérdeztem tőle, dolgozott-e valaha táncosnőként. – Igen – felelt ugyanolyan ijedten. – Ööö, és dolgozott valaha prostituáltként? – Igen – válaszolta vonakodva -, de már abbahagytam. Ekkor arra próbáltam összpontosítani, milyen munkához lenne igazán kedve. De semmire sem jutottam. Rájöttem, hogy, ami a munkát illeti, a nőnek nincsenek is igazi céljai; csak arra vár, hogy találjon egy férfit, aki majd eltartja. A nő megerősített abban, hogy ez megfelel a valóságnak. Megvizsgáltam a jövőt, és azt láttam, hogy a nő nem lesz sikeres, ha továbbra is a „könnyű pénzt” hajszolja, sőt, ha nem változtat hozzáállásán, valószínűleg vissza fog térni eredeti szakmájához, a prostitúcióhoz. Ezen a ponton felsejlett előttem egy kép, amint a nő tűt szúr karjába, és azt tanácsoltam a vendégemnek, többre menne, ha kábítószerfüggőkkel vagy alkoholbetegekkel foglalkozó orvos segítségét kérné, mint egy médiumét. A nőt szemmel láthatóan felzaklatták megjegyzéseim, de aztán beismerte, hogy kábítószer-problémákkal küzd. – Hmm – Sharon férje csak ennyi megjegyzést tett, de úgy hegyezte a fülét, mint a kutya, aki gazdája lépteit hallja. – Aztán ott volt az a nő, akinek a feje a mennyezetből állt ki – szólaltam meg újra. – Mi?! – hajolt előre Sharon férje a széken. Nevetve folytattam a mesét. Nos, azért nem egészen, de tény, hogy ezt a képet láttam, amikor egy nő azt kérdezte tőlem, kap-e fizetésemelést. A jóslás előtt semmiféle információt nem adott magáról. Előttem viszont rögtön az a kép jelent meg, hogy a feje kiáll a mennyezetből, a falak pedig szinte összepréselik őt, ami világos jele volt annak, hogy túlnőtte munkakörét. Ez után, nagy meglepetésemre, egy elhízott, kopaszodó férfit láttam fehér köpenyben. A férfi szétnyitotta a nő blúzát, és, nem is zavartatva magát, mellére meredt. Aztán átment egy ajtón, amely egy várószobának látszó helyiségbe vezetett, és több másik szőke nő hatalmas mellét is szemügyre vette egy nagyítóval. Ezen a ponton komolyan elbizonytalanodtam, mit is jelenthet mindez, de olyan érzésem támadt, hogy vendégem rettenetesen undorodik ettől az embertől. Attól tartva, hogy bolondnak fog nézni, lopva a nőre sandítottam, de láttam, hogy lelkesen bólogat. – Ez a főnököm! – kiáltotta. – Plasztikai sebész, pácienseinek a zöme mellnagyobbításra vágyó nő. Gyakran érzem úgy, hogy nem viselkedik profihoz méltón, mert szexuális felhangú megjegyzéseket tesz betegeire. Szerintem nem tiszteli a nőket, és nem bízik meg bennem annyira, hogy komolyabb feladatokkal bízzon meg, úgyhogy csak akkor maradok nála, ha nagy fizetésemelést kapok. – És látta, hogy fizetésemelést fog kapni? – Úgy tűnt, Sharon férjének tetszik a sztori. Megráztam a fejem. – Meg sem néztem, mit tartogat a jövő, mert nyilvánvaló volt, hogy a nő már tudja, ott fogja hagyni az állását, mert ha ott marad, azzal csak árt magának. Elsősorban nem azért jött hozzám, hogy megtudja, kap-e fizetésemelést, hanem hogy valaki más is megerősítse mindabban, amit tapasztal, és, ha úgy tetszik, áldását adja a távozására. – Hmm – töprengett el Sharon férje. – A telefonos jóslások reklámjai alapján, amikben tupírozott hajú, agyonsminkelt spinék azzal etetik a hozzájuk hasonló bamba teheneket, hogy nemsokára eljön értük a mesebeli herceg, egy rakás fantasztikus gyerekük születik és nagy házban fognak élni, mindig azt hittem, hogy a médiumok csak a jövőre koncentrálnak; azt a kutya sem kérheti számon rajtuk, ha az áldozat már letette a stekszet, ők pedig eltűntek a városból. – Persze, sok a szélhámos – bólintottam. – De ennek semmi köze ahhoz, amit én, vagy a többi tanult médium csinálunk. Mindaz, amit a jelenben teszünk, hatással van a jövőre. Ha anélkül tekintünk a jövőbe, hogy összefüggésbe hoznánk azt a jelennel vagy a múlttal, csak annyit érünk el, hogy csillapítjuk az illető aggodalmait vagy még több félelmet keltünk benne. De a legtöbb vendégem, amikor először jön el hozzám, ugyanebben a téves hitben él, ezért feltesz egy bizonyos kérdést, amikor tulajdonképpen teljesen más foglalkoztatja. Az is a szakmámhoz tartozik, hogy megtaláljam a „megfelelő kérdést”, és arra válaszoljak. De biztosan untatom. – Nem, dehogy, kérem, folytassa!Hát, éppen tegnap jósoltam egy házaspárnak. A nő csak ennyit kérdezett: – Lát valami változást a karrieremben? Rögtön megjelent előttem egy kép: a nő nagy halom papír alatt feküdt és haját tépte. Ebből világosan láttam, hogy túlhajszolt és feszült jelenlegi munkája miatt. Ez után azt láttam, hogy szórakozottan rugdosni kezd egy italos dobozt, majd meglocsolja a virágokat a kertben. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy nemsokára nyugdíjba vonul. Attól félt, hogy túl sok szabadideje lesz, de reménykedett, hogy végül mégis alkalmazkodni tud a helyzethez, és a hobbijaiban, például a kertészkedésben fog megnyugvást találni. Éreztem rajta, hogy kimeríti a munkája, és hogy férjével megfelelő anyagi helyzetben vannak ahhoz, hogy ne kelljen többé dolgoznia. A nő megerősítette, hogy igazam van. Hirtelen egy fehér hajú nő ráncos arca furakodott be gondolataim közé. Felbukkanásának módja olyan volt, mint amikor a halottak szellemei hívatlanul megjelennek a szeánszokon. – Nem mostanában hunyt el az édesanyja vagy nagyanyja? – kérdeztem a nőtől. Nem nyitottam ki a szemem, mert nem akartam kizökkenni a transzból, de a nő döbbent felhorkanása azt igazolta, hogy beletrafáltam valamibe. Hirtelen éles fájdalom hullámzott át a fejemen, amiből világosan kiderült, hogy bárki is legyen az, akit látok, valamiféle fejfájástól szenvedett. Majd mély bánat kerített hatalmába, és könnyeket csalt elő lehunyt szememből. Éreztem, hogy a szomorúság vendégemtől ered, nem pedig az elhunyt lelkétől. – Azt üzeni, hogy maga mindent megtett, amit lehetett, és ne ostorozza magát tovább azért, mert nem ért hamarabb célba. Azt is üzeni még, hogy nagyon büszke önre: mindig is az volt, csak sosem tudta kellőképpen kifejezni. Ezen a ponton vendégem hangos zokogásban tört ki. A következő perceket arra fordítottam, hogy gyógyító energiákat küldjek az elhunyt léleknek: fényudvarral körülvéve képzeltem magam elé. Aztán megkértem egyik gyógyító szellememet, hogy kísérje át őt a túlvilágra. – Ha gondolja, átadhatok önnek egy kis gyógyító energiát, hogy segítsek leválni édesanyjáról, így ő is könnyebben lép tovább, és ön is nyugodtan élheti tovább az életét. Kinyitottam a szemem. A nő a fejét rázta. – Nem – mondta. – Még szükségem van rá. Még nem állok készen arra, hogy elengedjem. – Azzal férjéhez fordult: – Látod, ezért nem akartam az anyámról kérdezni – korholta a férfit, szemét törölgetve. – Hogyan megyünk így vacsorázni? Teljesen szétfolyt a szemfestékem! A férfi később elismerte, hogy anyósa rejtélyes fejsérülés következtében halt meg. Még életben volt, amikor rátaláltak, véres fejjel hevert a padlón, de mire beértek vele a kórházba, elhunyt. Vendégem részben azt sajnálta a legjobban, hogy mindig is édesanyja elismerésére áhítozott, de az eddig a pillanatig nem nyilvánította ki előtte az érzelmeit. – Tyűha! – kiáltotta Sharon férje. – És ezt mind egy jóslásból tudta meg? Oké, tegyük fel, valahogyan össze tudja szedegetni ezeket az információkat, bár nem igazán értem, hogyan. De mik azok a gyógyító energiák, amikről beszélt? – Amikor jósolok, tulajdonképpen az energiát vizsgálom – magyaráztam. – Az energia képek, gondolatok, hangok, érzelmek formájában jelenik meg. Amint vizsgálni kezdem az energiát vagy a képet, az változásokon megy keresztül. Amikor a nő zokogásban tört ki, nemcsak érzelmeit engedte szabadjára, hanem energiáit is. Ezért ha gyógyító energiákat akarok küldeni valakinek, mondjuk, hogy segítsek levezetni a felgyülemlett szomorúságot vagy egy elhunyt rokon energiáit, csupán annyit kell tennem, hogy manipulálom a képet, azaz, elképzelem, hogyan szabadul fel mindaz, ami a vendégem terhére van, aztán figyelem, hogyan jön létre a vágyott következmény. Az én szakmámban ezt nevezik gyógyításnak. Az emberek gyakran fizikailag is érzik, amit magam elé képzelek. A szemléletesség kedvéért elmeséltem még egy történetet. Fiatal nő jött hozzám jósoltatni, azt akarta tudni, hol éljen. Láttam őt, amint egy halom könyvet cipel a hóna alatt, és az egyetemi végzősök kalapját viseli. Aztán megjelent előttem az Egyesült Államok térképe: Észak-Kalifornia és Washington ugrott elő róla. Aztán egy fekete hajú nőt láttam magam előtt, amint dühösen súrol egy edényt. Furcsa volt a szája, mintha sebesen mozgott volna. Keménység lengte körül a nőt, még így áttételesen is kellemetlen volt a közelében lenni! Éreztem, hogy ez a dühös asszony nagyon féltékeny a lányára. Hirtelen éles fájdalom nyilallt a torkomba, és rádöbbentem, hogy ez az asszony rengeteg becsmérlő és sértő megjegyzést tett rá élete során, és most minden igyekezetével azon van, hogy derékba törje a lány álmát, aki egy másik államban szeretne egyetemre járni. Elképedt vendégem önként beismerte, hogy minden, amit mondtam, száz százalékban megfelel a valóságnak. Ez után vendégem torkára irányítottam figyelmemet. Rögtön észrevettem, hogy mély, sötétvörös vágás éktelenkedik rajta; úgy tűnt, a lány feje a legkisebb mozdulatra leeshet! Sürgető vágyat éreztem, hogy segítségére siessek ennek a tehetséges lánynak, és mivel éreztem, hogy vendégem nyitott a gyógyító energiákra, elképzeltem, hogy ez az idegen vörös energia feltartóztathatatlanul ömlik ki a torkán, helyét pedig a lány saját, világos rózsaszín árnyaltú energiája tölti be. Nem avattam be őt, de hirtelen felkiáltott: – Jaj, mi történik a torkommal? Mintha egy láthatatlan kéz valami szörnyűséget ráncigálna ki belőle! Bevallottam neki, hogy éppen a torkát próbálom meggyógyítani, mire izgalomba jött, elmesélte, hogy már gyerekkora óta visszatérő gége- és mandulagyulladástól szenved, és valahogy mindig sejtette, hogy ez a fájdalom édesanyja szidalmaival van összefüggésben. Sharon férje felállt a székről. – Nem tudom, bevegyem-e ezt a mesét a gyógyító energiákról. Nem sok rációt látok benne. De ha maga mégis igazat mond, mivel magyarázza, hogy olyan dolgokra képes, amikre más nem? Nem akarom megbántani, de mitől olyan különleges maga? – Ez a lényege az egésznek. Nem vagyok különleges! – Örültem, hogy végre elmondhattam ezt. – Mindenki rendelkezik ilyen képességekkel, még maga is! Csak fejleszteni kell őket. – Ugyan már! – De, de! – kötöttem az ebet a karóhoz, teljesen megfeledkezve korábbi fogadalmamról, miszerint semmiről sem próbálom meggyőzni Briant. – Mindig is érdekelt a jóslás, és serdülőkoromban egyszer-kétszer voltak is spontán látomásaim, amiket akkor még nem értettem, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer képes leszek arra, amire most. A fordulat öt évvel ezelőtt következett be, amikor részt vettem egy meditációs tanfolyamon, ahol tanárunk a tanfolyam részeként ingyenes jóslással ajándékozott meg bennünket. Nem elég, hogy a múltam minden intim részletét ismerte, gondolataimba is a leghalványabb erőfeszítés nélkül volt képes belelátni: le tudta írni saját vizualizációimat. Megkérdeztem tőle, hogyan lehet megtanulni ezt, egy hét múlva pedig már túl voltam életem első jóslásán, és kezdtem rájönni, hogyan aknázzam ki a szinte hihetetlen mértékben természettől való képességeimet. – És hogyan tanulta meg? – kérdezte Brian. – Ugyanúgy, ahogy maga a saját szakmáját. Elmentem egy iskolába. Sok iskola van Kaliforniában és az Egyesült Államokban, sőt, szerte a világon, ahol megtanítják az embereknek, hogyan fejlesszék minél magasabb szintre a tisztánlátásukat1. Én már a legelső jóslásomkor fel tudtam csipegetni némi információt, és saját szememmel láttam, hogyan jutott el több száz diáktársam mindössze pár hónap leforgása alatt a teljes tanácstalanságtól odáig, hogy hihetetlenül pontos és hasznos jóslatokat tegyen nekem és másoknak. Egyszer majd írok egy könyvet, hogy mindenki hozzájuthasson ehhez a tudáshoz. Sharon lépett be az ajtón. Először rám, majd felhevült férjére pillantott (aki ekkorra már öklét harapdálva járkált fel-alá a szobában), és pajkosan így kiáltott: – Látom, beszélgettetek egy kicsit. – Igen – feleltem mosolyogva. – De csak unalmas üzleti ügyekről. Azzal Sharon kezébe nyomtam szundikáló kisfiamat, és kiiszkoltam a házból.