Az átok általában mágikus cselekvés, és többnyire rossz szándékon, rossz akaraton alapul. De sok esetben öntudatlanul is lehet átokkal sújtani valakit, csupán azzal, hogy átveszi a negatív érzéseket, s talán még fel is erősíti magában a romboló energiát.
Talán sokan nem is gondolják komolyan, amikor a sorozatos negatív eseményekbe belekeseredve azt mondják: „ezen a munkán (házon, autón, kapcsolaton) átok ül”. Sokáig azt hittem, az átok csak azon foghat, aki nagyon hisz benne, aki fél tőle, mert abban felerősödnek a negatív érzelmek, és a „negatív negatívot vonz”-elv alapján tényleg csak rossz dolgok történnek vele. Így engem biztosan el fog kerülni. Aztán kétszer is kapcsolatba kerültem olyan tárggyal, amin alighanem átok ült, és pech-sorozatom egészen addig tartott, amíg meg nem szabadultam tőlük. Az egyik egy kedves kis copfos kabalababa volt, amit celofánba csomagolva találtam a járdán. És ettől kezdve kísért a balsors. Amikor a kocsiba tettem, kabalának, az autó másnapra elromlott, a szerelők sehogyan sem jöttek rá, mi lehet a baj. Amikor kivettem a kocsiból, hogy ne koszolódjon össze, az autó „magától megjavult”, viszont otthon ért balesetek sora. Először több órás áramszünet volt – ami miatt aztán minden tönkrement a hűtőszekrényben, aminek a tetején a baba trónolt. Majd csőtörés miatt elázott a fürdőszobám, mert a babát akkor épp a piperepolcomon tartottam. Amikor újra betettem a már hetek óta jó autómba, a kocsi estére megint leállt. Ekkor kezdtem gyanakodni. Talán a baba hordozza mindenhová a bajt. Amíg a sárga angyalra vártam, elnézegettem a baba mosolygós pofiját, szőke copfját. Elköszöntem tőle, és az első szemetes edénybe dobtam. A gyorsszolgálat őszülő hajú „angyala” egy pöccintésre be tudta indítani az addig csak hörgő motort, és annyit mondott: „Talán valami kontakthiba lehetett?” Talán – feleltem megkönnyebbülve. Attól kezdve nem volt több kellemetlenségem. Egészen múlt tavaszig. Amikor életem 13. autóját épp 13-án vettem át. Alighanem ezen az autón is átok ülhetett, először nehezen érkezett, heteket kellett várni rá, aztán eltűntek az okmányai, majd alig 3 hetes korában egy fatális műszaki hiba folytán alaposan összetört, én pedig hetekig gipszbe burkolva nyomtam az ágyat. A kocsi hetekig ott állt a szerviz udvarán, hiszen a műszaki szakértők, a biztosító szakemberei vizsgálgatták. „A sebességváltó volt gyári hibás” – mondták végül. És felajánlották, vegyek ki mindent, amire a törött kocsiból szükségem van, a „romot” pedig egy díler majd megveszi. Tanulva a kabala baba okozta problémákból, semmit nem vettem ki a kocsiból. Sőt, még az egyedi rendszámomról is lemondtam, amely pedig már 16 éve hűségesen kísért autóról autóra. El is feledkeztem róla, amikor értesítést kaptam, hogy visszatérítik az év elején befizetett súlyadó 4 havi részletét, mert az én renitens kocsim totálkáros lett. Annyira, hogy ki kellett vonni a forgalomból. Azóta biztos vagyok benne, ezen a kocsin átok ült.
Elátkozott tárgyak
Rengeteg történet kering elátkozott autókról. Ilyennek tartják Ferenc Ferdinánd trónörökös járművét, amelyen azon a tragikus 1914-es napon utazott. És máig azt tartják, átok ült a tragikusan elhunyt fiatal színész, James Dean kocsiján is, amivel a halálba rohant. Mindkét kocsi bajt, szerencsétlenséget hozott későbbi tulajdonosaiknak is. James Dean halálát gyorshajtás okozota, műszaki hibát nem tudtak kimutatni. Ám az autó a baleset után sem „nyugodott le”, amikor el akarták szállítani, lecsúszott az autómentőről, és megsebesítette a szerelőt. Aztán szétszerelték, és az alkatrészeit értékesítették. Az a kocsi, amibe a Dean motorját szerelték, megölte a sofőrjét, az pedig, amibe a főtengelyt illetve az abroncsokat építették, súlyosan megsebesítette a vezetőjét. Az összeroncsolódott karosszéria is gyilkolt, mert lezuhant arról a járműről, amivel szállították. A pszichológusok ma már elismerik, hogy a lélek, a tudat elképesztő dolgokra képes. Pozitív esetben akár még a halálos betegségből is ki lehet gyógyulni a segítségével, negatív hatása viszont akár halált is okozhat. Az átok-kutatók szerint azonban a negatív energia nemcsak a tudatunkban rombolhat, hanem bizonyos tárgyak által is. Évszázados legendák keringenek elátkozott gyémántról, gyöngysorról, pénzről, ruháról, autóról, épületről. Ezek a tárgyak bajt hoztak mindenkinek, aki illetéktelenül jutott hozzájuk. Sőt, olykor azoknak is, akik egyszerűen csak kapcsolatba kerültek velük. A Hawaii-szigeteken van egy vulkán, amelynek fekete kövéről is azt mondták a helybeliek, hogy bajt hoz arra, aki megérinti. Még az útikönyvekben is megemlítik ezt, hogy a turistákat se érje kellemetlenség. S alighanem igaz lehet a mende-monda, mert a világ minden tájáról postán érkeznek vissza a mégiscsak emlékbe elvitt fekete kődarabok, a postás pedig szépen visszaviszi a világjárt köveket a vulkánhoz és szétszórja őket.Bejárta a világot annak a francia turistának is a története, aki Peruban járva az egyik ősi inka város romjai között talált egy kis amulettet. Akkor még szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen „kincsre” lelt, és nyakába akasztotta. Nem tudhatta, hogy amit talált, nem ékszer volt, hanem „szégyenbélyeg”. Azoknak a bűnözőknek kellett a nyakukban hordaniuk, akik kivégzésükre vártak. A turista a feljegyzések szerint már aznap este súlyosan megbetegedett, a szálloda orvost hívott hozzá. Az orvos pedig Limába küldte mentőhelikopterrel, mert nem tudta megállapítani, mi baja lehet. A férfi fuldoklott, és harmadnapra már a halálán volt. Nagy szerencséjére az intenzív osztályon ápolták, ahol egy indián származású ápolónő volt az éjszakai ügyeletes. Meglátta a férfi nyakában a láncot, azonnal levette róla, és közölte az orvosokkal, hogy azon a tárgyon több évszázados közösségi átok van. Biztosan az okozhatta a rejtélyes betegséget. A beteg másnapra jobban lett. Amikor az ápolónő visszavitte a romvárosba és elhajította a romok közé a „nyakéket”, a turista teljesen felépült. Ez a jelenség az átokkutatók szerint azzal magyarázható, hogy a tárgyak képesek magukba szívni a rosszat, a félelmet, a haragot, és továbbadják azoknak, akik kapcsolatba kerülnek velük. Ilyen volt a fáraó sírkamrájára festett átok is: „Pusztuljon, aki betör és elviszi a kincseket!” Az efféle átok a félelemkeltésre épült, hogy visszatartson valamilyen cselekvéstől, viselkedéstől, s ha valaki mégis megtenné, hát maga hívja ki maga ellen a sorsot, utoléri az átokmondó által kitalált-kívánt büntetés. Persze, az is lehetséges, hogy a tárgy eredeti tulajdonosa nem akarattal ruházta fel ártó energiával kedves tárgyát, csupán annyi szenvedése, kínja tapad hozzá, hogy az töltötte fel negatív energiával. (Ezért nem szabad utcán talált ékszert, pénzt azonnal használni. Meg kell előbb „tisztítani” a negatív hatásoktól, azaz le kell venni róla az esetleges átkot).
Elátkozott színdarab
A parapszichológusok foglalkoznak ugyan az átok hatásmechanizmusával, de a tudósokat egyelőre hidegen hagyja. A hivatalos tudomány a sötét középkor megmaradt babonái közé sorolja, vagy a „véletlenek furcsa összjátékának” nevezi a megmagyarázhatatlan tragédia-sorozatokat, amiket az emberek átokkal magyaráznak. A színészvilágban az elmúlt nyolc évben történt három megmagyarázhatatlan haláleset mögött is sokan sötét erők hatását sejtik. Az átok gyanújára az ad okot, hogy mindhárom tragikusan elhunyt színész az ugyancsak tragikus halált halt Latinovits Zoltán szerepére készült. Nyolc éve, a színészóriás halálának 25. évfordulójára írta színdarabját Siposhegyi Péter. A Győzelem ára című darabot Balatonszemesen olvasta fel Bubik István a közönség előtt. Abban a városban, ahol Latinovits meghalt. Az előadás után Siposhegyi Péter felkérte, hogy ne csak olvassa, hanem játssza is el a darab főszerepét, de Bubik a többszöri felkérés elől azzal tért ki: „Istenkísértés volna Latinovits bőrébe bújni”. S talán visszatartotta az is, hogy a Latinovits családját érzékenyen érintetheti a darab néhány részlete. Aztán két évvel később már igent mondott. De mielőtt a bemutatóra sor került volna, autóbaleset érte, és meghalt. Siposhegyi Péter nem keresett új színészt a szerepre. De a barátai, ismerősei nem hagyták nyugton. Azzal érveltek, hogy jó a darab, be kell mutatni. És ennyivel tartoznak Latinovits emlékének. Bertók Lajost is ők ajánlották, aki nem sokkal azután, hogy elfogadta a szerepet, belefulladt a Dunába. Siposhegyi Péter ekkor már végleg letett arról, hogy a művét bemutassák. Nem akart több tragédiát. Ma már alighanem bánja, hogy végül mégis hagyta magát rábeszélni egy újabb próbálkozásra. De hát hogyne élt volna benne a remény, hiszen a tehetséges Selmeczi Roland mondott neki igent. És Selmeczit is autóbaleset érte. Ugyanazon az úton, szinte majdnem ugyanolyan körülmények között, mint Bubikot. Vajon tényleg átok ül a darabon? Ha igen, ki átkozhatta el? És lesz-e valaki, aki ezek után igent mer mondani a szerepre?