Jules Verne francia írót sokan jósnak vélték már akkor is, amikor még javában élt és alkotott. A világirodalomban fordult elő néhányszor, hogy író jósolt meg elsőnek bizonyos új műszaki találmányokat vagy természettudományos felfedezéseket. Olykor különl
Ebbe a sorba illik bele az Utazás a Holdra című Verne-regény és a későbbi valóság különös kapcsolata. A több mint százötven évvel (!) ezelőtt írott - a holdutazásról szóló - kétrészes regény főhősei az amerikai Florida állam legdélibb csücskéből indulnak útnak. Rakétájuk méretei: hossza 3,65 méter, súlya 5547 kilogramm. A három elképzelt űrhajós neve: Barbicain, Nicol és Ardan. Elérik a Holdat, azt szerencsésen megkerülik, és hazajönnek. A Csendes-óceánon szállnak le a Földre. A szerző pontosan megadta a szélességi és hosszúsági fokokat, vagyis a leszállási hely koordinátáit is. Mint tudjuk, Verne nagyon ügyelt az efféle tudományos részletekre. Eltelt százvalahány esztendő, és a megadott helyről elindult az Apollo-8 űrhajó. Az embereket szállító kapszula magassága 3,60 méter, a súlya 5621 kilogramm. Az adatok ugyan nem egyeznek meg teljesen a regénybeliekkel, de a különbség elhanyagolhatóan kicsi. A legénység három amerikai űrhajós: Borman, Lovell és Anders. Vagyis a háromból kettőnek a neve ugyanazzal a betűvel kezdődik, mint a képzeletbeli űrhajósoké. Ők is megkerülték a Holdat, majd szerencsésen leszálltak a Csendes-óceánon! Mi több, csupán négy (!) kilométerrel odébb, mint a regényhősök! Az amerikaiak nyilván nem a Verne-regény szerint építették az űrhajót és válogatták ki a legénységet. De hogy Florida déli csücskéből szerencsés rakétát indítani, azt Verne még aligha tudhatta. Így azt sem tudhatta, hogy a legmegfelelőbb leszállóhely a Csendes-óceán lehet. Ezért aztán töprenghetünk rajta: megérzés volt-e az író részéről, hogy ennyire pontosan „megjövendölte” az amerikai űrutazást? Vagy mindez a véletlen műve lenne? Ahhoz viszont túl sok az egybeesés. Vernét nemcsak a világűr titkai foglalkoztatták, hanem a föld mélyének rejtélyei is. Az Utazás a Föld középpontja felé című könyvében erről írt. De az abban adott „megérzései” nem mindenben fedik a valóságot. Azt még a tudomány akkori állásánál is sejtette, hogy nem mehet el a végsőkig. Vagyis hőseit nem küldheti el egészen a középpontba, ahol a fizikai körülmények – nagy nyomás, iszonyatos hő, folyékony magma – biztosan elpusztítaná őket. De azért megadta az alaphangot: írt hatalmas földalatti tengerekről, fényt kibocsátó élőlényekről, és a felszínen már sok millió éve kipusztult állatokról… Később sokan felkapták ezt az eszmét. Ezek egyike volt Adolf Hitler, aki szentül meg volt győződve, hogy a Föld belseje üres vagy legalábbis üreges, és ott élhetnek, vagy talán élnek is más lények. 1943-ban állítólag a haditengerészet egyik tengeralattjáróját, az U-209-est el is küldte egy kutatóexpedícióra, de sem a hajó, sem legénysége nem tért vissza többé. Feltehetően elvesztek, de az is lehet, hogy dezertáltak, látva a háború közelgő kimenetelét. Mások azonban azt állítják, hogy a legénység odalent maradt… Egy amerikai amellett kardoskodott, hogy járt már odalent, a lejárat Szibériában van, és követelte a kormányától, hogy az USA foglalja el ezt a „másik földet”. Persze mindenki kinevette, és az amerikai csapatok nem indultak el Szibéria felé. Kiderült, hogy már az ősi Indiában is hirdettek hasonló elveket, és az egész emberi történelmen végigvonult egy meg-megszakadó vékony szál. Nem is olyan régen, a huszadik század közepén még azt is állították egyesek, hogy az Antarktisz közepén egy mély völgy húzódik, ahol nagyon kellemes az időjárás, nyoma sincs a fagynak. Az amúgy is szélhámosságairól ismert amerikai „felfedező” és „sarkkutató”, Byrd admirális (aki állításával ellentétben sohasem jutott el az Északi-sarkra) azt is állította, hogy repülőgépről látta ezt a csodaszép várost a Déli-sarkon… Merthogy ott lenne a lejárat egy másik, csodaszép világba – mondták és mondják sokan. Ezzel szemben mi azt állítjuk, hogy aligha van élet „odalent”. Az örök sötétség birodalmában az összes műszeres mérés csak egybefüggő kőzettömegeket mutat, a fizikai kutatások is egynemű vagy majdnem egynemű közegként ábrázolják a Földet. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne élhetnének valakik odalent – de kevesen, elszigetelten, és közel a felszínhez. Ők pedig aligha képviselnek másik civilizációt, mint ahogy a világuk sem másik Föld. Jobban kell ügyelnünk erre az egyre, amelyet itt a felszínen belaktunk – mielőtt még elveszítjük. Mielőtt annyira beszennyezzük, hogy itt már élni sem lehet. Mert nincs másik Föld, nincs mentőcsónak, amelyre átszállhatnánk.