Egy asztrológus vallomása – sorozat

Mindent el is olvastam az Ikrekről, bár akkoriban, amikor ezzel foglalkozni kezdtem, még nem igazán volt asztrológiával kapcsolatos magyar nyelvű irodalom, és a folyóiratok is csak elvétve közöltek horoszkópokat. A horoszkóp népbutítás! – szólt a hivatalos álláspont. És egy idő után kezdtem magam is elhinni, mert az Ikrekből semmi nem illett rám. De azért a lelkem mélyén csak ott motoszkált a kérdés: ha a horoszkóp ennyire nem azt mutatja, ami a valóság, hogyan tudott mégis több mint hatezer évig fennmaradni? Hogyan állhattak ki a létjogosultságáért olyan tudósok, politikusok, egyházi vezetők, mint Galilei, Mátyás király, Kepler, Richelieu, VII. Kelemen pápa, vagy a nagy műveltségű Baktay Ervin. Szerettem volna a végére járni, hogy is van ez. Beiratkoztam egy tanfolyamra, ahol keleti filozófiába ágyazva asztrológiát is tanítottak (mert harminc éve csak asztrológiát tanulni sem volt szabad). Jártam szorgalmasan az órákra, és amikor az Ikrekhez ért az előadó, azonnal lecsaptam rá. Hát ez az, amiben semmi sem stimmel? Az oktatóm elmagyarázta, hogy nem az asztrológiával van baj, nem is velem. Inkább a születési adataimmal. Merthogy a születésnapom – június 21-e – váltónap, és abban az évben, amikor én születtem, a Nap már éjfél után nem sokkal átlépett az Ikrekből a Rákba, tehát mire megláttam a napvilágot, már a Rák jegyében járt. Az aszcendensem meg azért nem stimmel, mert abban az évben nyári időszámítás volt, így egy órányi eltéréssel kellett volna számolnom?