A fehér fal rovat cikkei

Heni igazán szuper lakótárs. Imád mosogatni, folyton takarít, mert elképesztően precíz és tisztaságmániás, de mindezt úgy csinálja, hogy én ne érezzem kínosan magam. Két napja lakunk együtt.

Nem aludtam azon az éjjel. Legszívesebben azonnal felöltöztem volna, hogy visszarohanjak a kórházba, és addig rázzam Henit, míg meg nem jön az esze. De tudtam, a kórházban csak pánikot keltenék, ha egyáltalán bejutnék a portásokkal őrzött kapun.

Amikor hazaértem, nem estem neki rögtön a levélnek, mert méltó körülményeket akartam hozzá teremteni. Lezuhanyoztam, főztem egy teát, meggyújtottam a gyertyát. Sokáig néztem a borítékot, mire végre felhasítottam a szélét. A levélben ez állt:

A levél már a kezemben volt, bámultam a borítékot. Az állt rajta, kérem, adják át Márknak, és a telefonszáma. Henire néztem, ő pedig rám. Az én szememben szomorú izgalom lehetett, az övében könyörgés.

Elmúlt tíz óra, kezdtek ömleni a vendégek, beindult a közeli irodákban a kávészünet. Márk és én alig bírtuk az iramot, közben néha egymásra pislantottunk, és a reggeli incidensre gondoltunk, meg arra, vajon hová rohanhatott Zsuzsi, mi lesz itt még, te jó

Érdekes, hogy a csókja nem felajzott, hanem megnyugtatott. Olyan volt, mintha soha életemben nem csináltam volna mást. Ismerős volt a szája puhasága, az íze, a forrósága. Ismerős volt, ahogy közben magához szorított, ahogy kisöpörte az arcomból a hajamat.

Már épp parkolni próbáltam a ház előtt, amikor megcsörrent a mobilom. Márk szólt bele, ijesztően komoly volt a hangja és határozott. Azonnal ülj kocsiba, és gyere a kávézóba, mondta, majd letette, még mielőtt szóhoz jutottam volna.

Néztem a Segítőm arcát. Rádöbbentem, hogy csak most néztem meg először, igazán.
Hosszú, barna haja kontyba csavarva billeg a tarkóján. Arca kerek, sima, szeme mélyen ülő, szürke. Néha megcsillan benne valami izgalmas szín, vagy nem is szín, inkább csak f

Még mielőtt bármit mondhatott volna az én Segítőm, észrevettem magamon, hogy e pillanatban korántsem vagyok hozzá olyan bizalommal, ahogy eddig voltam. Csak abból, hogy engedélyemet kérte arra, hogy a szerelemről beszéljen velem, úgy éreztem, olyasmit mon

Másnap egész nap csak kóvályogtam. Két órát se aludtam az éjjel. Úgy fél nyolc tájban riadtam fel arra, hogy fázom, elzsibbadt mindenem, és hogy nyom a konyhaszék. Első pillantásom a papírlapokra esett. Azokon aludtam. Átlapoztam őket. Négy oldal sűrűn te