Adela blogja: A Világ

– Te szoktál füvezni? – Tessék? – A 18 éves Lora ártatlan szemekkel nézett a fiúra, akit egy hete ismert meg, s akivel kapcsoltban hinni vélte, első látásra beleszeretett. – Nem, nem szoktam – felelte tétován. Az azonban, hogy Robi nagyon is szokott, és nem keveset, hamar kiderült. Lora mégse szakított vele. Mert ez volt az első kapcsolata? Mert szerelmesnek hitte magát? Mert nem volt elég önbizalma? Lora nem gondolkodott ezen. Csak próbálta szeretni a fiút, aki egyre nemtörődömebb, egyre ridegebb, egyre érzéketlenebb lett vele. Végül Robi és a szülei másik városba költöztek. Ez vetett véget a kapcsolatnak. Mikor az indulás előtti este a parkolóban elköszöntek egymástól, és Lora megkérdezte: meg sem csókolsz, Robi fintorral kísért válasza az volt: Nem szeretek búcsúzkodni? Ez volt az első alkalom, hogy Lora szembesült azzal, hogy önzetlenül adott szeretete nem érint meg valakit. Mindez fájó keserűséggel töltötte el, mely még akkor is benne élt, mikor egy sátras fesztiválon, ahová a barátai elcsalták megismerte Gábort. A fiú nem tetszett neki különösebben, de volt benne valami, ami mégis vonzotta. S annak ellenére, hogy először nemet mondott neki, később mégis járni kezdtek. Csakhogy Lora hiába próbált mindent megtenni a kapcsoltért. Gáborra úgy félévente rátört a ‘hosszú nekem már ez a kapcsolat’, ‘mégse vagyok annyira szerelmes’, ‘még élni akarok’ szeszélyhullám, és ilyenkor nem törődve a szeretettel, törődéssel, és jóval, amit Lorától kapott flegmán, lekezelően, és érzéketlenül adta elő éppen aktuális gondolatait. Aztán valahogy mégis mindig meggondolta magát. S a kapcsolat folytatódott, miközben Lora egyre kiszolgáltatottabbnak, egyre kevesebbnek, egyre kevésbé megbecsülhetőnek érezte magát. Olyannak, aki akármennyit ad, nem lehet megszeretni, aki bármit is tesz, nem lehet hozzá kötődni, bármilyen odaadóan is viselkedik, nem lehet vele hosszú időre jól érezni valakinek magát. Lora öt év elteltével, Gábor utolsó, végleges ‘még élni akarok’ életérzése után porrá égetett önbizalommal, a folytonos bizonytalanságtól legyengülve, a ‘már megint kevés voltam valakinek’ kínzó érzésével került ki a kapcsolatból. S mindezek mellett óriási tanácstalansággal, mert tudta, ennél többet senkinek sem lesz képes adni, még akkor sem, ha ez kevésnek bizonyult? Gábort egy évre rá Péter követte. Ekkor Lora 24 éves volt. S úgy érezte végre igazán szerelmes. Péter végre a tenyerén hordta, s megadott neki mindent, amire vágyott. Egy teljes éven át. Aztán ahogy összeköltöztek Péter kezdett megváltozni. S egy a szüleinél töltött vidéki hétvégéről váratlanul előbb hazaérve Lora egy másik fiatal nő kocsiját találta a ház előtt? Lorát sokkolta a tény, hogy megcsalták, becsapták, félrevezették. ..Hogy képes volt így bántani őt az, aki még az érezhető eltávolodás ellenére is azt hitette el vele, csak ő van neki. Lora soha életében nem szenvedett még így. Úgy érezte, minden hitét elveszítette a férfiakban. S sose találhat rá az igaz szerelemre, mert mindaz, csak a könyvek hazug, rózsaszín oldalain létezik. Úgy érezte, nincs igazmondó, tisztességes, érzelmekben gazdag férfi. Olyan, akire vágyik. Nincs ilyen, ezért nincs is kire rátalálni. Az elkövetkező egy év pedig megerősítette mindebben. A sok-sok férfi, akik a társkereső oldalon visszaírtak neki, a nyílt szexuális ajánlataikkal, melyekkel csak használni akarták, de nem érdekelte őket, ki is ő valójában; a számos nős férfitől jött csábító üzenet, s végül a tegnapi nap. Lora egy hónapja ismerte meg Andrást. Aki úgy nézett ki végre nem csak a testét akarja. De azután hogy egy hete a lakásán végül Lora az övé lett, a nő hiába nézegette reszkető reménykedéssel újra-és újra telefonját a férfi már nem válaszolt az üzeneteire, s ha számítógépen próbált beszélgetni vele, András egyszerűen kilépett. Végül Lora nem bírta tovább, s tegnap felhívta. András pedig felvette, bemutatkozott, majd mikor meghallotta Lora hangját kinyomta a telefont. A sebzett nő pedig bénultan a hirtelen rázúdult ridegségtől csak ült az ágya szélén. S miközben próbálta feldolgozni, hogy a férfi, aki így bánik vele, egy hete még szerelmet sugdosott a fülébe, egyszerűen úgy érezte, sosem lesz már boldog. Agya újra és újra lejátszotta a tegnapi telefonhívást, annyiszor, hogy Lora úgy érezte, már jártányi energiája sem marad miatta. Nem volt már benne se hit, se remény, se vágy. Ám ahogy ment a metróbejárat felé, hirtelen valaki megragadta a karját. Lora hirtelen odafordult, s meglátta az ápolatlan, fekete kendőbe bugyolált, vastagon felöltözött cigány asszonyt. – Húzz egy kártyát! – Tessék? – Szomorú vagy szép lányom. Sok benned a sötét, hamis, ördögadta tév-gondolat. Húzz egy kártyát!- ismételte az asszony, s az előtte lévő kartondobozra mutatott. A dobozban 74 tarot kártya lap feküdt. Összekeverve, képpel lefelé. Lora sietett, s mivel látta, hogy ez szabadulásának kulcsa, bal kezével a lapok felé nyúlt. S bár semmit se jelentett számára az egész, mégis mély lélegzetet véve, az ég felé emelve szemét, elsuttogva az Isten nevét fordította fel azt a lapot, melyre keze, vagy talán angyala vitte. Azzal fogta, s elfeledve a különös érzést, mely egy pillanatra az előbb végigfutott rajta, bevetette magát a metró felé haladó tömegbe. A Világ: Öröm, beteljesülés, megváltás, végső győzelem, boldogság, az ég rendelte megtalált személy, harmonikus egység, boldog vég. Ezt szimbolizálta az oroszlán, bika, sas, s angyal őrizte koszorú közepében álló, lepellel takart fiatal alak képe. A tömeg csak sodródott. Lora már sehol se volt. A cigányasszony pedig a menny felé emelte tekintetét. Megcsókolta a jobb kézfejére tekert rózsafüzért. S vidáman elmosolyodott. Kívánom, hogy találd meg mihamarabb azt, akit az ég is neked rendelt, Ölel:Adela