Azután, hogy a velős tanulságokat elraktározva átrágtam magam Dr. Csernus A nő c. könyvén, és megláttam a kirakatban az említett írás A férfi c. párját, nem volt kérdés számomra, hogy elolvasom.
Gondoltam, hasznos lesz az eddig nem éppen fényesen ívelő, pasikra vonatkozó „karrierem” szempontjából. Meg egyébként is, hiszen mi, nők, talán sosem tudhatunk eleget a férfiakról… Az író férfitársait is körbeinterjúvolva alaposan körüljárja a témát. Beszél többek között a párkapcsolati szerepekről; a kisajátító, önző szeretetű anya és fiacskája viszonyról; a pótmama-nőről, aki mellett a férfi csupán egy „puha pöcs”; felhívja a figyelmet, hogy vigyázzunk, mert a segítői szerep nem párkapcsolati szerep, ennek esetében a felek csupán egymás fejlődésének katalizátorai, s csak addig vannak együtt, míg a fejlődés el nem mozdul a megfelelő irányba; a férfiak téves neveléséről , mely sokszor arra kényszeríti őket, ne merjék kimutatni az érzéseiket, onnantól kezdve, hogy a játszótéren egy esés után elhangzik a mondat: „ne sírj kisfiam, az lányos dolog”. Holott „az erő ott kezdődik, amikor valaki ki meri mutatni, ami fáj.” A könyv nagyon tanulságos. De nem összefoglalót szeretnék róla írni nektek. Inkább kiemelném belőle azokat a gondolatokat, amik bennem a legnagyobb hatást keltették. ?”Szeretetkurva” Ez volt az a szó, mely az egész művet végigolvasva leginkább szíven ütött. A kifejezést a szerző azokra a nőkre használja, akiket magányuk egy férfi karjaiba sodor úgy, hogy közben tulajdonképpen nem is a szexre vágynak, sokkal inkább arra a néhány pillanatnyi melegségre, ölelésre, simogatásra, melyet előtte és utána kapnak/kaphatnak. Én – és esetleg Johnny Walker – idén ősszel „ünnepeljük” egyedüllétem második évfordulóját?Az életemet derűvel élem, megkísérelve kiélvezni minden egyes napot. Egyedül vagyok, de nem magányosan. De olykor, igen, rám tör a társtalanság kesernyés érzése, s ilyenkor küzdök, néhány óráig, egy-két napig, egy hétig. Majd a következő jótékony hullám visszalendít egy boldog, és kiegyensúlyozott erőtérbe. Ha tetszik, ha nem: társas lények vagyunk. Változtatni ellene nem tudunk. S igen, vágyunk a szeretetre, ölelésre, érintésre, egy olyan jellegű közelségre (s itt most nem a szexre gondolok), amit nem adhatnak meg sem a családtagjaink, sem a barátaink. „Szeretetkurva”? Nem tudok olyan kemény lenni e nőkkel, mint a szerző. Átérzem a bennük lévő vágyakat. Nehéz nemet mondani, mikor az ember hónapok óta nélkülözi a társas meghittséget. Nehéz ilyenkor tartással eltelve büszkének lenni. Mert piszkosul jó érzés ám odabújni valakihez, még akkor is, ha a kötelék, mely összefűz csupán olcsó, hamis, szinte teljesen üres. Pláne, hogy manapság az Internet segítségével nem nehéz alkalmi partnert találni? Mégis, inkább egyedül vagyok. Talán oroszlánbüszkeségem az oka. Várok, még az utamba nem akad valaki, aki nemcsak használni, hanem becsülni akar. ?Hiszem, hogy az életünkben mindennek oka van. A várakozást derűvel megélni feladat, s bátorság kell hozzá. „A gyáva embernek nincs belső békéje” mondja a könyv, s úgy hiszem, igaza van. Egy kapcsolat után az embernek szüksége van időre, még újra megtalálja önmagát, s ismét magabiztossá válik. „A bizonytalan ember szerelme mindig csak illúzió, nem szerelem.”, figyelmeztet a szerző. Akár egy fehér vászonra, nem vetíthetjük partnerünkre vágyképeinket. Így valóban csupán egy hamar elillanó, színes illúziót kapunk. Érdemes hát figyelnünk, s ha rajtakapjuk magunkat, hogy kezdünk egyre több, úgymond képbe nem illő dolog fölött szemet hunyni, talán érdemes átgondolni a kapcsolatot. … Biztosan sokatoknak okozott már fájdalmat, hogy egy-egy szakítás után, mikor ti még észre sem vettétek, hogy a világon férfiak is vannak, nem csak nők, a volt kedves máris valaki más karjaiban múlatta az időt. Miért alakul ki a pasikban, hogy ennyire nem tudnak egyedül lenni? Teszi fel a kérdést a szerző is. „Szeparációs szorongás”: gyerekkorban jelentkezik, amikor a gyermeket egyedül hagyják, s az ilyenkor ijedt pánikba esve megéli kiszolgáltatott, védtelen helyzetét. Aki sokszor átéli mindezt, ill. nem megfelelő az érzelmi kapcsolata az anyjával, s nem megfelelően válik le róla, annál felnőtt korban újra és újra elő fog jönni ez a szorongásforma. Illetve a bizonytalan embernek mindig támaszkodnia kell valakire, mert amikor egyedül van, feltámadnak benne a félelmek, melyek kiskorában verődtek bele. Magyarázza a jelenséget a doktor. De vajon mennyit tudhatunk mindebből mi nők az adott férfira vonatkozóan a kapcsolat kezdetén?? Mikor tegyük fel a „miben nem tudsz rám felnézni, szívem” kérdést? Mitől boldog egy férfi?, Mitől lesz hiteles egy férfi? A könyv ezeket a kérdéseket is hosszasan boncolgatja. „Mindenki olyan életet él, amilyet csinál magának”, hangoztatja a szerző. Egyéni döntésünk, kivel kezdünk és kivel nem, meddig maradunk egy kapcsolatban, és mikor lépünk ki belőle. Persze azért tegyük hozzá, mindezek eldöntéséhez jó emberismeret is szükséges, ami bizony csak sok- sok idővel, s tapasztalattal szerezhető meg. Nekem bizony még most is jócskán van mit tanulnom e téren. Régen pedig szinte teljesen híján voltam e képességnek. Rá is fáztam többször? „A kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok egyik legfontosabb részeleme egymás tisztelete és elfogadása, melyből a kölcsönös alkalmazkodás fakad.” Persze mindez már csak akkor lehetséges, ha a Nő megtalálta a Férfit. Kívánom, hogy legyetek boldogok egy klassz partner mellett! Adela
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
