A „Buena Vista” életérzés folytatódik. A kubai nép kedvenc zenekarának -Habana Social Club – előadói estje először Magyarországon!
Aki járt már Kubában átélhette azt a páratlan életérzést, amit egy-egy helyi zenekar fellépése nyújt: felejthetetlen, semmihez sem hasonlítható, különleges élmény.
A sok megpróbáltatáson átesett nép életösztöne – a rengeteg könny és fájdalom ellenére – töretlen, minden pillanatban az élet feltétlen szeretetét, a boldogság keresését hirdetik, a kubaiaknak a zene és a tánc jelentik az utat a boldogsághoz. Minden daluk az élet igaz története, olyan előadásmódban, amely minden nézőt magával ragad és elrepít a Karibi szigetre.
A kubai mulatók forró, szivarfüstös éjszakáinak sztárja, a kubaiak kedvence, a HABANA SOCIAL CLUB zenekar 2016 elején egy 80 állomásos latin-amerikai turnéra indul, de előtte, 2015 őszén, Magyarországon koncertezik.
A HABANA SOCIAL CLUB a latin-amerikai sajtó szerint is, méltó utódja a Buena Vista Social Club-nak, legalább annyi fülbemászó slágerrel, mint elődje. A Buena Vista Social Club 2014-ben az Adios Tour keretében búcsúztatta el közönségét, melyet követően még inkább megnőtt a Habana Social Club népszerűsége. A több mint fél évszázados múlttal rendelkezőHabana Social Club alapító tagjai közül páran már eltávoztak az élők sorából, a jelenleg 11 fős zenekar az évtizedek során többször megújult, fiatal virtuóz zenészek is csatlakoztak az idősebb tagok mellé.
A magyar koncertturné alatt, a különleges show nézőiként megtapasztalhatjuk a kubai életérzést: a HABANA SOCIAL CLUB dalai mellett számos latin-amerikai világsláger akusztikus átdolgozást is meghallgathatjuk. A zenei utazáson felcsendülnek a legnagyobb kubai slágerek: Flor palida, Chan – Chan, Bailando, Vivir Mi Vida, Che commandante, Guantanamera, Caballo viejo, Represent Cuba, Se que te amo…
A koncert minden korosztálynak egy zenei csemege, az autentikus díszlet, a kubai táncosok, a színes jelmezek, a havannai hétköznapok hangulatát felidéző vetítés felejthetetlenné varázsolják az estét.
NOVEMBER 2 – GÖDÖLLŐ
NOVEMBER 3 – SZEGED
NOVEMBER 4 – HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
NOVEMBER 5 – TATABÁNYA
NOVEMBER 6 – BUDAPEST
NOVEMBER 7 – BUDAPEST
NOVEMBER 8 – DUNAÚJVÁROS
NOVEMBER 10 – PÁPA
NOVEMBER 11 – NAGYKANIZSA
NOVEMBER 12 – KESZTHELY
NOVEMBER 13 – SZOMBATHELY
NOVEMBER 14 – SOPRON
NOVEMBER 15 – ZALAEGERSZEG
NOVEMBER 17 – GYÖNGYÖS
NOVEMBER 18 – MISKOLC
NOVEMBER 19 – DEBRECEN
NOVEMBER 20 – NYÍREGYHÁZA
NOVEMBER 21 – GYŐR
NOVEMBER 22- EGER
NOVEMBER 23 – VESZPRÉM
NOVEMBER 24 – KAPOSVÁR
NOVEMBER 25 – SIÓFOK
NOVEMBER 26 – SZEKSZÁRD
NOVEMBER 27 – SZÁZHALOMBATTA
NOVEMBER 28 – KECSKEMÉT
NOVEMBER 29 – PÉCS
DECEMBER 1 – BÉKÉSCSABA
DECEMBER 2 – SZOLNOK
DECEMBER 3 – MOSONMAGYARÓVÁR
DECEMBER 4 – VÁC
DECEMBER 5 – SZÉKESFEHÉRVÁR
DECEMBER 6 – CEGLÉD
DECEMBER 8 – DECEMBER 12 – Szlovákia