A közelmúltban mutatkozott be Magyarországon az amerikai regényíró nő Susan Wiggs. A New York Times sikerszerzője, a Harlequin Kiadó gondozásában megjelenő Tóparti történetek című, 4 önálló, romantikus regényből álló sorozatával debütált a hazai olvasók e
A magyarországi sikeres bemutatkozás kapcsán interjút készítettünk az írónővel, melyben őszintén vall a női szerepekről, gyermeknevelésről, regényeiről, sőt a riportból az is kiderül, hogy mint megannyi külföldi híresség, áttételesen Susan Wiggs is rendelkezik magyar gyökerekkel. – Azt írtad a honlapodon, hogy nagyon szeretsz utazni. Melyik országba mész szívesen, és miért? – Igazából azt szeretném, ha lenne időm a Föld összes országát beutazni. De amit nagyon szeretnek: Leshoto Dél-Afrikában, mert ott él egy nagyon jó barátom, Brazília, a Rio de Janeirói karnevál és a gyönyörű idő miatt, Koppenhága Dániában, mert a nagy meseíró, Hans Christian Andersen szülőhelye, Kanada a Rocky Mountain miatt, mert szeretek síelni. És persze, Budapest, mert annyira szép, és a nagyszüleim 1916-ban éltek is itt egy ideig, amikor Amerikába vándoroltak ki. Úgyhogy elmondhatom, a magyar főváros egy fontos állomása a családi történetünknek. – A tűz és víz fontos motívumok a regényeidben. Melyik a kedvenc elemed? – Nem is tudom, miért szerepelnek ilyen gyakran a könyveimben – talán azért, mert a történeteim gazdagok szimbólumokban, hasonlatokban – és ezt jól ki tudom fejezni a tűz a víz, és a természeti elemek által megformált tulajdonságokkal, amelyek jól ábrázolnak mondjuk egy drámai helyzetet, amely az életben előfordulhat. És ezek azok a pillanatok, amelyek íróként érdekelnek, izgatnak. Az én kedvenc elemem a víz. Amikor kinézek az ablakon, akkor is ezt látom: gyönyörű tengerpartot, ugyanis egy szigeten élnek. – Milyen jegyben születtél? – A Bika jegyében. Úgy gondolom, tökéletesen illenek is rám ennek a jegynek a tulajdonságai: eléggé makacs és eltökélt vagyok, de szeretem a kényelmet. – Szerepel egy magyar hős az egyik regényedben, László. Mit tudsz Magyarországról, talán vannak magyar barátaid? – A legtöbb ismeretem Magyarországról könyvekből származik, illetve van egy hölgy, Anna, aki sokat segített a könyv magyar vonatkozásainak, hátterének kutatásában. Azt hiszem, bártan mondhatom, hogy ő a barátom – még ha csak e-mailen tartjuk a kapcsolatot. Természetesen a nagyapám sokat mesélt az országról, tudom, hogy Buda és Pest a Duna két partján terül el, és hogy Budapest a világ egyik legszebb fővárosa. Azt pedig már mondanom sem kell, hogy szeretem a magyar ételeket – a nagymamám főzte a legjobb Újházy tyúkhúslevest. – Mit gondolsz a női szerepről, a női jogokról? – Csodálatos dolog , de nehéz erről átfogóan gondolkozni. Mára talán ez nem akkora küzdelem, úgy gondolom, nőként ugyanazok a jogaim, felelősségem, mint másoknak. Szerencsésnek érzem magamat hogy most élek, amikor már nem kell harcolnom a jogaimért, olyasmire koncentrálhatom az energiámat, amelyek fontosak nekem. Íróként önálló vagyok, de nagyon fontos a családi élet, ezért óvom a kapcsolatomat a férjemmel, akivel egyenlő partnerként neveljük a lányunkat. – A szereplőid megformálásában felhasználod a szomszédok, barátok jellemét egyéniségét? – Igen is, és nem is. Néha jellemvonásokat veszek kölcsön az ismerőseimtől, de a regényeim szereplői valóban az én képzeletem szülöttei. A hasonlóságot inkább az adhatja, hogy a szomszédot, az ismerőst is ugyanazok a dolgok foglalkoztatják, hasonlóan élnek, hasonlóan vélekednek, mint az én regénylakjaim. – Meglepően reálisan írsz a tizenévesek problémáiról. Tanárként gyűjtöd a tapasztalatokat ehhez? – Igen. Lelkes megfigyelő vagyok és a tizenévesek mindig elvarázsolnak, és folyamatosan meglepnek a sokszínűségükkel. Amikor a lányom felnőtt, nagyon figyeltem, rá, mi az, ami a baráti körükben megnevettette vagy dühössé tette őket. Csodálom a tizenévesek megingathatatlan hitét, a bátorságukat, mellyel kitartanak a dolgaik mellett, de komolyan veszem a sebezhetőségüket is. – A törekvés, a cél fontos szerepet játszik a Tóparti történetek sorozatban. Gondolod, hogy ez befolyásolja a jelenlegi életünket és döntéseinket? – Igen. Mindenki életében vannak meghatározó pillanatok, jelek, amelyek felfedik magukat, ha érzékenyek vagyunk, ha figyelünk rájuk. És egy múltbeli történésből származó törekvés, vagy a múltban kitűzött cél megvalósítása máris egy fontos út az életben – ami, észre sem vesszük, és a jövőbe visz minket. – A hőseid boldogságot, szeretetet és békét találnak a vidéki kisvárosokban. Ez egy idealisztikus vagy tökéletes hely az életre? – Szerintem bárhol meg lehet találni a boldogságot – ez nem helyfüggő. Lehet nagyváros, kisváros, a sivatag vagy egy hegycsúcs. A boldogság abból fakad, hogy az ember meg tud-e maradi önmaga, és hogy maga előtt hiteles tud-e lenni. Amúgy szeretem a kisvárosi helyszínt a könyveimben, mert jó alap arra, hogy bemutassam a karaktereket, a szereplők egymáshoz való viszonyát. Hálás köszönet a kérdéseidért, és sokszor ölelem, csókolom a magyar olvasókat!