…Nagy Teréz feltámaszkodik a földről, de ülve marad, képtelen felállni, nem is akar, van valami, ami sokkal fontosabb annál, hogy most felálljon. Az az álom. Ha álom volt egyáltalán.
Hogy hogy került a földre, arra nem emlékszik. De nem először fordul elő, hogy egyszer csak összeesik és elterül a szőnyegen vagy az előszoba kövén, mellette üres vodkás üveg. De ez most nem fontos. Az az álom a fontos, az a látomás. Igen, látomás. Tisztán emlékszik rá. Hogy egyszer csak zuhanni kezdett, nem látta, nem értette, hogy hova, csak a félelemre emlékszik, a haláltól félt, még sose járt ott, még sose látott olyan tájat, mint ahová zuhant, mint egy óriási sötét kút, sehol egy kis fény, sehol egy faág, egy gyökér, amibe bele lehet kapaszkodni, és az a rémséges hideg! És rettegett, hogy egyszer csak leér, és ahová leér, ott nincs semmi. Semmi. Annyira semmi, hogy még a semmi sincs, nemhogy valami. És akkor ott megszűnik ő is, belevegyül a többi semmibe. De mielőtt leért volna, valaki elkapta, két puha, erős kar megtartotta, magához ölelte, úgy óvta. Egy szóval se mondta, mégis érezni lehetett, hogy nagyon szereti ez a valaki Nagy Terézt. Nem lehet tudni, hogy kicsoda volt, hogy férfi volt-e vagy nő, lényegtelen, az a fontos, hogy felemelte és vitte, és ahogy vitte, kivilágosodott minden, el se lehet mondani, micsoda fények csillantak fel körös-körül. Nem bántó, nem vakító fények, mégis ragyogóak, szivárvány-színesek, sőt, még a szivárványnál is színesebbek. És vitte, vitte az a valaki a karjában folyosókon át, és minden folyosón más színű volt a ragyogás, és amikor Nagy Teréz már azt gondolta, ennél ragyogóbb ragyogás nincs, akkor még tündöklőbb lett, és még annál is tündöklőbb! Na, és a színek! Jaj, micsoda színek, elmondhatatlan, sose látott árnyalatok! És a zene! Olyan zenét nem hallott még soha senki. Nagy Teréz se hallotta, inkább csak tudta, érezte. Még el is álmélkodott rajta, hogy a zenét tudni is lehet, nem csak hallani.
Vág Bernadett: Zacc – Gangregény K. u. K. Kiadó Megjelenik a Könyvhéten, június 3-án Egy pesti, belvárosi házban vagyunk napjainkban, a június 17-éről 18-ára virradó éjszakán. Fontos dátum ez, valami történni fog, katasztrófa vagy égi áldás – legalábbis ezt mutatja özvegy Galambos Józsefné, a harmadikon lakó jósnő kártyája. Valóban nem eseménytelen az éjszaka, a lakók mintha izgatottabbak lennének, kitárulkoznak, bezárkóznak, beszorulnak, fellángolnak, varázsolnak, dührohamot kapnak, nevetnek és sírnak, eközben, mintha a szellemek is le-föl randalíroznának közöttük. Jó lenne eligazodni ebben az érzelmi zűrzavarban, talán majd egy adag kávézacc – Galambosné jóvoltából – segít.