Érdekel a horoszkópod, de nem vagy asztrológus? Új sorozatunkkal beavatunk a csillagjóslás rejtelmeibe! Az első részből megtudhatod, mire utalnak a horoszkópházak.
Erőmezők
A Földet körbevevő energiamező bizonyos sarkalatos pontok alapján osztható fel részekre. Így határozható meg a 12 asztrológiai ház, melyek mindegyikéhez bizonyos életterületek tartoznak.
Az, hogy melyik bolygó melyik házban állt a születésünkkor, elárulja, hogyan alakul az életünk a későbbiekben. A négy, úgynevezett sarkalatos házat római, a többit pedig arab számmal jelölik az asztrológusok.
I. ház
Az ént, az egyéniséget, az öntudatot, a személyiség egészét szimbolizálja. A fizikai megjelenés és a belső személyiségjegyek, a temperamentum és a habitus, a testi és lelkialkat meghatározója. Ez a legjelentőségteljesebb ház.
2. ház
Az anyagi javak területe, azt szimbolizálja, miként tudja megteremteni az illető az életéhez szükséges feltételeket. A pénz, a jövedelem, a tulajdon tartozik ide, megmutatja, milyen veszteségek, nyereségek várhatók. Tágabb értelemben a pénz adta szabadságra vagy épp kötöttségekre is következtetni lehet belőle.
3. ház
A személyiség külvilággal való első kapcsolatát, a családot, a rokonságot, a felmenőket, a szomszédokat és a velük való viszonyt szimbolizálja. A kommunikáció, az értelmi képességek, a tanulmányok, az utazások helye. Az illető irodalmi affinitását is jelzi.
IV. ház
Az eredethez, a múlthoz fűződő viszony, az otthon, a szülők, a hagyományok és a hazával kapcsolatos érzelmek helye. Azt jelképezi, hogy ahonnan származunk, oda kell visszatérnünk az út végén. A gyermek és az időskor problémáit is jelöli.
5. ház
A vágyakozással kapcsolatos dolgokat, az elképzeléseket és az ezek megvalósításába fektetett energiát testesíti meg. Az érzelmi, szellemi, szerelmi élet lakhelye, jelzi a gyermek születését és a vállalkozásokat, amelyekbe az illető belefog.
6. ház
A kötelezettségeket és a válságokat mutatja meg, ez a munka, a szolgálat, az alárendeltség és az ezekhez fűződő érzelmek helye. Azokat a korlátozó vagy kényszerítő erejű dolgokat is képviseli, amelyek a munkával állnak kapcsolatban.
VII. ház
A társulásokat, a párkapcsolatot, a szövetséget szimbolizálja. A külvilággal való viszony helye, azt is megmutatja, milyen hatást gyakorol valaki a másik nemre. Ennek a háznak a bolygói jellemzik azokat a személyeket, akikhez az illetőt szoros kapcsolat fűzi.
8. ház
A sorsszerű törvények helye, az egyéniség felsőbb erőknek, halálnak, veszteségeknek való alárendelődését szimbolizálja. Jelzi a halállal kapcsolatos körülményeket is. Az illető okkult dolgokhoz, spiritualitáshoz fűződő viszonyáról is árulkodik.
9. ház
A belső fejlődés, az én és a külvilág ellentéteit kiegyenlítő erők helye. Ide tartoznak a magasabb rendű szellemi törekvések, az elmélyedés, a vallás, a világnézet, a szabályok, a jog, a törvénykezés és az illető ezekhez való viszonya. A nagyobb utazások is itt kapnak helyet.
X. ház
Az érvényesülést szimbolizálja, így ide tartozik a hivatás, a társadalmi státusz, a karrier és a hírnév, de a nyilvánosság előtti szereplésre is utalhat. A morális kérdésekkel is összefügg abban a tekintetben, hogy azok mennyire szolgálják, illetve hátráltatják az egyén érvényesülését.
11. ház
Az egyéni szabadság és függetlenség kérdéseit szimbolizálja, a társadalmi normákkal, tilalmakkal, tabukkal és a hagyománnyal való szembehelyezkedés tartozik ide. A társasági életet is jelzi, azt, hogy hogyan viszonyul az illető a barátaihoz, a közösségekhez.
12. ház
Az egyedüllét, az elszigeteltség vagy éppen a külvilágban való feloldódás területe. Jelzi az elhagyatottságot, a magányt, az ellenséges személyeket. Az áldozathozatal és az önzetlen feladatvállalás is ide tartozik. Utal a tudatalattira, a lelkiismeretre, a mély lelki életre.