A nyár ugyan a pihenés, nyaralás évadja, de sok embernek épp ebben az időszakban ível fel a karrierje. Most megtudhatod, hogy mit tartogatnak számodra a nyári hónapok a munkában, hogyan befolyásolják a bolygók pénzügyi terveidet.
Mérleg
Bár sokan irigyelnek, még mindig úgy érzed, hogy sokkal többre vagy hivatott, mint amit eddig sikerült elérned. Ne legyél telhetetlen. Fortuna ugyan valóban a kegyeibe fogadott, de aki nem ismeri a mértéket, az pórul járhat. Ha most az anyagiak annyira lekötik a gondolataidat, hogy semmi másnak nem jut hely a fejedben, akkor önzővé válsz, és a régi kollégáid, mentoraid támogatását is elveszítheted.
Skorpió
A magánéletbeli örömök megsokszorozzák az erődet, aktivitásodat is, ennek köszönhető, hogy júniusban a karrieredben, vállalkozásodban nagyobb sikert érsz el, mint az eddigi hónapokban. Egy új szakmai lehetőség és a nyomában kibontakozó kapcsolatok fordulatot hoznak az anyagi helyzetedben.
A júliusi újhold után (vagyis 1-étől) gyorsan meg kell valósítanod néhány – a karrieredet érintő – elképzelésedet, mert a bolygók háttérsugárzása ekkor a legkedvezőbb, viszont július közepétől erejük fokozatosan csökkenni fog, augusztus végétől pedig egyre több akadály keresztezi majd az utadat, és az eddig, zökkenőmentes előrehaladás egyre többször torpan meg. A tartós sikerhez elengedhetetlen, hogy olyan kapcsolatokat építs ki, olyan emberekkel köss szövetséget, akik megbízhatóak. Ahhoz, hogy eljuss az áhított csúcsra, több kompromisszumra volna szükség. Mestere vagy annak, hogy mások ötleteit, véleményét kipuhatold, viszont nem igazán tudod beleélni magad mások gondolat- és érzésvilágába. A bolygók augusztus 18-31. között élénk társasági életre utalnak. A Jupiter pedig azt jelzi, hogy épp ebben az időszakban esély van arra, hogy a népszerűségedet növeld. Nyugodtan higgy a szemednek, tényleg szeretnek az emberek, szívesen hallgatnak a tanácsodra vagy segítenek, ha egyedül nem boldogulsz.
Nyilas
Aligha tudsz úgy kimozdulni otthonról, hogy a telefon ne legyen a kezed ügyében. Még nyaralás közben is intézkedsz, tárgyalsz, nem tudsz egyetlen dologra koncentrálni. És persze mindent magadra vállalsz, ezért semmire nem jut időd. A következő hetekben nem igazán vigyázol a szavaidra, és nem rejted véka alá a véleményedet. Egyébként is hajlamos vagy arra, hogy túl sokat beszélj, de most kínos következményei lehetnek annak, ha nem vigyázol a szavaidra. A júniusi holdfogyatkozás felboríthatja korábbi, biztosnak hitt terveidet. Ne mérgelődj! A váratlan változás nagyon kedvező irányba tereli az életedet, csak hát később élvezed majd a hasznát. Nyaralásra augusztus végén szabad csak gondolnod, amikor nem hagysz magad mögött elintézetlen ügyeket. Ha viszont úgy döntesz, hogy mégis maradsz, a következő hetekben alig jutsz egyről a kettőre, mindenre dupla energia kell, és a munkádnak alig lesz látszata. És kimerültségének a párkapcsola?tod és az egészséged is a kárát láthatja. A szervezeted kiköveteli magának a pihenést, ha másképp nem, hát egy betegséggel.
Bak
Két út áll előtted: az egyik a pénzügyeid rendezéséhez vezet, a másik a szerelmi boldogsághoz. Mindkettőn Fortuna vezeti lépteidet. Nehezen tudod eldönteni, melyiken indulj, de egyszerre a kettő nem fog menni. Ez is, az is teljes embert kíván. Igazából nem is kell megalkudnod: a bolygók azt jelzik, hogy akkor jársz jól, ha a június az érzelmeké, és a Vénusz és a Mars hatása alatt a párkapcsolatra helyezed a hangsúlyt, aztán augusztustól a karrierre összpontosítasz. Nyilvánvaló, változtatnod kell néhány dologban, mert hogyha hagyod, hogy a körülmények olyanok maradjanak, amilyenek, akkor a jó kezdet után a terveid megfeneklenek. Júniusban a Mars kellő lendületet ad a terveid megvalósításához, Most oda kell figyelned az élet minden apró tanítására. Ha elég okos vagy, tanulhatsz más kárából, és megelőzheted a nagyobb bajokat. A júniusi telihold (és holdfogyatkozás!) idején olyan kérdésekkel leszel kénytelen foglalkozni, amelyek nem is igazán tartoznak rád, de nem tudod megállni, hogy ne segíts. A környezeted tisztel a tudásodért, de nem szabad, hogy ezáltal önhitté válj. Rendkívül fontos ebben az időszakban az önfegyelem.
Vízöntő
Akár kedvezően alakult az anyagi helyzeted az év első felében, akár siralmasan, idén nyáron mindenképpen fellendülés várható. De a spekulációktól tartsd távol magad, mert a kockázatos üzleti élet általában nem neked való! Most pedig kifejezetten veszélyes lehet. A júniusi holdfogyatkozásig kisebb kényelmetlenségek várhatók akkor is, ha eszed ágában sincs vállalkozni, csupán valahol beosztottként dolgozol. Az lesz az érzésed, hogy a főnököd vagy a kollégáid szándékosan nehezítik a helyzetedet. Ez ugyan nincs így, mégsem árt, ha beszélsz a főnököddel. Gondolj arra, hogy a vetélytársakat legyőzni kell, nem pedig kikerülni. A visszavonulás most a legrosszabb taktika. Egy kicsit több önbizalom kellene! Július elején könnyen szót érthetsz mindenkivel, és még az is megtörténhet, hogy nemcsak a teendőidet szervezik át, de a főnököd felelősségteljesebb (és jobban fizető) munkával bíz meg. A biztos siker titka a magabiztosság és a következetesség. Kemény munkát ígér az augusztus is, de győzöd majd erővel, mert az anyagiakon túl sarkall a siker és az elismerés utáni vágy is.
Halak
Idén nyáron írd fel magának mottóként, és ehhez is tartsd magát: „A sas nem kapkod legyek után!” Ne bonyolódj semmitmondó ügyekbe. A hétköznapi dolgok nemcsak sok-sok bosszúságot rejtenek magukban, de ki is merítenek. A bolygók pedig azt mutatják, hogy fontos kérdésekben káprázatos sikerekre számíthatnál, ha a lényegre tudnál koncentrálni. Ne fecséreld hát a tudásodat, energiádat olyasmire, amit más is megcsinálhat. Lehet, hogy úgy gondolod: sokkal ügyesebben látnál hozzá, jobb megoldásokat alkalmaznál, mint a kollégád? azt viszont könnyen elfelejted, hogy ezzel a semmitmondó dologgal órákat, napokat veszthetsz, és abban maradsz le, ami igazi sikert, több pénzt, és főleg belső elégedettséget hozna. Június közepétől olyan folyamatok érlelődnek, amelyek a jelent eredményessé, a jövőt pedig nagyon sikeressé tehetik. Használd ki a bolygók támogatását. Ha ingatlannal kapcsolatos terveid vannak, azokat júliusban ütheted nyélbe. Egyébként július-augusztus szerencsésnek ígérkezik egyéb befektetések szempontjából is. Ha autót akarsz vásárolni, az augusztusi újholdkor tedd.