Február 14-én, pont Valentin napon lesz Mars-Plútó együttállás a Vízöntőben. Ilyen együttállás még nem volt, mivel Plútó a felfedezése óta nem állt együtt a Marssal a Vízöntőben. És tudjuk, hogy minél ritkább egy adott konstelláció, annál erősebb a hatása.
Plútó a Mars felsőbb oktávja. Mivel Mars az akarat, a hódítás, a versengés és az erőfitogtatás, a Plútóval együttállva mindez nem csak megsokszorozódik, hanem meghatványozódik. A végeredmény pedig egy olyan provokatív erő, ami meghatványozza a konfliktus veszélyét. Azonban nem csak párkapcsolati, szerelmi téren.
Hogy pontosan mit hoz ez az egyes jegyeknek, azt most végigvesszük:
KOS
A Mars-Plútó együttállás igencsak meglephet. Valószínű, hogy váratlan kijelentést tesz az egyik barátod. Jó lenne, ha nem látszana rajtad a döbbenet. Több verzió lehetséges: 1. Szerelmet vall, mert ő többet érez irántad a barátságnál. 2. Olyan kritikát fogalmaz meg, amire nem számítottál. Ettől megkérdőjeleződik a barátságotok folytatása. Sajnos a két bolygó mindkét esetben súlyos következményeket hoz. „Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna” elvet kövesd, és ne reagálj!
BIKA
Attól, hogy te nem vagy karrierista, a Mars-Plútó együttállás ambiciózussá tehet téged. Ez a jövőd szempontjából elképesztő erőt hoz neked. Sajnos a két bolygó a Vízöntőben önfejűségre, sőt kompromisszumra képtelenségre hajlamosít. Szóval tilos mások rovására érvényesülnöd. Akkor sem, ha versenyszellemmel vagy átitatva. Mindeközben, ha munkakeresésben vagy, akkor váratlan fordulat állhat be: maradj nyitott! Ha van már munkád, akkor a feletteseddel adódhat konfliktusod.
IKREK
Te vagy az egyik nyertese a Mars-Plútó együttállásnak. Különösen azért, mert ennek a konstellációnak a hatása egészen a hónap végéig eltart. Ez kitűnő hír, ha megengeded magadnak a korlátozó beidegződések elhagyását. Mars a Plútóval „összefogva” kedvezően hat jogi-, hivatalos ügyekre, továbbtanulásra, vizsgázásra, utazásra, külfölddel kapcsolatos tervekre. Ha ezek közül bármelyik aktuális nálad, a siker garantált. De ne feledd, hogy a rugalmasság kulcsfontosságú!
RÁK
A Mars-Plútó együttállás szerint itt az ideje megszabadulni hiedelmektől, illúzióktól. Ez belső konfliktust okozhat, pedig nem kellene megijedned, mert ez a konstelláció olyasmit szimbolizál, ami felszabadít. Eközben fontos, hogy a kiadásaidra ügyelj. Egész február végéig gondold meg, hogy mire és mennyit költesz! Még így is adódhat olyan költség, amit nem terveztél előre: elromolhat, elveszhet valami. Sok pénzt spórolhatsz meg, ha pánikolás helyett utána jársz a megoldásnak.
OROSZLÁN
Sok múlik azon, hogy mik az elvárásaid a Valentin nappal kapcsolatosan. Hiszen téged érint legérzékenyebben a Mars-Plútó együttállás. Ugyanis párkapcsolati téren jelent olyan hatásokat, amik biztosan mélyen megérintenek. A cél, hogy úgy kommunikálj, hogy ne bántsd meg a másikat, és ő se bántson meg téged! Ám ne csak szerelmi viszonyra gondolj! A másik bárki lehet: a munkatársad, a főnököd, a szomszéd néni, a szüleid, a gyerekeid, stb. Vagyis mindenkivel megértőnek kell lenned.
SZŰZ
Amíg te alapvetően rugalmas vagy, addig a kollégáid nem mindig. Félre kell tenned az önérzetedet, ha nem akarod elveszíteni a munkádat. A Mars-Plútó együttállás merev hozzáállásból adódó konfliktust szimbolizál. Ezzel a szűklátókörűséggel nem lehet, és nem is kell megküzdened. Inkább tegyél úgy, mint a bölcs harcművész: hajolj el! Azzal is tisztában kell lenned, hogy most az egészséged a tét. Ugyanis ez az együttállás megbetegíthet, ha belemész a csatába. Tehát ez nem játék…
MÉRLEG
Rendkívüli módon, ha van gyereked, akkor azért, ha még nincs, és szeretnél, akkor azért lesz meghatározó számodra a Mars-Plútó együttállás, ami elsősorban a gyermek területen hat. Ez lehet saját gyermek, de fejtörést, konfliktust okozhat más gyereke, vagy egy szimbolikus gyermek. Ez utóbbi a kreativitásod gyümölcse: ötlet, projekt, vállalkozás. Ez az együttállás reménytelen helyzetből hozhat vissza bármit és bárkit. De csak akkor, ha rendíthetetlenül optimista maradsz.
SKORPIÓ
Azt hiszed, hogy téged már nem lehet meglepni. Holott a te 2 uralkodó bolygód együttállása az otthonodba vagy a családodba hoz sokkoló változást és/vagy konfliktust. Ez félelmetesen hangzik. Pedig nincs mitől tartanod. Lehet jövés-menés a családon belül: elköltözhet valaki, vagy visszaköltözhet. Esetleg te költözöl el, vagy vissza. Bármi lehetséges. A Mars-Plútó együttállás által szimbolizált erő segít, ha ingatlan ügyben előre akarsz lépni. De csak akkor, ha kilépsz a komfortzónádból.
NYILAS
Január 20-án a Nap Vízöntő jegybe lépésével kezdődött, majd másnap a Plútó belépésével folytatódott az a folyamat, ami utazásra és/vagy tanulásra „invitál” téged. Továbbra is tőled függ, hogy mit mersz bevállalni. De jó, ha tudod, hogy a Mars-Plútó együttállás energiája elegendő lenne egy városnak is. Vagyis érdemes befognod ezt a hatalmas energiát a változás, ill. a fejlődés felé vezető vitorláidba. Ne várj csodára! A csoda most történik. Ha bizonytalan vagy, beszélj egy agilis ismerősöddel!
BAK
Február 13-án Mars kilép a Bakból, és másnap együttáll a Plútóval. Ez igencsak sokkol téged. Pontosabban a pénzügyeidet. Nincs mese, át kell gondolnod, meg kell tervezned, és meg kell tartanod a bevétel – kiadás egyensúlyát. Sajnos ez együtt járhat azzal, hogy valamiről le kell mondanod, vagy át kell ütemezned. Miközben így teszel, ne sajnáld magadat! Inkább legyél büszke arra, hogy következetesebb lettél anyagi vonatkozásban is. „Jutalomképpen” gyarapodásra számíthatsz…
VÍZÖNTŐ
A te szempontodból a hónap, az év, sőt életed legfontosabb konstellációja a Mars és a Plútó együttállása a Vízöntőben. Ez benned gyökeres változást generál. Felejtsd el a következetességet! Sokkal jobb, ha bevállalod, hogy te is változol. Akkor is, ha nem mindenkinek tetszik, hogy megváltozik az ízlésed, a véleményed, a stílusod. Ne feledd, hogy a változás maga az élet! Az együttállás 14-én lesz, de hatása egész februárban elkísér, ami azt üzeni, hogy elkerülhetetlen a változás…
HALAK
Valaki olyan titkot bíz rád, ami sokkoló! De lehet, hogy magadtól jössz rá. Az a cél, hogy ez ne nyomasszon! A Mars-Plútó együttálláskor ez a legnehezebb. Mindkét bolygó „mélyre megy”, és olyan részeidet zaklatja fel, amit még te se ismersz eléggé. Ez adódhat abból, hogy a titok témája ütközik a te erkölcsi, etikai, morális értékrendeddel. Illetve eddig elképzelhetetlennek tartottad, hogy csendben maradj. Konfliktusba keveredhetsz magaddal, ha cinkossá tesznek akaratodon kívül…