Kolumbiában, a bogotái Aranymúzeumban sok fura tárgyat őriznek. Az 1980-as években a lelet egy részét világ körüli útra vitték, s azok megfordultak Budapesten is, ám ezek között hiába is keresték a látogatók a színarany repülőmodelleket. Azokat a rendezők
Kolumbiában sok modell került elő, de a régészek nem repülőként vették őket lajstromba. Némelyiket madárként, a többit rovarként határozták meg. Nyilván szárnyas, repülő rovarokra gondoltak, főleg olyankor, amikor a modellnek két szárnya volt egymás mögött. Mellesleg amikor kutatók – előzetes figyelmeztetés nélkül – repülési szakembereknek mutatták meg a modelleket, azok habozás nélkül kijelentették: ezek valamelyik mai deltaszárnyú vadászgép másolatai. A legtöbbször az F-16-os került szóba. Az indiánok igencsak fontosnak tartották ezeket a „bogarakat”, mert arannyal vonták be, vagy eleve aranyból öntötték ki őket. Csakhogy rovarkultuszról nem tudunk arrafelé, tehát valószínűbb, hogy a modellek nem rovart, hanem repülőt ábrázolnak. És a kultusznak bizony volt értelme akkor is, ha ezeket a modelleket már olyanok készítették, akik a saját szemükkel ugyan sohasem láttak az égen ide-oda repdeső atlantiszi gépeket, de hittek a róluk mesélő őseiknek, és szorgosan másolták a régebbről megmaradt, a hiteles szemtanúk által készített modelleket. Érdekes, hogy hasonló legendák nemcsak Dél-Amerikában, hanem a világ minden táján születtek. Az egyik legrégibb történet Kréta szigetéről való. A legenda Talószról szólt, „aki” a sziget védelmezője volt. Az idézőjel oka, hogy Talósz a jelek szerint nem ember, hanem egy robot! Legalábbis a viselkedése, a mozgása, az egész megjelenése erre utal. Minden korabeli városnak voltak védőfalai, sőt, ahol lehetett, még a szigeteket is kezdetleges, de akkoriban használhatónak számító várfallal vették körül. Kivéve Krétát. A krétaiak ugyanis nem féltek a partra szálló ellenségtől, mert védelmezte őket Talósz! A legendák szerint Talósz naponta háromszor „körbejárta” a szigetet (aminek a partvonala igen tagolt, sokfelé meredek), és segítségével már akkor észlelték a tenger felől érkező támadókat, amikor azok még nagyon messze jártak, és a szigetről nem is látszottak. Vagyis Talósz egy volt azok közül a bronzból készült jókora robotok közül, amelyeket annak előtte az „istenek” készítettek a különböző kontinenseken. Talósz légi járművel közlekedett, úgy figyelte a 700 kilométeres partvonalat. A mai kutatók egy része úgy véli, talán meleg levegővel hajtott kormányozható léghajóval repdesett a szerkezet, nagyjából követve a partvonalat. Ha ez igaz, akkor Talósz nem csupán egyszerű harci robotgép volt, hanem értelmes cselekvésre alkalmas vezérlőberendezése is lehetett. Ha ugyan ő irányította a légi járművet, és nem az ezzel megbízott emberek (esetleg atlantisziak, vagy általuk kiképzett krétaiak). Ha naponta háromszor kerülte (volna) meg a szigetet, az legalább 2100 kilométert jelent, hajnaltól alkonyatig, megközelítően 14-15 óra alatt. Végeztek számításokat is*, amelyekből az derül ki, hogy Talósznak, illetve légi járművének legalább 100 kilométer/óra sebességgel kellett közlekednie – a bronzkorban! Ami pedig Talósz védelmi képességeit illeti: a történetek szerint a behatolókra vasnyilakat lőtt ki. Márpedig a krétai kovácsok ebben a korszakban – Kr. e. 1700-ban – még nem ismerték a vasat! A legendában az aranygyapjúért elinduló mitológiai hősök (az argonauták) is találkoztak Talósszal. Méghozzá úgy, hogy hatalmas sziklákat dobált rájuk. Olyan súlyú köveket, amilyeneket ember semmiképpen sem bírt volna felemelni. Az ilyesmin persze a görög legendagyártók sohasem akadtak fenn; egyszerűen elintézték azzal, hogy Talósz nagyon erős óriás volt. Hozzászoktak az efféle természetfölötti dolgokhoz – nincs kizárva, éppen az atlantisziak szoktatták őket hozzá a különleges szerkezetekkel és egyéb „természetfölötti” tudásukkal.
További érdekes cikkeket, olvasnivalót, játékot és ajánlót a Kiskegyed Horoszkóp Magazinban találsz. Keresd az újságárusoknál!