Mi történik az emberrel a halála után? Erről egyelőre még korántsem lehet eleget tudni, de ami már sejthető, vagy éppenséggel meg is tapasztalható, az is nagyon megváltoztatja az eddigi világképünket. Mégpedig jobbra változtatja.
Úgy látszik, nem ok nélkül hiszi minden népcsoport kezdettől fogva: a halállal nem fejeződik be az, amit életnek neveznek. Csak másik állapotba, másik világba jutnak, igaz, nem a test, hisz az itt marad. De minden emberben van valami, ami átkerülhet abba a rejtélyes másik világba. Régebben azt mondták, ez a lélek vagy szellem, ma tudatot mondunk – és senki sem tudhatja, kinek van igaza e téren. Az sincs kizárva, hogy az embernek az a része, amely halhatatlan, nem is azonos az előbb említettekkel, annál sokkal bonyolultabb és rejtettebb. Ha valaki nem teljesen pusztul el, akkor van valamiféle folytatás. Az egyház szerint a jó elnyeri jutalmát, a rossz a méltó büntetését, de lehet, hogy nem így működik a rendszer. Igen – rendszer. Bizonyos jelek ugyanis arra utalnak, hogy az a világ, amelyet az emberiség ismer, és amely körülvesz itt a kozmoszban, itt a Földön, a városban, faluban – ez csak az egyik fele az igazi nagy, teljes világnak. A másik feléről csak keveset lehet tudni, ezért hisszük azt, hogy az általunk megtapasztalható, kis része már az egész. Pedig hát könnyen meglehet: a világ úgy működik, hogy az ember valamennyi időt fizikai testben tölt fizikai szükségletekkel, fizikai módon mozogva a többi ugyanilyen élőlény között. Születik, él, szeret, dolgozik, betegeskedik, utazik, mozog, tevékenykedik – aztán meghal. Ez volt az egyik szakasz. Akik majdnem meghaltak, de visszajöttek az utolsó másodpercekben, azoknak a beszámolójából világosan kiderül: van másik térség, ahová a halál után kerülünk. Ha ez így van, léteznie kell a rendszernek, amelyben valamiféle szabály diktálta körforgás érvényesül. Nem lehet véletlen, hogy mind a spiritiszták, mind pedig a halálközeli élménnyel rendelkezők egybehangzóan állítják ennek a másik világnak a létét. Mi több, még arra is szolgáltatnak bizonyítékot, nem is egyet, hogy kapcsolatot lehet teremteni azzal a másik világgal. És nemcsak a sokak által kinevetett asztaltáncoltatás, távírás és egyéb „elavult” módszerekkel, nem is médiumon keresztül! A huszadik század műszaki találmányai révén bebizonyosodott, hogy „valakik valahonnan” – akik jól ismerik az emberiséget, mert állításuk szerint valaha itt éltek a Földön, és ugyanolyan emberek voltak, mint mi -, szóval ezek a valakik szívesen veszik fel velünk a kapcsolatot modern eszközökkel is. Számos kutató kedvű egyén vett fel hangszalagra „túlvilágról” érkező üzenetet, beszédet, zenét a „semmiből”, az éterből. De felfigyeltek arra is, hogy megmagyarázhatatlan módon „szellemek” kerülnek az adásba a rádióban, sőt a televízióban is. Új tudományág kezd kialakulni, amelyet, persze a hivatalos tudomány mindeddig nem hajlandó elismerni. Művelői viszont igyekeznek minél több jelet felfogni ebből a rejtélyes, még megmagyarázhatatlan másik világból, és e jelek megfejtésével, valamint az egész kommunikáció módjával és céljával foglalkoznak.
Visszatérve a rendszerhez, az sincs kizárva, hogy a létünk több fokozatú. Ma itt élünk, holnap más formában és más céllal valamelyik másik világban (mondjuk mint űrlakók valamelyik másik naprendszer másik bolygóján), a köztes időszakokban pedig „lélekként” vagy „tudatként” lebegünk valahol a sorunkra várva az újabb megszületéshez. Minderre azonban még nagyon kevés a bizonyíték. Csak szórványos jelei vannak annak, hogy a halállal nem pusztul el teljesen és véglegesen az ember. Hogyan tovább? – ez ma még titok.
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
