Világszülő fekete lyukak?

Olyannyira kiterjesztik gravitációjukat, hogy egy idő után már a szó szoros értelmében mindent elnyelnek, amit csak képesek magukhoz vonzani. Gázokat, arra szálló köveket vagy égitesteket – és magát a fényt is! Hiszen az is részecskékből áll. A nagy gravitációs tér elgörbíti a fénysugár útját; ezt bármelyik csillag, akár a mi Napunk is megteszi. De a fekete lyuk – és innen ered a neve – olyannyira magába vonz mindent, hogy belőle kifelé már semmi sem jöhet. Vagyis a helyén semmit sem látnak a csillagászok – „lyuk” van a kozmosz egy pontján. Ha valaha a jövőben űrhajósaink jelentősen eltávolodnak a Földtől, ügyelniük kell a fekete lyukakra, amelyek szerencsére azért nem olyan gyakoriak, de tudósaink már eddig tizenegyet fedeztek fel a Földről „belátható” égbolton. Nyilván sokkal több lehet, gyengék és erősek, veszélyesek és (még) veszélytelenek.

Sok kutató meg van róla győződve – bár bizonyítékokkal még nem rendelkeznek -, hogy a fekete lyukakban a téridő olyan fokú eltérése tapasztalható, amely már-már egy másik világ jelenlétére utal! E „más világok” természetesen valamilyen más tulajdonságú teret rejtenek. A más dimenzióba szerintük csak ezeken a lyukakon át juthatnánk. Már persze csak akkor, ha bármilyen biológiai lény kibírná az áthaladást e sajátos és veszélyes „csatornákon”. Hiszen a fekete lyukban olyan erős a gravitáció, hogy az űrhajót összeroppantaná, mint a tenger nyomása a túl mélyre merészkedő tengeralattjárót. A fekete lyukban – ismétlem, mai tudásunk szerint! – alaktalan masszává válna minden anyag, amely oda bekerül. Akkor is, ha az a valami „értelmes anyag”, vagyis ember. Azt is mondják a kutatók, hogy ha ezek a fekete lyukak mindent elnyelnek, akkor hová lesz az innen eltűnő anyag? És még ennél is fontosabb kérdés a következő: ha sok-sok milliárd éve folyamatosan léteznek fekete lyukak, és azokban eltűnik világmindenségünk anyagának egy része – akkor tetszőleges hosszúságú idő múlva minden anyagunknak bele kellene hullania a fekete lyukakba! Vagyis itt nem marad semmilyen anyag… Ha viszont igaz, hogy a természetben anyag nem vész el, csak átalakul – akkor az innen eltávozó anyagunknak valahol meg kell lennie, az továbbra is létezik. Ha létezik, abból valahol másutt más világok épülhetnek fel. Igen ám, de ha a fekete lyukak folyamatosan nyelik el a mi anyagunkat, honnan van nekünk anyagunk? A mi világunk nem kaphat-e ugyanígy valahonnan anyagot? Feltételezik, hogy amíg a mi világunkban fekete lyukak működnek, és azok egy másik világban „fehér lyukakként” működnek, vagyis szinte ontják magukból az „átszipkázott”, „ajándék” vagy „szerzett” anyagot – úgy ennek fordítva is működnie kell! Nem zárható ki: a mi világunkban is vannak efféle furcsa „fehér lyukak”, amelyek „szülik az anyagot” számunkra. Így létrejön (létrejött) egyféle egyensúly. Mi anyagot veszítünk egy másik világ javára, ám egy harmadik dimenzióból pótoljuk azt, a harmadik meg egy negyedikből pótolja, és így örök körforgás tanúi lehetünk! Ettől már eláll az ember lélegzete. De ez még nem minden. Nagy elmék már azt is kitalálták – vagy mondjuk úgy, bizonyítékok híján egyelőre csak feltételezik -, hogy lehet valahol a mi világunkban egy vagy több gigantikus nagyságú „fehér lyuk”. Ebből vagy ezekből született az egész világ! Esetleg úgy, hogy a képzelt Nagy Ősrobbanás előtt az a minden ma létezőt magában foglaló elképzelhetetlen sűrűségű, hőmérsékletű és nyomású anyag „egy az egyben” jött át ezen a lyukon valamelyik másik világból. De úgy is elképzelhető, hogy nem is volt Ősrobbanás, hanem azt egy ilyen sajátos „szülés” helyettesítette. Valahol a világunk időbeli és térbeli kezdetén a két – vagy több – dimenzió között megnyílt egy átjáró. Ez a másik oldalon fekete lyuk volt, vagyis magába nyelte az anyagot, a mi oldalunkon pedig fehér lyukká szelídülve kiadta magából ezt az itteni világot. Mindazt, amit most magunk körül megtapasztalhatunk akár itt a Földön, akár bárhol a végtelennek tetsző világűrben… Fotók: wikipedia