A magyar zarándokhelyeken évszázadok óta hangzanak fel imák, könyörgések e hatalmas nép összetartozásáért és a reményért, amely végigkísérte a nemzet egész történelmét. Az idevezető zarándoklatok a Kárpát-medence, és a világ magyarságát szólítják meg. Tes
Boldogasszony
A magyar zarándokhelyek tagadhatatlanul őrzik a nép kereszténység előtti, ősi vallásához fűződő viszonyát, hiszen Boldogasszony a magyarok ősi asszonyistenségének neve, a magyarok védelmező, óvó és segítő istensége, pártfogója. Ő volt az egyetlen, akihez az államalapítás előtti időkben imádkoztak. A magyar néphagyományban kitörölhetetlenül él ez a ma pogánynak tartott vallási momentum, ma is számon tartja az ősi istenasszonyt azzal, hogy számtalan Boldogasszony ünnepnév maradt fenn a magyarok naptárában. Később, a keresztény térítés idejében, Gellért püspök tanácsára az istenasszonyt személyesítette meg Szűz Mária alakja, Jézus szülőanyja. Az istenasszonyhoz fűződő erős hitnek köszönhetően tudott oly erőssé és tartalmassá válni a magyarok Szűz Mária kultusza, s tudott eggyé válni Mária képe Boldogasszony istenségével. Szent István király koronáját ajánlotta fel a Szűznek, így lett a magyar haza Mária országa. Mária kultuszában az Istenanya és a nemzeti szentek kultusza kapcsolódott össze. A középkori magyar királyság két szakrális központja is Boldogasszony oltalma alatt állott: az óbudai Fehéregyháza, ahová a hagyomány szerint Árpád fejedelmet temették, valamint Szent István által építtetett templom Székesfehérváron, ahová maga a király és még több őt követő uralkodó temetkezett.
A kegytárgyak ereje
A tiszteletadás, az istenasszony erejéből való merítkezés, Szűz Mária kegyszobrain, kegyképein keresztül nyilvánulnak meg az emberek felé. Ezért fontosak a vallási életben, a lelki és szellemi megtisztulásban az őt ábrázoló szobrok és képek, és a hozzájuk vezető zarándokutak. A zarándoklat alatt az ember elmélyül, összegzi élete addigi eseményeit, kizökken a hétköznapok valóságából, és összekapcsolódik az Istennel, a felső világgal, miközben számot vet a lelkében zajló folyamatokról, és közelebb kerül saját isteni mivoltjához is. Emellett megéli a zarándok közösségek lélekemelő erejét és összefonódó sorsát. A reformáció és a török hódoltság ideje az 1500-as évektől nem kedvezett a zarándoklatoknak. Ebben az időben a Mária vagy Boldogasszony – tisztelet egyfajta belső lelki védekezés, erőforrás volt a magyarság összetartására, túlélésére a megszállókkal szemben. Csak később, a 17-18. században éledhetett újjá nyíltan Mária tisztelete és a búcsújárás. Megújultak régi Mária kegyhelyek és újak is születtek, ennek egyik jelképe a Napba-öltözött Asszony ábrázolása. A holdon taposó asszony pedig a törököt legyőző kereszténység jelképe. Új templomok születtek és bevezették az egyházi körmenetet, létrejött Magyarország lelki-szellemi egysége, a Sacra Hungaria, amelynek lényege Mária és a magyar szentek tisztelete.
Legendás zarándokhelyek
A legtöbb magyar zarándokhelyhez, mint a világban lévő összes többihez legendák fűződnek. Mátraverebély kegyhelyének legendája a kunokkal harcoló Szent László király ugratásához kötődik, amikor az ellenség elől menekülő király egy szakadékot ugratott át Szög nevű paripájával, és a táltos patkója nyomán víz fakadt. A legenda szerint ehhez a helyhez kötődik egy Mária jelenés is, aminek következtében a szemtanú, néma fiúcska csodálatos módon meggyógyult. A történelmi okiratok alapján a Mária jelenés az ezeregyszázas évek végén lehetett, s az itteni templomot az ezerkétszázas évek elején építették. Szent László az összes általa építtetett templomot Nagyboldogasszony oltalmába ajánlotta. A verebélyi templom és Szentkút azóta vonzza zarándokok százait. Az utolsó feljegyzett csodás gyógyulás ezen a helyen 1933. szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján következett be. Verebély Mária kegyszobrát öltöztetik is, és valódi emberi haja van.
A Napba öltözött Asszony, Szűz Mária képi kegyhelyéért keresik fel zarándokok Szeged- Alsóvárost. A hagyomány szerint az Ő segítségének volt köszönhető 1697-ben a zentai csatában a törökök fölött kivívott győzelem, de számos csodás gyógyulás is történt itt. A csodatevő kép ma is ott látható a főoltáron: a holdsarlón álló, napsugarakkal övezett Boldogasszonyt ábrázolja, karján a gyermek Jézussal. Az itt található templom Mátyás-király adománya révén épült fel, s a hagyomány szerint a templom körüli téren az akkori temetőben temették el Dózsa György fejét.
A legrégibb máriás kegyhely az ország dunántúli régiójának déli határvidékén, Máriagyűdön található. A néphagyomány szerint a templomot II. Géza király építtette. Az eredeti kegyszobor a török hódoltság alatt eltűnt, de egy másolattal pótolták. Sokan nem ismerik a kegytemplomtól távolabb található a gyűdi szentkutat. Tisztelete a 20. század első felében még eleven élt. Jellegzetes szokásként, ennek vizével hintették meg az első alkalommal ide zarándokló búcsúsokat, elsősorban a gyermekeket, de a felnőtteket is. A keresztgyermek, ennek emlékére a búcsúban ajándékot kapott, a szentkút vizét pedig a zarándokok a siklósi fazekasok által készített „gyűdi korsókban” vitték haza.
Pogány áldozóhely
Jásd szintén fontos és régi búcsújáróhelye a magyaroknak. Már a kora vaskortól áldozóhely a szomszédos földvár, ahol a kutak mellett áldozó ősök, a pogány magyarok is áldozatokkal esdették Istenasszonyuk irgalmát. A legenda szerint Jásdi Péter remete, akit „javasként” is emlegetnek, vezekelt itt, nagy bűnéért. A pogány áldozódombra járt imádkozni, de a nagy szárazság kiszárította a patakot, ahonnan inni szokott. Egyik éjjel álmában Szűz Mária, karján a kis Jézussal megmondta hol ásson, ahol majd vízforrásra talál. Úgy is lett, s azon a helyen víz fakadt föl. A dolognak híre ment, s a kúthoz jövők között egy sánta is volt, akinek a víztől meggyógyult a lába. Így alakult ki Jásd község, Jásdi Péter nevéből, s azóta járnak ide a gyógyulni vágyók, Mária-tisztelők messze földről.
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
