Évente több százezer zarándok indul útnak, hogy felkeresse vallása szent helyét. Így telik meg hatalmas embertömeggel a csíksomlyói Kissomlyó-hegy nyerge is Pünkösd szombatján. Az Erdélybe indulók vallásos vagy világi zarándoklata azonban számtalan mesesz
Ezo világ rovat cikkei
34 cikkIndia szent zarándokhelyei
A legnagyobb tömegeket megmozgató események már az írott történelem előtt is a zarándoklatok voltak. A zarándoklat utazás, amelynek során a zarándok elhagyja otthonát és valamilyen szent cél érdekében kel útra, vagy egy szent helyhez igyekszik. Olykor mag
A magyarok zarándokhelyei – II. rész
Két évszázada zarándokhely Somogy megyében az andocsi templom, melynek szentélyét a legenda szerint angyalok hozták el az égben Kalocsáról a mohácsi vész előtt, a másik változat szerint pedig akkor, amikor a törökök már felforgatták a települést, és a tem
A magyarok zarándokhelyei – I.
A magyar zarándokhelyeken évszázadok óta hangzanak fel imák, könyörgések e hatalmas nép összetartozásáért és a reményért, amely végigkísérte a nemzet egész történelmét. Az idevezető zarándoklatok a Kárpát-medence, és a világ magyarságát szólítják meg. Tes
Az úton mindig egyedül vagyunk
Tolvaly Ferenc gazdag médiavállalkozóként elhatározta, hogy félretesz minden drága luxust, és végigmegy a spanyolországi zarándokútján. Az üzletember egy hónap alatt gyalog tett meg 800 kilométert, hogy eljusson Szent Jakab sírjához Santiago de Compostelá
A zarándok, aki Szent Jakab napján született
Peterdi Réka adótanácsadó másfél évvel ezelőtt, 2006. nyarán vágott neki az Útnak. Saint Jean Pied de Port-tól León városáig gyalogolt. Vele beszélgettünk az élményeiről, érzéseiről.
Hagyó Miklós a világ végén járt
Amikor az ember eléri a negyvenedik évét, óhatatlanul valami bizonyítási vágy keríti hatalmába. Kétszer ennyit férfiember – még ha nagyon egészséges életmódot folytat is – ritkán él meg Magyarországon.
Megy a csiga hazafelé
A szerző, Kollár János 2004. június 3-án, a születésnapján vágott neki Roncesvalles-ben a Caminónak, miután hat évvel korábban már megtette az út egy részét. Miért e furcsa címválasztás? Mert szerinte mindnyájan megyünk az Élet útján hazafelé, és csak rit
Szentév Santiago De Compostelában
Minden olyan esztendő, amikor július 25. napja – Szent Jakab apostol ünnepe – vasárnapra esik, szentév a kereszténység egyik legősibb és legjelentősebb zarándokhelyén, Santiago de Compostelaban.
Baán Csaba: Pamplonától Santiagóig
A szerző 2003-ban járta be a Santiago de Compostelába vezető zarándokút 700 kilométeres szakaszát. A rákészülés folyamatát és az út legmeghatározóbb élményeit öntötte szavakba, és a gyaloglás során készített fotói közül is jó néhányat megoszt az olvasóval