Mindannyian sokféle szerepet játszunk. Vagy nem is szerepek ezek, hanem az útkeresésünk egyes megállói? Paulinyi Tamás pszi-kutató a pszi-kutatás módszereivel keresi a kérdésre a választ.
Sokfélén viselkedünk egymással, mi emberek. Van úgy, hogy valakinek mindig a jobbik, van, hogy valakinek mindig a rosszabbik arcunkat mutatjuk. Néha mintha a sors különös szeszélye kényszerítene minket egy-egy szerepre valakivel szemben, s ezt – úgy tűnik – ráadásul következetesen teszi. Könnyű lenne elütni a feltételezést azzal, hogy nyilván rokonszenvi, vagy ellenszenvi alapon vállalunk fel különböző emberekkel különböző szerepeket. A gyanúsan hasonló helyzetek ismétlődése azonban már a parapszichológiai jelenségek működését is sejteti. A következő írás ennek alapján vizsgálja arcainkat, a lélek kristálylapjait.
Nyilván sokaknak ismerős az a helyzet, amikor valakivel szemben – akarva-akaratlanul – mindig ugyanúgy – jól vagy rosszul – sikerül bemutatkozni. Hogy mindezt életszerűbbé és érthetőbbé tegyem, egy, az életből kiragadott példát idézek. Egy hölgyismerősöm, aki egyébként a legkevésbé nevezhető iszákosnak, egy pszichiáter ismerősömmel mindig akkor futott össze, amikor megbocsájthatóan ám félreérthetetlenül spicces állapotban volt. Bár ezek az állapotok a hölgynél évente csak pár alkalommal fordultak elő, a pszichiáter természetesen éppen akkor bukkant fel utcán, buszon, társaságban. Jómagam is vagyok úgy, hogy valakivel mindig fényes jókedvemben találkozom, míg mással – mintegy véletlenül – legnagyobb szomorúságaimban. A gondolatot továbbfűzve kínálkozik a különös feltételezés; – lehet hogy mások sorsának szereplőjeként más és más arcokat mutatunk, s magunkból más és más üzeneteket továbbítunk nekik?
Véletlen egybeesések
Bár az elképzelés határozottan misztikus, nem nélkülözi teljes mértékben a tudományos magyarázat lehetőségét. Ami zavarba ejtő ezekben a helyzetekben, az ugyanis a sorsszerű véletlenek ilyesfajta egybeesése. A tudományos parapszichológia azonban éppen a véletlenek vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy tudatunk rejtett képességei akár sorsformáló erőként is működhetnek. Az érzékszerveken túli észlelések például alkalmasak arra, hogy cselekvéseink öntudatlan időzítésével, összehangolásával találkozókat szervezzenek emberek között, csakúgy, mint ahogy az ezekhez szükséges véletlenfolyamatokat is befolyásolni képesek.
Mindannyiunknak vannak pszi-képességei
Ezekről az úgynevezett PSZI képességekről ugyanakkor kevesen tudnak, s ha igen, akkor úgy gondolják, hogy ez a parafenomének ritka kiváltsága. A tudományos kutatások tanulsága szerint PSZI képességei mindenkinek vannak, csak éppen többnyire tetten érhetetlenül nyilvánulnak meg döntéseinkben és cselekvéseinkben. Kísérleteket végeztek arra nézve, hogy egy cél tudatos ismerete nélkül – pl. jutalom a vizsgálat végén – az emberek hogyan mozgósítják önkéntelenül rejtett képességeiket, mintegy előre megérezve a szükséges cselekvéseket.
Könnyű belátni azt, hogy ha egy laboratórium falai között a PSZI működőképes, akkor az élet jóval lényegesebb emberi kihívásaiban szintén fontos szerepet játszik. E szerint a látható és tudatosan felmérhető valósággal párhuzamosan létezik egy láthatatlan, különös rendező erő, ami tudatunk mélyebb rétegei által meghatározottan működik. Ebben a felfogásban – mint az élet shakespeare-i színészei – képesek vagyunk egymás életében különböző tanulságos szerepeket felmutatni, mint ahogy egy színész is képes több különböző karakter eljátszására különböző forgatókönyvek szerint. Más kérdés persze, hogy ki is itt igazából a rendező, vagy ha úgy tetszik, milyen rendezőerő és miért működik ilyen kollektíven sorsainkban. Bár a tudományos parapszichológia jelenlegi eredményei ugyanúgy nem nyújtanak konkrét bizonyítékokat a sors működésére, mint ahogy a túlvilág létére nézve sem, gondolatkísérleteink alapjául mégiscsak segítségül szolgálhatnak.
Kapcsolódunk egymáshoz
Amit bizonyosan tudunk az „csupán“ annyi, hogy az emberek tudatai között létezik egy olyan kapcsolat, amelyeket nem az ismert fizikai hordozók közvetítenek, illetőleg ez a kapcsolat kiterjed a tárgyi környezet és a jövőbeni események észleletére is. Ezeket az észleléseket telepátiának, távérzékelésnek, illetve jövőérzékelésnek nevezzük. Tudni érdemes ezenkívül azt is, hogy tudati tartalmaink – vágyaink, elvárásaink – folyamatosan hatni képesek környezetünk véletlenfolyamataira. Bár a szigorúan tudományos parapszichológia ennél nemigen merészkedik messzebb kijelentéseiben, némi fantáziával egy új világkép alapjait fedezhetjük fel az előbb idézett tényekben is.
Figyeljük csak meg, a tudatok világa egyrészt nem magányos és elszigetelt részek összessége, hanem élő kapcsolat van – vagy legalábbis lehet – közöttük, másrészt tér-idő határokkal dacolva, mintha mindig és mindenütt észlelni lenne képes. Az is köztudott a parapszichológiában, hogy egy adott kísérlet eredménye kollektív elvárásoktól függ, vagyis minden az eredményben érintett tudat egyaránt részt vesz a jelenség kialakulásában. Különböző fizikai és pszichológiai elméletek egyetértenek abban, hogy léteznek olyan mezők – kollektív tudattalan, PSZI-mező – amelyek tudati tevékenységünknek közös színterét alkotják. De vajon mindez pusztán fizikai jellegű, egyelőre ismeretlen dimenzió, vagy közelebb állhat a tudat szubjektív világához? Hogy hogyan is nevezzük, arról az írás következő részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
