Valóban lehetséges megnyitni a tudatot a spiritualitás felé? Paulinyi Tamás pszi-kutató írásában erre keresi a választ!
A beavatás, az érett tudás megszerzése, minden kor kultúrájában transzcendens jelentést hordozott. Sok helyen komoly rituálé volt a fiúk férfivá avatása is, de az igazi világátlépéseket mindig a szakrális beavatások jelentették és jelentik. A mágikus, varázslói vagy sámáni kultúrák vallási vezetőinek komoly, sokszor életveszélyes próbákon kellett átesni.
De valóban csak lelki próbák voltak ezek, vagy a szakrális beavatások egy másik, létező világba engedtek betekintést? A mai New Age-es szubkultúra szinte minden ágának létezik valamiféle „beavatása”. Hány féle útja lehet a szellemi beavatásoknak? Vizsgáljuk meg az alábbiakban azt, hogyan láthatja a beavatási technikáknak, illetve azok hatásának lényegét a jelenkori pszichológia és a tudományos parapszichológia.
Beavatások a magasabb szellemi összefüggések megtapasztalásához nap, mint nap történnek az emberekben. Véletlennek látszó drámai események, tragédiák tanulságai és sokszor aprónak tűnő, de lényegi felismerések bővítik világról alkotott képünket. A beavatottságnak az a szakrális formája viszont, ami gyökeresen változtatja meg felfogásunkat, a régi időkben is csak kevés kiválasztott sajátja volt. Új évezredünk elején az újra éledő ezotéria már mindenkinek kínálja a régi és az új technikákat is.
Ezek lényege, hogy különböző testi és lelki gyakorlatok útján a tudatot olyan állapotba hozzák, amely elmélyültebb, vagy kiterjedtebb észlelések, élmények megéléséhez alkalmas. A testi előkészítésnek gyakorta része a böjt, az elvonulás vagy akár az izzasztás, a lelki erők koncentrálásának pedig többnyire része az önmegtartóztatás és a némaság befelé fordulása. Ha a beavatás lényege a látomások megérkezése, akkor azt akár többnapi virrasztás is megelőzheti. Ezeket egészítik ki a rituáléra jellemző különböző meditációs vagy vallási gyakorlatok.
Jézus negyvennapos elvonulása a sivatagba, vagy Buddha megvilágosodása ama bizonyos fügefa alatt, történelmi példának számítanak. Az indiánok látomásvermei, a tibeti lámaisták évekre való befalazása, a keresztény kolostorok és a középkori titkos rendek szigorú rituáléi mind ugyanazt bizonyítják számunkra, – bizonyos technikák a tudat kiteljesedéséhez vezetnek.
Nyilvánvaló, hogy az említett módszerek hatásának biológiai és pszichológiai alapjai vannak. Kevésbé nyilvánvaló, hogy a magas szintű tudatállapotok már parapszichológiai effektusok értelmezését is kívánhatják. A látomások, a meditatív elmélyülések élményei intenzív érzékszerveken túli észleléseket is tartalmazhatnak. Mielőtt eljutnánk például a testen kívüli élmények beavatási szerepéhez, ismerjük meg egy kicsit azt, hogy mi és mitől változik tudatunkban a különböző régi és új technikák hatására.
Tudjuk, hogy minden másodpercben ingerek milliói bombázzák külső és belső érzékszerveinket. Tudatunk egyik legfőbb feladata, hogy környezetünk és szervezetünk jeleinek sokaságából az éppen fontosakat kiválassza. Az így megmaradt ingerek azonban még mindig elég elemző elfoglaltságot jelentenek tudatunk számára ahhoz, hogy a finomabb pszi benyomások ne tudatosulhassanak bennünk. Helyzetünk így olyan, mintha egy minket állandóan, de halkan körülvevő zenét a környezet folyamatos ricsaja miatt meghallani is képtelenek lennénk.
Külön terhet jelent az elmélyülésben emberi viszonyaink kommunikációs kihívása. A fogalmazás és az intenzív szóbeli érintkezés nemcsak a mentális energiák szintjén jelent nagy megterhelést – ezt jól tudják például az előadók és a pedagógusok -, de elfedi tudatunk elől a világ közvetlen, szavak nélküli megtapasztalását is. Pár napos némaság megfelelő környezetben, valóban új kapukat nyithat a beavatás élménye felé.
A szervezet vegetatív folyamatai ugyancsak akadályt jelenthetnek a kiteljesedésben, gondoljunk itt egy kiadós ebéd utáni szellemi aktivitásunkra. Az emésztés folyamatai az idegrendszer éberséget biztosító szimpatikus tevékenységét, a jóval lassúbb és gyomor centrikusabb paraszimpatikus tevékenységével cserélik fel. A folyamatos lebontás és feldolgozás feladata alól helyesen végzett böjttel mentesíthetjük és csoportosíthatjuk át erőinket.
Testi-lelki aktivitásunk jelentős része a szexuális energiákban nyilvánul meg, illetve vezetődik le. Az önmegtartóztatás által, adott esetben szintén komoly potenciális pszichés többlet halmozható fel. A hagyományos csakraelméletek szerint az alulról induló nyers szexuális erők átalakíthatók magasabb rendű szellemi energiákká.
Az elvonulás magánya némasággal, böjttel, önmegtartóztatással és meditációs gyakorlatokkal kiegészülve, egy új szellemi világot nyithat meg előttünk. A tudat itt már valóban transzcendens – az érzéki, fizikai világtól elforduló – irányokba tekint. Ennek talán legmagasabb fokát a halálközeli élményekből is ismert testelhagyás jelenti. Ezt a – tudományos körökben még sokat vitatott – jelenséget érdemes külön is bemutatni.
Földünk minden kultúrájában megtalálhatjuk a nyomát annak a hitnek, hogy bizonyos emberek, – sámánok, varázslók, papok – képesek tudatosan kilépni testükből. Megfontolásra érdemes feltételezések szólnak arról is, hogy különböző szakrális építmények – például az egyiptomi piramisok – lényegében a testből való kilépés monumentális eszközeként szolgáltak. Tény az, hogy az egyiptomi halottkultusz nyomaiban világos szimbólumokkal jelennek meg azok a momentumok, amit a halálközeli élmények jelenkori kutatói már tudományosan is feltérképeztek.
De vajon mi teszi ezt hihetővé, elfogadhatóvá a mai kor racionális embere számára? Erről és a beavatási technikák további módszereiről az írás következő részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
