A gén szó a genezisből a teremtésből ered. De vajon tényleg a gének teremtenek és determinálnak minket?
Ahogy az írás előző részében olvashattuk, a genetika szerepének jelenlegi, klasszikusnak mondható felfogása, sok mindenre nem ad választ, beleértve az evolúció rövidségét és más például az ikreknél megfigyelhető sorsfolyamatokat. A parapszichológia ismert tényei alapján – érzékszerveken túli észlelések, tárgyi környezetre való tudati hatások – a genetika is sajátos megvilágításba kerülhet. Mielőtt azonban e téren a tudat és valóság pszi kapcsolatait vennénk szemügyre, vizsgáljuk meg azt az ősi analógiarendszert, amely – állítása szerint és lényegét tekintve – a génekhez hasonló térképét adja alkatnak, jellemnek, sorsnak. Az asztrológia születési horoszkópja, ami pusztán a hely és idő pontos ismerete alapján felállítható, típust, karaktert, hajlamokat jelöl, vagyis szinte a géneknek megfelelő szerepet tölt be. Bár az asztrológia átfogó tudományos vizsgálata még nem történt meg, egy gondolatkísérlet erejéig most tekintsük analógiáit objektíven helytállónak, létezőnek.
Ha egy újszülött biológiai és pszichológiai jövőjét a genetika szemszögéből vizsgáljuk, akkor a gének hatásainak kellő ismeretében ugyanúgy valós következtetésekre jutunk, mintha a horoszkópját fejtenénk ki. A zavarba ejtő ez esetben az, hogy a két módszernek okságilag látszólag semmi köze nincs egymáshoz. A genetikáról – ha máshonnan nem, ezt a növénytermesztésből és az állattenyésztésből – tudjuk, hogy működik. Az asztrológiában azonban a genetikával ellentétben nem a fogantatás momentuma, hanem a születés pillanata dönt. Lehetséges akkor, hogy mindkét pillanat egy magasabb tervszerűség által determinált?
Mindennek felvázolásához térjünk most rá arra, mennyire befolyásolhatják a tudat pszi hatásai a genotípus kialakulását, vagy akár az evolúció genetikai változásait. Napjainkra tudományosan is bizonyítottá és világossá vált, hogy a tudati folyamatok az általunk ismert tér és idődimenziókon kívüli hatások által is befolyásoltak, illetve az, hogy tudatunk ugyanilyen kötetlenségben hatni képes az anyagi folyamatokra. A telepátia léte kollektív tudati létállapotokat feltételez, a jövőérzékelés képtelensége pedig azt sejteti, hogy az egyéni és kollektív tudati észleletek és hatások időben is kötetlenek. A véletlenfolyamatokat befolyásoló tudati elvárások pedig – szintén tér-idő határok nélkül – akár a múlt, akár a jövő eseményeire is hatnak.
Nyilvánvalóan nem könnyű gondolatainkkal és fogalmainkkal megszokott oksági tapasztalatvilágunkból kitörni, mégis azt javaslom, tételezzük fel, hogy – az ismertetett Sheldrake és László Ervin féle mezőkhöz hasonlóan – létezik egy olyan magasabb tér idő dimenziójú tudati mező, ami nemcsak a múlt és a jövő alternatíváinak ismereteivel bír, hanem arra – a múltra is! – hatni képes. Bár a teória a „tyúk és tojás” paradoxont idézi, ez a magasabb dimenziók alacsonyabból való vizsgálatánál természetesnek mondható. Egyéni tudatunk – miután a pszi dimenzióiban biológiai létünk időtartamán, a múlt és a jövő irányában is túlmutathat – elméletileg saját testi-lelki meghatározottságának – fogantatásának és születésének is – tervszerű meghatározója lehet. Ezek az időntúli gondolatok azonban már a hinduizmus reinkarnációs valóságképét idézik.
Az ősi keleti filozófiák szerint testi létünk átmeneti, halálunkat követően tudatunk testetlen állapotba kerül, majd új testét és sorsát – mondhatjuk genetikáját – tervszerűen megválasztva újjászületik. Tény, hogy pl. hipnózisban sokan számolnak be olyan, korábbi korok emberi sorsairól, amelynek mintha átélői lettek volna, ráadásul jelen sorsuk előzményeként is értelmezhetően. A hagyományok szerint egy élet végeztével a „köztes létben” annak – elsősorban erkölcsi és szellemi szempontok szerinti – kiértékelése következik, majd a tanulságok alapján egy következő test és sors megválasztása.
Ha valóban az időntúli tudat határozza meg a genetikát, akkor ez esetben a fogantatás szerencsekerekét – ez a szülői gének „véletlenszerű” átkeresztezése – éppúgy képes befolyásolni, mint a születés analóg percét kivárni, nagyobb volumenben pedig, akár a jövő alternatíváiból az ahhoz szükséges előzményeket megválasztani.
Nem gondolom, hogy a cikk keretei között a genetika és a morfogenetika terén elmélyültebben vizsgálódhattunk volna, célom a leírt gondolatok felvetésével inkább kihívás egy teljesebb megismerésre, amelyben a hagyományok és intuíciók talán a legújabb kutatásokat segíthetik.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu