Míg a mai tudományos nézetek nemigen tartják szalon- és vitaképesnek a halál utáni lét bármilyen formáját taglaló feltevéseket, az emberiség döntő hányada nemhogy a túlvilág, de egyenesen az újjászületések hitében éli életét. Lássuk, miként vélekedik erről a parapszichológia!
Manapság ez a hit, – a reinkarnáció hite – Európában és kis országunkban is egyre több ember sajátjává válik. Szaporodnak az előző életeinkbe való kirándulásokat ígérő hirdetések, és testközelben bukkannak fel közöttünk bibliai szereplők, királyok és Istenek „újjászületett képviselői”. Van aki hiszi, van aki tagadja a reinkarnáció lehetőségét és természetesen vannak olyanok, akik óvatos, várakozó álláspontra helyezkednek a kérdés megítélésében. Elsősorban nekik szól a most következő írás, ami a reinkarnációt, – a halálból való testi újjászületés tanát vizsgálja -, tudományos igényességgel is.
Amint a bevezetőben már említettem, az emberiség vallásaiban és hitvilágában a reinkarnáció tana jelentős helyen áll. Ha a vallástörténet területén mélyebbre ásunk, nemcsak a nagy keleti vallásokban, de a keresztény Biblia szövegében is rábukkanhatunk az újjászületés rejtett eszméjére. Bár a hitbéli megközelítésekre még visszatérek, úgy gondolom, a reinkarnáció tudományos hipotézisei inkább igénylik a bővebb kifejtést. Gyakran hallhatunk ugyanis olyan bizonyítékokról e témában, melyeket érdemes alaposabban megvizsgálni mielőtt kritikátlanul elfogadnánk, vagy ugyanolyan kritikátlanul elvetnénk őket.
Mindenekelőtt azonban határozzuk meg pontosan, ki, mit is ért reinkarnáció alatt. A reinkarnáció visszaszületést, újraszületést jelent, abban az értelemben, ami szerint egy élet végén, a test halála után, lelkünk csak ideiglenesen hagyja el múló porhüvelyünket, majd bizonyos teendői elvégzése után egy újszülöttben, – tapasztalatainak gyarapítása végett – ismét testet ölt. Nos, talán ez lehet a veleje a különböző megfogalmazásoknak, melyek közös alaptétele – szükségszerűen – a testen kívüli lét állapota. Valami tehát halálunkkor távozik belőlünk, ez a valami, valameddig, valahol van, majd valamiféleképpen újra beleköltözik egy testbe.
– Álljon meg a menet-, mondaná már most a szigorú természettudomány, hiszen tudati tevékenységeink az élő agy működéséhez kötöttek, miféle valamiről beszélhetnénk akkor, túl a halálon és az emberi ábrándokon. Pedig a kérdés, ma már a tudomány nyelvén is megválaszolható, de legalább is, – válaszul rá – valószínű tudatmodellek állnak rendelkezésre. A pszichológia úttörő perifériája – a tudományos parapszichológia – ugyanis, éppen a rendkívüli tudati jelenségekre nyitja rá a megismerés kapuit.
A számtalan, ellenőrzött kísérlet eredménye, immáron biztos tényként fogadtatja el az érzékszerveken túli észlelés működését, illetve a tudat közvetlen, a tárgyi környezetre, folyamatokra való PK hatását. Ezek az észlelések és hatások a jelek szerint fittyet hánynak az ismert fizikai törvényeknek, nem ismerik a tér és az idő korlátait, mondhatni misztikusan titokzatosak, ám mérhetően léteznek.
Mik is ezek a jelenségek közelebbről? A telepátiát és a jövőérzékelést, mint fogalmat valószínűleg nem kell magyarázni, a távérzékeléssel kiegészítve mindhárom az érzékszerveken túli észlelések csoportjába tartozik. Itt tehát olyan dolgokról, gondolatokról, eseményekről szerezhetünk tudomást, amelyektől fizikailag gondosan el vagyunk zárva. Gondolataink környezetünkre gyakorolt hatásáról az emberek nemigen tudnak, – kivéve például cikksorozatom hűséges olvasóit – noha ismeretük világkép formáló hatású lehet. Attól a ritka PK jelenségtől eltekintve, amikor Newton almája felfelé esik, létezik egy egyetemesebb emberi PK képesség, a véletlenek tudati befolyásolása. Mindkét csoport (ESP és PK) léte azt mutatja, hogy tudati tevékenységeink nem érnek véget testünk fizikai határainál, sőt mintha egyszerre lehetnének jelen észleléseink és gondolati hatásaink a tér, mi több az idő határtalanjában.
Létezik ezen kívül egy viszonylag új kutatási terület, a halálközeli élményeké, amelynek tanulságai megerősítik a reinkarnációs hipotéziseket. A halálközeli élmény legtöbbször a klinikai halál állapotában alakul ki, tehát akkor, amikor életfunkcióink szünetelnek és adott esetben az agyunk sem mutat mérhető aktivitást. Elgondolkodtató az is, hogy az alábbiakban röviden részletezett élmények az átélőknél kortól, nemtől, kulturális és vallási hovatartozástól függetlenül szinte teljesen egybevágóak.
A testi működések leállásakor az észlelés érthetetlen és soha nem tapasztalt módon kitágul és kiélesedik, egy külső szemszögből látva a környezetet, érzékelve a jelenlévők gondolatait, áthatolva a falakon és a jelen korlátjain, áttekintve saját élettörténetének minden pillanatát. Ezeknek az észleléseknek a valószerűségét már többször igazolták, hiszen ilyenkor a klinikai halálból visszatértek a műtét újraélesztés alatti történéseiről utólag pontosan képesek beszámolni. A halálközeli élmények egyébként jóval több, kifejezetten misztikus elemet is tartalmaznak, azok azonban tudományosan kevésbé kezelhetőek.
Az előzőek ismertetése végső soron egy igen lényeges tény feltárásáért történt, – a tudat testen kívüli, illetve testtől független működésének bemutatása céljából. A tudat tehát a testen kívül is képes létezni, sőt komoly pszichofizikai feltételezések szerint alapvetően testtől függetlenül létezik, s ha itt egyáltalán beszélhetünk térbeli viszonyokról, akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy nem a tudat van a test terében, hanem a test foglaltatik a tudat terében. Hogy ebből a következtetésből azonban, hogyan juthatunk el a reinkarnáció működésének erkölcsi mozgatóihoz, arról az írás következő részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató, www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
