Jelek kísérik az életünket. Számok és betűk, adatok és információk vesznek körül minket születésünk pillanata óta. A neveknek és a jeleknek azonban a közismerten túl sokkal mélyebb, lényegibb olvasatai is vannak.
A szavak mélyebb jelentéseivel találkozhatunk egy vers befogadó olvasásakor, a kép, a szimbólum nehezen kifejezhető jelentései érintenek meg más művészetekben. Szótárak és lexikonok tucatjai sorakoznak polcainkon, mégsem biztos, hogy tartalmuk minden síkon olvasható mai szellemünknek.
Az egyiptomi hieroglifák sokáig őrizték titkukat, szótár híján, évezredeken át csak képeket mutattak az őket fürkésző szemeknek. Az ezernyolcszázas években Champollion francia kutató mérföldköves felfedezésre jutott, egy kőoszlopon egymás mellett azonos tartalmú görög és egyiptomi szöveget talált. Fordítómunkája megnyitotta az utat az ókor nagy mágikus kultúrájának szöveges megismeréséhez is. De vajon mi az, amit Champollion nem tudott lefordítani? Mik azok az olvasatok a világ jeleiben, amiket csak kevesen ismernek közülünk?
Ahogy az írás előző részében olvashattuk, a „jelek”, az ismert fizikai hordozók nélkül is üzeneteket képesek továbbítani. Nem lehet ugyanakkor elégszer ismételni, hogy a tudatok közötti paranormál észlelések léte, – telepátia, jövőérzékelés – már évtizedek óta ugyanúgy bizonyított tény, mint az, hogy a tárgyi világ jelenségeibe a tudat elvárásai közvetlenül is képesek beavatkozni. Ezenkívül az egymástól látszólag független magyarázatok, – például egy baleset, vagy betegség fizikai, biológiai, illetve sorsszerű-asztrológiai magyarázata – egyáltalán nem biztos, hogy szükségszerűen ki kell zárják egymást, csak éppen más-más síkon értelmezhetők.
Gondoljunk csak vissza itt az egyiptomi hieroglifákra, és Champollion kőoszlopára. A hagyományok szerint az egyiptomi írásoknak is háromsíkú olvasata van. A síkok közül az egyik a fizikai, vagy mondjuk úgy – testi, a másik az asztrális, – a lelki, a harmadik a mentális, – vagy szellemi sík. Több mint érdekes, hogy a világ és a valóság leírásában az ilyen, vagy az ehhez hasonló megfogalmazások az emberiség kezdetei óta egybecsengenek.
A természettudományok, – a botladozó pszichológiai és parapszichológiai megközelítésektől eltekintve – csak a jelek fizikailag tapintható síkját képesek olvasni, s így valóságként csak azt képesek elfogadni. Tudtommal vallás és szólásszabadság van, mégis a világ iskolákban tanított képe határozza meg többségünknél a világ olvasatát is. Egy – tegyük fel – három fő színben vetített világnak csak az egyik színét látni alapvetően fogyatékosságnak tűnik, de enyhébb fogalmazásban legalábbis veszteségnek tekinthető.
A fizika törvényei bizonyos következetes határokon belül természetesen érvényesek, – lásd newtoni világkép – de bizonyos esetekben elégtelennek mondhatók. Az okok és okozatok világában – egyszínű szemüvegben szemlélve – érthetetlenné és megfejthetetlenné válnak a más színekben játszó összefüggések, esetenként – mondjuk így – a lényeg is kimaradhat.
A tudományos megismerés – a többség szóbeszédét figyelembe vevő vakok tisztességével közelítve – persze kibővítheti logikai megismerését a láthatatlan színek világára is. A tudományos megismerés azonban mindegyikünk sajátja, – alapvetően ezen a nyelven tanultuk meg látni a világot –, tehát a feladat – első értelmében – önmagunk számára adott. A nem látható összefüggések kellő érzékenységgel való felismerése idővel a látás élményét, vagy a látást magát is ajándékul adhatja.
Nem szabad megfeledkezni azonban arról, hogy a színvakság más színekre nézve is igaz lehet. Azt az embert, aki a világ fizikai-testi-, cselekedetbéli összefüggéseit képtelen kellőképp látni, ugyanúgy pusztán tapogatózónak tekinthetjük, mint a más-más színekre kevéssé érzékenyeket. Feladatunk így talán úgy is megfogalmazható, hogy a magunkban tapasztalható sötétségek, vagy homályok megvilágítása a mindenkori cél.
Ha elfogadjuk azt a tudományosan is megengedhető feltevést, hogy sorsunk jelei érzékeny visszajelzései, tükrei lehetnek a világgal való viszonyunknak, akkor a látszólagos véletlenekben is képessé válhatunk az olvasásra. Ennek természetesen – mint minden egyébnek – szintén lehetnek veszélyes túlkapásai, gondoljunk itt például a babonaságra. Ha viszont kellő kritikával, bizalommal és öniróniával felfegyverkezve mégiscsak nekivágunk a nyomolvasásnak, akkor érdemes ehhez segítségül hívni az emberiség e téren felhalmozott több ezer éves tudásának elérhető részleteit is.
Paulinyi Tamás író, pszi kutató, www.szintezis.info.hu
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
