Edit már hetek óta sóvárgott Márk után. Az irodaházban, a földszinti büfében látták meg egymást, Márk gyümölcsturmixot kortyolt, amikor Edit véletlenül nekisodródott, és a turmix mind Márk hófehér ingén landolt. Azóta nem tudta kiverni a fejéből.
– Bocsásson meg, kimosom – toporgott Edit, szörnyen zavarban volt. Még hogy kimossa! Hát nem vetkőztetheti le az épület kellős közepén. – Semmiség – mondta Márk, és nagyon kedvesen mosolygott. Szalvétát hozott, és leitatta ingéről a folt nagyját. – Majd megszárad. Úgyis meleg van. És ma egyenesen hazamegyek innen. Sőt, azt hiszem, van is a szekrényemben váltóing. – Ha holnap behozza, kimosom, kivasalom – dadogta Edit. – Melyik cégnél vagy? Edit beleborzongott a férfi hangjába. Letegezte! És érdeklődik iránta! Milyen szép, milyen jó illata van! – Az utazási irodánál. És te? – A bankban. Márk vagyok. – Edit. Ennyi volt a párbeszéd. Márk még mosolygott egyet, kivillantotta szabályos fogait, majd az órájára nézett, és azt mondta, majd még biztosan összefutnak, de most rohannia kell. Edit eztán minden nap kétszer is megjelent a nagy büfében, sőt, ebédelni sem járt már ki a többiekkel a közeli kifőzdébe, délben is a büfébe ment, és Márkot kereste. De ő sehol. Még a bankba is bekukkantott, hátha meglátja az egyik ablaknál. Majd úgy tesz, mintha számlát akarna nyitni. De a bankban sem látta. Egyik kolléganőjének végül elárulta, mi bántja. Ő adta meg a jósnő címét, és bár Edit nem hitt az efféle kuruzslásokban, végül mégiscsak felkereste az asszonyt. A lakás sötét volt, és kétes tisztaságú. A függöny súlyos, horgolt csipke, de inkább szürke, mint fehér, a szoba közepén egy asztalka tele limlomokkal, kártyákkal, gyertyákkal, piszkos bögrékkel. Az asztal mellett egy franciaágy, vetetlen. Annak a szélén ült az asszony melegítő alsóban és pongyolában. A szemközti fotelra mutatott: – Ülj le, fiam. Fura volt, hogy fiamnak szólítja, de Edit már nem akadt fenn ezen az apróságon, annyi minden volt, amin csodálkoznia lehetett. Az asszony meggyújtotta az asztalon álló vörös gyertyát. Aztán kiterítette a kártyáját, és sandán Editre nézett. – Szerelembe estél – dünnyögte. Edit bólintott. – De ő nem vesz rólad tudomást, igaz? Editnek tátva maradt a szája. – Mindezt a kártyából? – kérdezte ijedten. Az öregasszony csak kacagott. Babrált még egy kicsit a kártyájával, hol a fejét csóválgatta, összevont szemöldökkel, mint aki rémeket lát, hol az orrát dörzsölgette, és kuncogott, majd így szólt. – Na, ide figyelj, fiam. Adok én neked egy gyertyát. De úgy vigyázz rá, hogy ez nem akármilyen gyertya. Fogd, és vidd el oda, ahol ez a férfi gyakran lenni szokott. Ott gyújtsd meg, és sétálj vele hazáig, de úgy, hogy egész úton csöpögtesd a viaszt a földre, hogy nyomot hagyjon. Megértetted? – Csöpögtessem? Végig az utcán? – Úgy van – morogta a jósnő. – Mi ebben a különös? Különben hogy találjon oda hozzád? Edit kifizette a borsos tiszteletdíjat, és menekült a lakásból. A lépcsőházban nevetés csiklandozta a torkát, elképzelte, ahogy másnap a gyertyával indul dolgozni, aztán hazafelé végigcsöpögteti a körúton, meg a meggyfa utcában. Mint Jancsi és Juliska, meg a kenyérmorzsák! Kipukkadt belőle a nevetés. Amikor hazaért, a gyertyát félredobta, jó lesz majd, ha téli estén kell egy kis hangulat. Aztán nekiállt a mosogatásnak. Másnap a kolléganője megkérdezte, mit intézett a jósnőnél. Edit elmesélte a fura történetet, és várta, hogy majd a lány is vele nevet. De ő nem nevetett. – Vedd komolyan, amit mondott – szólalt meg végül a kolléganő, – tudom, mit beszélek. Te magad fogsz a legjobban meglepődni. Teltek-múltak a napok, és Edit hiába várta, hogy találkozzon Márkkal. Legalább kétezren dolgoztak a hatalmas irodaépületben, minden nap újabb és újabb arcokat látott, de Márkot nem. Arra gondolt, hogy ha nem fogja viszontlátni, majd csak elfelejti végre, de nem így történt. Nem volt este, nem volt reggel, hogy ne a férfira gondolt volna. Egy langyos szombat este, amikor nem volt kedve aludni, eszébe jutott a gyertya. Elővette, nézegette. Közönséges gyertya volt, olyan, amit minden háztartási boltban lehet kapni. Ekkor eszébe villant egy őrült ötlet. Mi lenne, ha most, éjszaka vinné a gyertyát az irodához, és most sétálna haza vele a viaszt csöpögtetve? Késő van, alig járnak az utcán, az iroda zárva, nem látja meg senki. Felkapta az edzőcipőjét, sietve megfésülködött, fogta a gyertyát és egy doboz gyufát, és elindult. Az irodaépület aljában megállt, és felnézett az első emeletre, ahol a bank volt. Márkra gondolt, látta maga előtt, ahogy nevetett, ahogy rá nézett. Meggyújtotta a gyertyát. Tiszta bolond vagyok, gondolta, de elindult a lobogó lánggal hazafelé. Kicsit ferdén tartotta a gyertyát, úgy, hogy a viasz a földre csöpögjön. Voltak, akik megbámulták, de nem törődtek vele, kit érdekel egy lány az éjszakában egy égő gyertyával. Igaz, közben többször is kialudt a láng, olyankor újra és újra meggyújtotta. Végre hazaért. Elővette a lakáskulcsát, és benyitott. A hálószobába ment, egészen az ágyig, hagyta, hogy a viasz a parkettára csöpögjön. Ott újra erősen Márkra gondolt, arra, hogy milyen boldogság lenne, ha egy reggel együtt ébrednének fel ebben az ágyban. Megint napok, hetek teltek el, és semmi sem változott. Edit már nem is gondolt a gyertyás kalandjára, Márkra viszont ugyanúgy. Mintha meg lennék babonázva, gondolta. Egyre ritkábban járt a büfébe, már nem hitt abban, hogy újra összefutnak. Csak álmodott, ábrándozott a férfiról, mint egy tinilány. Egy délután épp hazafelé indult, amikor valaki megkocogtatta hátulról a vállát. – Meghívhatlak egy gyümölcsturmixra? Márk állt ott, fél karja gipszben, és ugyanúgy mosolygott Editre, mint két hónappal azelőtt. Edit szóhoz sem jutott. Csak bámulta Márkot. – Elszálltam a motorommal – mondta a férfi, látva, hogy Edit a begipszelt karját bámulja. A lábamat meg is műtötték. De túléltem. Ráérsz most? – kérdezte Márk. – Vagy sietsz valahová? – Haza indultam – mondta Edit. – Elkísérhetlek? Aznap este a gyertya még nem teljesítette egészen a dolgát. Márk csak Editék házáig jutott el. De odáig másnap is, amikor moziban voltak, meg a következő nap is, amikor a szigetről sétáltak haza. Egy álmos, illatos reggel aztán, amikor Edit barackot, banánt és meggyet turmixolt éppen össze tejjel, valaki kikiabált a hálószobából: – Hová szöktél, szerelmem, azonnal bújj vissza hozzám! Edit bevitte a turmixot a hálószobába, és miközben átölelték egymást, szeme az éjjeli szekrényen álló piros gyertyára tévedt. Szép, aranyozott tartóban állt, nagy tisztességben. A talpának nekitámasztva pedig egy fénykép egy szerelmespárról. A hátán felirat: Edit és Márk eljegyzése, 2007. május 15.